/ Erik szemszögéből 1858 /
***
Kristina Esbenson, így hívták a lányt akivel egy véletlen baleset hozott össze
. Egy ködös napon sikerült kihalásznom őt a Roskilde-i fjord fagyos
vizéből . Haza kísértem a vacogó, kimerült lányt , ő kedvesen köszönetet
mondott tettemért , én pedig, mikor már biztos lehettem afelől , jó kezekben van , hazafelé vettem az irányt. Nem reméltem , hogy látom még, úgy hittem , mire nyugovóra tér , már nem is emlékszik rám . Egyszeri véletlen találkozás volt ez, gondoltam , ami nem ismétlődik meg . Az ezt követő napokban , elvétve jutott csak eszembe , az pedig , hogy meg kéne keresnem egy percig sem fordult meg a fejemben . Nem ,valahogy nem tűnt valószínűnek , hogy útjaink újra kereszteznék egymást .
Ennek ellenére két héttel első találkozásunk után , ismét egymásba botlottunk. Én nem kerestem Kristinát , ő keresett engem ! És meg is talált , a fjord partján , a nagy fa alatt , amint a távoli harangok zúgását hallgattam.
Megjelent a parton , mint valami mesebeli tündér , úgy tűnt fel hirtelen , szinte a semmiből. Nem számítottam rá , felbukkanása váratlan volt , de jelenlétét , már akkor , furcsamód megnyugtatónak éreztem. Bármennyire háborgott lelkem , bármennyire is mardosott valami, ha Kristinát magam mellet tudtam, már nem tűnt olyan szörnyűnek ami kétségbe ejtett. Egyetlen szava elég volt , hogy elcsendesüljön a vihar bennem . Ez kezdettől fogva így volt . Csak mellém lépett és beszélgetni kezdett velem , egyszerűen , az illem szabályait betartva , mégis minden hidegséget és túlzott merevséget mellőzve. Barátságos , hétköznapi jó modorral szólt hozzám ,ahogy egy jól nevelt középosztálybeli lánytól elvárták akkor tájt . Az azonban rögtön feltűnt , hogy ez nála nem hosszú órákon át végigkínlódott illemleckék eredménye . Udvariasságra és a kedvességre nem kellet nevelni , természetes volt számára mindez. A legfinomabb úri kisasszonyt is felülmúlta hibátlan modora , és a legjobb hírű leányiskola növendékeivel is versenyre kelhetett volna . Mégsem volt olyan mint egy felhúzható játék baba , aki szüntelenül csak azt teszi , azt mondja amit belé neveltek. Nem volt egyetlen betanult mozdulata, egyetlen szava sem , és ez kellemesebbé tette számomra társaságát bármelyik nemes kisasszony jelenléténél. De ez nem csak bennem keltett jó érzést . Jókedvével, kedvességével elérte , hogy a legtöbb ember azonnal megszerette. A jóságot soha meg nem játszotta és soha félre nem tette . Mindenki felé teljes jóindulattal fordult és senkiről nem feltételezett semmi rosszat . Tudta , hogy mindenek van egy sötétebb , kellemetlenebb oldala , de ezzel az oldallal keveset törődött. Azt nézte ami jó volt. Minden élőlényből csak a szép és a kellemes érdekelte . Nem feledkezett meg semmiről , de mindig igyekezett környezetében , a jó , a helyes és a dicséretre méltó tetteket , tulajdonságokat szem előtt tartani . Számára nem létezett rossz ember , velejéig romlott , gonosztevő . A ,, kevésbé jókat '' - ahogy ő mondta- őszintén sajnálta és szánta. Rendületlenül hitt abban , hogy mindenki megjavítható, hogy jó útra terelhető a legelvetemültebb is. Ez a jellemvonása , meghatóan angyalivá tette énelőttem, és társasága az első percektől kezdve vonzott. Békés , barátságos teremtésnek ismertem meg és mindvégig ilyen is maradt . Végtelen jósága megfogott , és egyszerűen nem lehetett semmi olyat találni benne , ami ellenszenvessé tette volna. Sőt minél jobban felmértem jellemét annál jobban elcsodálkoztam . Öröm volt figyelni őt , ahogy másokkal beszélt , szelíden. És öröm volt válaszolni ügyes , értelmes kérdéseire is .
