F:E.-Dánia 48

Nem tudtam elnyomni egy futó, elégedett mosolyt. Maszkom oltalmában megengedhettem magamnak, hogy látványosan örüljek győzelmemnek. De amint szemem Kristinára tévedt kárörömöm elszállt. A lány ott ült a pamlagon és kérdőn nézett rám. Nem értette Madame Rosée és az én szavaimat sem . Fogalma sem volt arról miket hordott össze róla ez a nő, és nem értette azt sem miért kellett nekem így reagálnom . Ő nem érezte azt leereszkedő hangsúlyt Octavia szavaiban és a hozzá intézett kérésben . Boldogan állt volna bárki szolgálatára szinte bármiben. Neki nem esett volna nehezére elvégezni egy cseléd feladatait sem, ha ezzel segíthet, vagy átvállalhatja mások terheit. Ez a néma engedelmesség ismét eszembe jutatta a nem rég történteket is. Képtelenségnek éreztem , hogy szóvá ne tegyem mindezt.
– Kristina , miért engeded , hogy ez a nő így bánjon veled ? – Kérdeztem mellé ülve.
Nem felelt kérdésemre, csak lesütötte szemét.
– Miért tűröd el a nagybátyád és a beképzelt barátnője viselkedését?
- Ha nem teszem, meg amit kérnek, mi hasznom van? – Kérdezett vissza bánatosan . – Így is csak a terhükre vagyok … legalább ennyi hasznomat veszik …
- Nem engedheted , hogy úgy kezeljen mintha a beosztottja volnál ! Nem tartozol neki engedelmességgel, ennek a nőnek nem tartozol semmivel, Kristina …
- De miért ne segítsek neki , ha a segítségemet kéri ? - Kérdezte tűnődve.
– Mert ostobának tart és megvet … olyan mélyen megvet határtalan hiúságában , Kristina , hogy az több mint felháborító … vérlázító volt amit összehordott rólad ! És a nagybátyád …, az ő véleménye sem tér el túlzottan a Octaviáétól …
- Ha mind a ketten ostobának és szánalmasnak tartanak, hát az is vagyok . Minden bizonnyal megérdemlem a megvetésüket, Erik .
– Törődött bele halkan.
- Egyetértesz velük… ilyen könnyen elfogadod a véleményüket…?
Nem szól, hallgatott, az ölében nyugvó kezére meredve. Fájt, hogy ennyire kevésre tartja magát, az pedig még inkább bántott, hogy nem szól egy szót sem saját maga védelmében.
– Akkor nyilván azzal is egyetértesz, hogy hagyjalak itt, igaz ? – Kérdeztem kissé élesebben.
– Rábólintasz arra is , hogy mennyek utamra és felejtselek el ? !
Kristina felkapta a fejét. Szomorúságot láttam szemében, s tétovázást.
– Mert a bácsikád, közölte velem, jobban járok, ha ezt teszem. ,, Ne fecsérelje az idejét erre a szerencsétlenre. Haszontalan teremtés , még egy leányhoz képest is ostoba .’’ Szó szerint ezt mondta . Akkor gondolom szerinted is jól teszem , ha megfogadom a tanácsát ?! – Kérdeztem komolyan.
– Elmegyek, Kristina és többet nem látsz, ezt akarod?
Hangom elárulta idegességem. De a lány néma maradt. Elfordult tőlem, s a nyitott ablakon át a távolba bámult. Hallgatásában azonban érezhető keserűség volt .
– Mennyj , ha menni akarsz … nem tarthatlak vissza … - Kezdte aztán alig hallhatóan. – Önző dolog volna azt kérnem, maradj, ha menni kívánsz … én jobban szeretlek annál ,semhogy olyasmire kényszerítselek, ami akaratod ellenére van … - Szólt hangjában szelíd megértéssel. – Elengedlek Erik , bármikor elengedlek , még ha a szívem szakad is belé …
Komoly és kutató tekintettel néztem rá.
– Hát nem érted ? – Kérdeztem halkan . – Nem megyek el , nem hagylak itt . A bácsikád mondhat akármit , én nem tágítok mellőled. – Jelentettem ki határozottan. – Nem hagylak itt egyedül ezek között az önző , érzéketlen emberek között. Azt akarom , hogy felfogják végre , nem érdemled meg ezt a megvetést, hogy meglássák végre milyen vagy . Nem vagy ostobább, mint ők , és nem vagy haszontalanabb.– Szögeztem le . – Herold Esbenson a nagybátyád, az apád fivére , és a gondviselőd . Hálával és szeretettel tartozol neki, azért mert a gondjaiba vett. De csak ennyivel, semmi mással. – Magyaráztam .
- Nem bánhat úgy veled, mint egy cseléddel , és nem hagyhatod , hogy azt higgye, mindent megtehet, csak mert rá bíztak . Nem egy báb vagy , akit irányíthat, akit kedve szerint mozgathat , Kristina. Meg kell mutatnod , hogy igen is vagy annyi, mint ők , észben , jellemben egyaránt.
Figyelmesen hallgatta szavaimat , s láttam , hogy minden elhangzottat komolyan fontolóra vesz magában.
– Biztosra veszem , hogy van annyi akaraterőd , hogy ezt bebizonyítsd nekik .
– Ugyan , még is mivel ? Semmihez sincs tehetségem… semmiben sem vagyok jó , Erik … - Mondta , s minden lelkesedése elszállt.
– Azért mondod ezt , mert a nagybátyád ezt állítja ? – Tettem fel a kérdést . Nem jött felelet , a lány lesütött szemekkel hallgatott.
– Attól , hogy azt mondják , ostoba , haszontalan és tehetségtelen vagy , még nem leszel az . Nem fogadhatod el ilyen nyugodtan azt a véleményt, amely nyilvánvalóan csak azért jellemez így , hogy minden önbizalmad romokba döntse. – Folytattam.
– Az akarom , hogy többre tartsd magad , annál, aminek mondanak . Engedd , hogy bebizonyítsam, nem igaz semmi abból, amit állítanak . – Kértem csendesen .
Kristina arcán halvány mosoly jelent meg. Ez máris megnyugtatóbban hatott rám, mint a kedvtelenségtől elfénytelenedett szemek és a keserűségtől sápadt arc látványa.