F:E. - Dánia 62

- Ahogy nekem is ... - Jelentettem ki elszántan és még mielõtt újra szólhatott volna , ajkam ajkán volt , csókommal némítottam el .
- El nem eresztelek  ha õ fontosabb neked ... ha jobban szereted mint engem ... - Suttogtam két ajka közé .                                                                 
- Nem szeretek úgy senkit ahogy téged ... - Felelte azonnal , olyan hévvel amilyennel még soha nem hallottam beszélni . - Ez a szeretet sokszorosa annak mint amit iránta érzek ... õ érte meghalnék , neked az életemet adnám ...
Ez a kijelentés , a szavaiban lüktetõ váratlan magamiztosság , olyan mélyen érintett , mint talán még semmi sem . Most egysszerre még valószínütlenebbnek tetszett minden . Mintha minden  ami történt az elmúlt hetekben , hónapokban csak képzelgés , valami álom lett volna , aminek bármeik percben vége szakadhat . De ahogy a lány szemébe néztem , látva kékjét és azt a szelíd de elszánt kifejezés ami most kiült vonásaira , mégsem tuttam kételkedni benne ,  ez a valóság . Elmémben, a viharos érzelmek zajából, egyetlen értelmes hang emelkedett ki , szólt tisztán , nyugodtan , még is rendíthetetlenül . Ez a hang az egyetlen kivánságom súgta , amire akkor és ott a legjobban vágytam .
- Légy az enyém ... - Mondtam halkan , de olyan szenvedéllyel amilyennel talán még soha nem szóltam . - Légy a feleségem Kristina ...
Szavaim hallva a lány arcán mosoly ragyogott fel , valódi örömrõl tanuskodó , lelkes mosoly . Ám szinte azonnal elis tûnt , mintha valami hirtelenjében elkergette volna boldogságát . Halványnak tûnt újra ,  olyan fehérnek , mint egy márványszobor . Arcán már nem volt öröm , inkább gondterhelt tûnõdés . Szomorú tekintettel nézett rám , egyetlen szót sem szólva . Majd némán átölelt . Átfogta nyakam , fejét vállamra hajtotta , mintha csak arcát akarná elõlem rejteni, mintha azt akarná elkerülni , hogy lássam tekintetében keserûségét .
- Bárcsak megtehetném ... - Hangjában õszinte bánat csengett . - Bárcsak elegendõ volna egyetlen szót kiejtenem ... csakhogy az én szavam nem elég ...
Keserû harag fogott el, ahogy felfogtam szavai igazságát .
- Akkor még ma megkérlek tõle is . - Jelentettem ki szilárdan . Még szorosabban átölelt , mintha így tõbb erõt meríthetne a beszédhez.
- Nem lehet Erik ... hiszen haldoklik  - Mondta elcsukló hangon . - És nekem mellette kell lennem ...  látnom kell , ahogy felépül  ...
Rám emelte tekintetét  . Szemében remény csillogott és most újra halvány mosoly ült ajkán .
- Meggyógyul és olyan lesz mint régen ... - Jelentette ki . -  Együtt megyünk hozzá , együtt állunk elé és õ áldását adja ránk ...
Úgy  állította ezt , mintha teljesen biztos lenne abban , hogy így lesz . Annyira akarta , hogy  így legyen , hogy a lehetõ legtiszteségesebben intézõdjön minden . Én azonban nem tuttam ilyen biztosan hinni ebben . Esbenson jóindulatában , már egy ideje nem bíztam . Valahogy sehogy sem tuttam elképzelni a jelenetet amit Kristina lefestett . Nem akartam , a lány szép kis álmát tönkre tenni , de azt sem bírtam tétlenul nézni , hogy ilyen ábrándokba ringassa magát .
- És ha nem ... ha elutasít ? - Kérdeztem és már az , hogy erre a lehetõségre gondoltam , kétségbeesést és dühöt ébresztet bennem . Láttam a lány  szintén megrémült egy pillanatra .
- Nem ilyen kegyetlen ... - Mondta rendíthetetlen bizalommal .
- És ha mégis ?
- Erik...
 Megfogtam a kezét és úgy néztem a szemébe .
- Emlékszel , arra  mint mondtam ? - Kérdeztem halkan . Láttam az arcán , hogy tisztán emlékszik , arra a beszélgetésre a fák alatt .
Szavaim akkor is megijesztették , és most is láttam riadalmát .
- Nem akarok nélküled élni ... nem akarom újra azt a nyomorúságos életet élni amit azelõtt éltem , hogy téged megszerettelek volna . - Mondtam õszintén .
-  Kérlek ígérd meg , hogy bárhogy alakulnak a dolgok , hozzám jösz .
- De a nagybátjám engedélye nélkül ...  lehetetlen ...
- Nem . - Ellenkeztem . - Csak igent kell mondanod és én elviszlek innen .
- Mit fognak szólni az emberek ... - Nézett rám kérdõn . - Hogy tudom majd elfelejteni , hogy így hagytam magára azt az embert aki a gondomat viselte ?
Megint igaza volt . Én talán meg tudok békülni a tudattal , de õ soha . Az pedig tönkretenné , amit nem tudnék elviselni .
Tanácstalanul néztem rá , õ pedig gyöngéden megszorította a kezem .
- Bizz bennem és kérlek ,  légy türelemmel - Mondta szelíden . - Én hiszem , hogy a nagybátjám jó ember ...   

Neked az életemet adnám ...
Most már kétség sem férhetett , ahhoz , hogy Kristina , hozzám jönne , igent mondana nekem ha ...
Ha Esbenson visszanyerné egészségét , ha újra élne és nem fenyegetné a halál oly közelrõl .
Akkor eléállnánk és õ áldását adná ránk ... talán ...
Ez a talán úgy nyomasztott , ahogy azidõ tájt semmi sem . Akaratlanul is elképzeltem Esbensont . Sápadt arcán finnyás, fanyar kifejezés , hideg szürke szemében , megvetés , gõg , vékony , vértelen ajkán , halvány ám annál bosszantóbb , kárörvendõ és öntelt mosoly .
Az olyan ember arckifejeztése ez, aki érzi , hogy minden a kezében van , hogy nagy csapást mérhet a másikra , amikor akarja tönkreteheti .
E kép láttán ,  szörnyû indulat fogott el . Éreztem , ahogy elönt és minden idegszálamon , ingerlõ táncot jár .  Szinte már láttam az ajkakat , melyek a mindent eldöntõ választ formálják . Visszautasítás ! Gondolataim , szinte örjöngésbe keztek , ha csak eszembe jutott , hogy ez is megeshet .
Mi lesz akkor !? Hogyan tovább ?!
Vége ... mindenek vége ...
Többször elfogott a kísértés , ugyan azaz ellenálhatatlan  vágy ,mint a kápolnában , hogy jó volna kézen fognom  és elvinnem a lányt . Mindegy hogy hová , csak jó messzire azoktól , akik ellenünk lehetnek , és többé elnem ereszteni magam mellõl .
 Elképzeltem , hogyan hatna rá mindez . A nagy ferfordulás  , hirtelen változás eddigi élrtében ,a  természetével ellentétben álló döntések .
Mennyire tönkrtenné a bûntudat !
Hogy a lelkében zürzavart kelcsek , hogy gyötörjem , önzõ módon kérjek tõle olyasmit , amire soha sem vetemedne ?
Nem . Ennek , még a gondolatát sem bírtam .
Kezdetben úgy hittem , egy idegen ország , ismeretlen hely , majd menedéket ad , megkiméli õt , az emberek csípós nyelvétõl , a merev , szertartásos népek megvetésétõl, és talán idõvel megbékél tettével , elfelejti súlyát . De aztán ráeszméltem , hogy az õ lelkiismerete enné sokkal érzékenyebb . Az ilyen apróságok is , mint a szülõi engedély nélkül kötött házasság és a szökés , vagy bármely erkölcsi szabály áthágása, olyan mértékben állt ellentétben természetével , hogy felbolygatta volna egész lelkivilágát . Ezt nem engedhettem meg magamnak ,
Másrészt pedig , az anyaföldbõl kitépett virág is elsorvad és meghal ...
Nem hittem hát , hogy Kristina , aki rajongva szerette dánia szeles vidékét , aki itt nõtt fel , idegen , más illatú földben képes volna gyökeret verni , életben maradni ...
Így hát ezeket mind számbavéve , hogy erõt ne vegyen rajtam a csüggedés , csak egydolgot tehettem .
Bízz bennem , kérlek és légy türelemmel ...
Csak a lány szavai tartották távol a kétségbeesét , mely igen gyakran megkörnyékezett .
Csak remélhettem , csak bízhattam .
Ám távol Kristinától , néha nagyon nehéz volt , amegszokott módon töltenem el a napokat .
Estéim rendszerint azzal teltek , hogy szobám hideg csendjjében , a kandallóban égõ tûz , nyugtalan , fel -fel lobbanó lángját figyeltem . Ilyenkor is , agyam , makacsul , rendíthetetlen vágyakozzással vetítette elém a szeretett lányt .
Láttam , hogyan örzi nagybátja álmát , gyetyafénynél, éjnek idején . Élethûen , kegyetlen részletességgel rajzolódott ki a kép . Az aggódóan legörbülõ ajkak , a fehér arcot , arany hajat , símogató mécsesfény lágy rezgése alakja körül .
Akár egy kisgyermek . Kobaltkék szemében , leírhatatlan mértékü szelíd de kitartó ,szeretetteljes  ragaszkodás ég , teljesen tisztán , mással vegyületlenül . Színte hallottam ruhájának , neszezését , a gyöngykék  anyag , lágy suhogását ,  éreztem testének melegét és a hamvasszzõke haj ,  zsongító illatát . 
Így kibírhatatlannak tûnt , tûrhetetlennek tetszett a tilalom , és minden gyûlöletessé lett , a legapróbb dolog is amely az utamat állta .
Leveleim megsokszorózódtak , mert a fullasztó érzések és vágyak elõl , nem volt máshova menekülnöm .
Kristina elfoglaltságát , az is bizonyította ,hogy a válaszok rendszertelenek , és bár mindan szavából , melegség áradt , igen rövidek voltak .