Olykor egész egyszerűen csak hallgattam őt . Hallgattam ahogy nyugodt hangján , vidáman mesélt . Vagy csak sétáltunk . Végig a fjord partján , a tiszta víztükör mentén jártunk és egyikünk sem szólt. Ilyenkor volt alkalmam jobban megfigyelni a lányt és töprengeni azon , vajon miért pont az én utamba került ? Miért én voltam akkor , ott a parton ? És miért visel el , miért keresi a társaságom ? Ezekre a kérdésekre nem tudtam választ adni . Nem fért a fejembe , hogyan lehet , az , hogy Kristina , aki maga a megtestesült jóság , kedvesség , akinek jelleméhez hasonlót , egyetlen országban , egyetlen földrészen sem találtam , azzal tölti délutánjait , hogy velem , akit mindenki más messze elkerül , sétálgat. Velem kóborol , azzal az emberrel akinek szörnyű múltja beárnyékolja egész életét, s olykor a legmélyebb keserűségnek adja át magát . Azzal akinek jelleme szöges ellentétben áll az ő tiszta lelkével? Szinte lehetetlennek tűnt! Mégis ott volt minden alkalommal , és én napról - napra egyre jobban csodáltam . Csodáltam Kristinát és hálás voltam neki , mert emberként , sőt barátja ként kezelt , nem úgy ahogy egy különös idegent szokás fogadni , távolságtartón és barátságtalanul. Úgy tűnt időnkénti szótlanságom nem zavarja , minden különcségemet elfogatta . Elnézte furcsaságaimat , tudomásul vette , ilyen vagyok , és nem akarta , hogy más legyek. Alig ismertem meg és máris úgy bíztam benne , mint ha gyermekkori társam , barátom lenne. Először fordult elő, hogy legmélyebb gondolataimat is megmertem osztani valakivel. A legfurcsább és legkülönösebb elképzeléseimet , melyet mások riadtan , vagy felháborodva , kétkedve fogattak volna , szavakba mertem önteni az ő jelenlétében . Nem kellet félnem , mert tudtam , soha sem tenne olyasmit , amivel mást megbánthat , elkeseríthet . Szándékosan nem. Ez nagyon új volt számomra , ismeretlen és szokatlan . Hogy figyel rám , hogy meghallgat, az , hogy elmondhatom , ami a szívemet nyomja , olyasmi volt amit ritkán tehettem. Legtöbbször magamban kellet tartanom , mind azt ami kikívánkozott belőlem . Vagy mert olyasmi volt amit a legtöbb ember képtelen felfogni, nem akar megérteni , vagy mert nem volt egy lélek sem akinek elmondhattam volna , egyetlen lény sem aki olyan közel állt volna hozzám , hogy gyanakvásom megszűnjön , és félre tegyem félelmem. Kristina ebben is különbözött azoktól akiket eddig alkalmam volt megismerni . Sok mindent elmondtam neki , ötleteimet , vágyaimat , álmaimat . De múltamról képtelen voltam szólni . Tudtam helytelen amit teszek , de nem bírtam rá szánni magam , hogy egyetlen szóval is elmondjam elmúlt éveim történetét . Szégyelltem , halálosan szégyelltem magam. Szégyelltem bevallani tetteimet , hisz ő oly jó , tiszta teremtés volt . Magamat összehasonlítani , felmérni , mi vagyok én és mi ő, szörnyen fájdalmas lett volna. Az ellentét olyan iszonyúan nagy , hogy féltem tönkre tesz mindent , azonnal . Igen, ismét elhallgattam múltam , ahogy már egyszer megtettem . Tisztán emlékeztem arra , hogy öt éve, Rómában ezzel rontottam el mindent . Egyfolytában gyötört ez a tudat , és mégsem voltam képes szólni. Újra csak két lehetőség volt , két lehetséges végkifejlet : ha beszélek , elfordul tőlem, iszonyodva , undorral néz rám . Ha pedig úgy döntök halogatom a vallomást azzal , ugyan úgy tönkre tehetek mindent . És még is inkább hagytam , had fedje homály ismeretlen éveim történetét.
Ritkán kérdezett, arról , mi volt mi előtt Dániába jöttem . Igyekeztem higgadtan felelni , úgy hogy mégse áruljak el túl sokat . De olykor egy-egy kérdés hallatán igen csak elfogott a bánat. Kristina ezt látta rajtam és legnagyobb csodálkozásomra megkegyelmezett , nem faggatott , kegyesen másra terelte a szót . Mintha pusztán egyetlen pillantásom elegendő lett volna , mintha csupán ennyiből megértette volna , miről is van szó . Mintha tudta volna mi keserűségem oka . És az egészben a legkülönösebb , hogy úgy tűnt, a rég volt dolgok számára alig jelentettek valamit. Ez ámulatba ejtett és halvány reményt ébresztett bennem . Vígsága engem is mulattatott. Mosolya , derűs tekintete pedig sokszor elűzte , baljós , borongós gondolataimat. Élénkítően hatott rám , mert életem eddig , sivárnak és magányosnak tetszett , hiszen , nem akadtam olyan lényre , akinek ne lett volna terhes társaságom . Nem közeledtem senki felé barátsággal , sem egyéb érzelemmel , mert elhitettem magammal , az a sorsom , hogy egymagam éjek , és nincs szükségem egyetlen emberi lény társaságára sem . Hogy mekkorát tévedtem azt csak most kezdtem felfogni. Most kezdtem érezni , milyen borzalmasan egyedül voltam eddig. Minden Kristinával töltött idő után , egyre fájóbb volt haza térnem és szembesülnöm azzal , milyen szörnyen elkeserítő a teljes egyedüllét. A magány soha nem volt gyötrőbb azok után a boldog percek után , amit a lánnyal töltöttem el . Szinte féltem haza térni . Féltem belépni házam sötét csendjébe , oda ahol nem várt senki . Ahol soha senki nem fogadott , ahol egy teremtett lélek sem járt rajtam kívül.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése