Fantom: Epikrízis-Dánia 4.

A lány átázott ruhái ellenére könnyebb volt, mint azt vártam, nem okozott nehézséget partra tennem. Elképesztően nyomasztott, hogy nem tanúsított sem ellenállást, sem egyéb életjelet nem adott, mikor a felszínre hoztam. Aléltan feküdt a karomban, mozdulatlanul, akár egy gyermek, aki csendes álmát alussza. Nagyon fiatalnak tűnt, úgy hittem nem lehet több tizenhat esztendősnél, s ez még feszültebbé tett. Ajkai elkékültek, s aggódva vettem tudomásul, mennyire kihűlt. Minden jel szerint halottnak mondhattam volna, az egyetlen ami, halvány remény adott az gyenge érverése volt, s hogy emelkedni láttam mellkasát. Valószínűleg nem nyelt vizet, a hideg volt az, ami ilyen veszélyesen közel vitte a halálhoz. .
Olyan kétségbeejtően, hideg volt a kicsi test, olyan szánandó a lány állapota, hogy ismeretlenül is fájt érte a szívem. A szürke köpeny a vállán, mely egyáltalán nem segített viselője megtalálásában, csurom víz volt, mikor levettem róla kétszer nehezebbnek éreztem, mint száraz állapotban. Saját köpenyem szerencsére a parton hagytam, azzal takartam be, s megrendülten öleltem magamhoz hogy valamennyire felmelegedjen. Néhány perc telt el így, de egy órának tetszett , az aggasztó csendben . A lány vékony csuklóján az eret kitapintva , megkönnyebbülten vettem tudomásul, szíve egyre szabályosabban ver . Már nem tűnt olyan reménytelennek s ez hihetetlen mértékben oldotta bennem a feszültséget . Dobog a szíve és lélegzik , most már túléli , nyugtáztam magamban fellélegezve.

És valóban, egy-két pillanat múlva magához tért. Reszketett, mint a nyárfalevél, átázott ruháiban majd megfagyott, a fogai összekoccantak, vacogott, didergett. Kinyitotta a szemét és úgy bámult rám , mint aki még nem látott embert. Hatalmas szemeket meresztett maszkomra és láthatóan azt sem tudta hol van . Látványa egyszerre töltött el szánalommal és dühvel . A legszívesebben azonnal kérdőre vontam volna ; mi a jó istent művelt , hogy a vízben kötött ki ?! De érezve remegését visszafogtam magam.
  - Jól van ... minden rendben ? -Érdeklődtem aggódva . A lány nehezen, de rábírta magát egy bólintásra . Ennyi tellett erejéből . Ajkai visszanyerték természetes színüket, de nehezen tudta visszafogni tagjainak remegését . Zavarodott volt és megszeppent, de szabályosan vette a levegőt . Eleinte egy szót sem szólt , némán kuporgott a karomban , mintha maga is azon töprengett volna, hogyan került a vízbe . Aztán mintha minden eszébe jutott volna . Mélységesen elkomorodott. Majd ismét rám tekintett bizonytalanul, mintha azt kérdezné: Vajon sejti mi történt? Az igazság az volt , hogy elképzelni sem tudtam , hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe . Egészen biztos , hogy látta tanácstalanságom , s ez még jobban zavarba hozta . Félt , hogy most kérdőre vonom . Éreztem , hogy valamilyen oknál fogva , a kelleténél jobban szégyelli magát a történtek miatt. Nem kérdeztem hát. Hallgatásom meglepte és még nyugtalanabbá vált.
- Haza... haza kell mennem... - Suttogta tétován. Ez a kijelentés nem volt túl meggyőző, úgy tűnt semmi kedve nincs ahhoz, hogy haza térjen. Ahogy felfedezte milyen közel van hozzám szégyenlősen húzódott kicsit távolabb tőlem, de felállni még nem volt ereje. Arra gondoltam, hogy talán túl messze lakik. De tekintete elárulta, nem így van. Távolabb a fjord szemközti partján , egy ház állt. Egyáltalán nem volt visszataszító, a szép téglaépület tökéletesen illett a tájhoz, ő mégis megmagyarázhatatlan, keserű pillantásokkal nézett rá.  
- Igen ... itt nem maradhat ... teljesen átfázott ... otthon már biztosan várják ... - Törtem meg a csendet, mely kezdett kínosan hosszúra nyúlni . - Már biztosan keresnek ... - Értett egyet minden lelkesedés nélkül . Még mindig fázott , hiába igyekezett úrrá lenni reszketésén. Nem hagyhattam magára. Megtehettem volna , hogy további szép napot kívánva , elindulok hazafelé. De ha már a vízből kihoztam, hagyjam itt , mikor nyilvánvaló , nincs olyan állapotban , hogy itt egyedül bármihez is kezdhetne ? A lány még mindig a rossz élmény hatása alatt, szótlanul ült. Mélyet sóhajtott, s megborzongott egy váratlan szélroham érintésétől.  
- Nem szabadna itt ülnie. - Próbálkoztam komolyan, s még jobban betakartam vállát köpenyemmel. Érezte, hogy igazam van, mégsem akarta tudomásul venni. Felálltam mellőle és töprengve néztem rá.
Nem úgy festett, mint akinek jól esik vizes ruhában ücsörögni a fagyban, s láttam rajta, hogy igen kimerült.  
- Nagyon hideg van. Álljon fel.- Kértem, de csak tűnődő pillantásokat kaptam válaszul. Egyre nyugtalanabbá tett , a vacogó lány látványa , éreztem , hogy nem bírom sokáig tűrni . - Ha kívánja, hazakísérem. - Ajánlottam, kezemet nyújtva, hogy felsegítsem. Reméltem így , hajlandó lesz velem tartani , s nem akar itt időzni a fagyban . Mintha megnyugodott volna attól , hogy nem kell egyedül csónakba szállnia , azok után, ami történt. Elmosolyodott. De aztán ismét elkomorult, tekintetébe újra zavar költözött.
  - Az ... úrnak ... biztosan van jobb dolga is, annál , hogy engem kísérget ... így is elég kellemetlenséget okoztam már önnek ... - Mondta bűntudatosan . 
 - Hát igen . Elképzelhető , hogy akadna más elfoglaltságom is ... és bevallom nem készültem minderre , de most már mindegy . - Szóltam teljes nyugalommal. - Kihoztam a partra, megvártam, míg magához tért. Megérti ugye, hogy most már biztos helyen szeretném önt tudni. - Magyaráztam türelmesen. - Nem mehetek el anélkül, hogy ne látnám, a túloldalt partra szállni. Megértett. Mintha valamivel élénkebbé vált volna. Bátrabban fogatta el kezem.