F:E.-Dánia 18

Kiegyenesedett , s úgy húzta ki magát , akár egy katona mikor a tiszt előtt áll. De nem fordult felém.

- Segíthetek valamiben ? - Érdeklődtem óvatosan . - Nem tud segíteni . - Szögezte le tagadó kézmozdulat kíséretében.

- Látom , hogy valami nagyon nyomja a lelkét , boldogtalan . Talán tehetek valamit, ami jobbkedvre deríti , vagy ... vagy ... legalább is ...

- Ugyan ! Laura , még is mit tehetne ? Mivel tudna jobbkedvre deríteni? - Kérdezett vissza kételkedve. Nem gondolkoztam sokáig . Kimondtam , ami eszembe jutott.

- Mondja el mi bántja. Szívesen végig hallgatom , ha ezzel könnyíthetek a szívén. Felém fordult , és ismét kutatón mért végig , mintha keresne rajtam valamit. - Nem hinném , hogy volna türelme végig hallgatni az én eszement ostobaságaimat .- Mondta saját magát gúnyolva.

- Ha volna is , a felét sem értené .

- Akkor magyarázza el úgy , hogy értsem . - Kértem .

- Késő van , aludnia kéne . - Tájékoztatott. Megvontam a vállam.

- Mit tegyek , nem vagyok fáradt .

- Jobb volna , ha mégis megpróbálná . - Tiltakozott . De most nem volt elég szigorú , nem tudott eltántorítani. Leültem egy székre, mely a közelben állt. - Segíteni szeretnék. - Mondtam őszintén . - Kész vagyok a legnagyobb őrültségeit is végighallgatni , ha ezzel segíthetek.

Ezt már nem tudta visszautasítani. Hátat fordított és ismét a tűz táncát figyelte , elgondolkozva . Láttam , hogy nehezére esik elkezdenie . Nagyon igyekezett , hogy összeszedje gondolatait . Én türelmesen vártam . Nem akartam sürgetni , percekig nem hallottam hangját . Békés csönd borult a szobára , csak az égő hasábok recsegése törte meg a némaságot. Vártam , és azon tűnődtem , mi lehet annyira bonyolult , hogy attól fél nem érteném meg. Míg töprengve állt , egy hosszúkás vajszínű borítékot vettem észre kezében. Szórakozottan forgatta két ujja közt, majd gondolt egyet és letette a párkányra az óra mellé. Egy futó pillantást vetett a sárgás papírra , aztán elfordult tőle , mintha gyűlölné azt az iratot. A borítékon a pecsét fel volt törve , ebből sejthettem , ismeri a levél tartalmát. És bármit is írt az a levél , pillanatnyilag nem úgy tűnt , mintha örömöt okozott volna Eriknek az olvasása . Elfordult a kandallótól , és ismét különös pillantással szemlélte vonásaimat. Nem láthattam az arcát, és ez most rettenetesen idegesített. Megfejthetetlen érzelmi hátterű pillantásokkal méregetett. Már-már attól kezdtem félni , fejembe lát , s az én gondolataim kötik le ennyire . Olyan szokatlan volt viselkedése , hogy ez akkor nem is tűnt ostobaságnak, lehetetlenségnek. Tényleg úgy éreztem , belém lát és ez nem volt valami kellemes , megnyugtató elképzelés. Nehéz volt megállnom, hogy idegességemben ne kezdjek el ide-oda pillantgatni, más célpontot keresve, amely kevésbé kelt bennem rosszérzéseket. Mégis tartottam magam és azon voltam, hogy ne legyen felfedezhető zavarodottságom.

- Mi a legrégibb emléke ? - Szólt váratlanul Erik . Nem értettem , miért pont ez érdekli . Nem tudtam azonnal felelni.

- Emlékszik arra milyennek látta a világot kisgyermekként ? - Ismételte meg kérdését halkan. Egy pillanatig igyekeztem csupán előkotorni agyam mélyéről emlékeimet, de nem sokra jutottam . Tulajdonképpen semmire. Gyermekkorom nem hagyott bennem olyan nyomot , melyet mos hirtelen feltudtam volna idézni. Halvány képek , értelmezhetetlen emlékdarabkák , melyek , így harminc évesen már nem sokat jelentettek . Összemosódott jelenetek ,melyekkel már nem sokat törődtem , így érthető miért fakultak meg.

- Nem. Nagyon-nagyon halványan látom csupán , s többnyire anyám szavaiból tudom milyen voltam . -Feleltem.

- Nem tud felidézni egyetlen történést sem , egyetlen érzést , benyomást...

- Nem . - Válaszoltam egyszerűen . - Véleményem szerint , a legtöbb ember nem képes felidézni kisgyermekkori emlékeit , ha már élete derekán jár ... vagy csak nagyon keveset .

- Sem öröm , sem bánat. Semmi régi sérelem , csak a tegnap , a közelmúlt emléke. - Hangja színtelen volt és fáradt.

- Ami sérelem ért azt igyekszem elfelejteni , minél hamarabb. Tudatosan , vagy önkéntelenül , de nem tartom észben annak emlékét ami fájt . A legtöbben erre törekszenek . Nem akarnak arra emlékezni ami rosszul esett , ami gyötrelmet okozott, amit elrontottak . Ezeket elfelejtik , mert el akarják felejteni . Úgy akarják hinni meg sem történt. - Magyaráztam . - Ez a legkönnyebb.

- Mennyire irigylem magát. Magát és a többieket, akik képesek semmi perc alatt megszabadulni a rossztól. Kitörölni elméjükből, minden rút , ocsmányságot, keserű , fojtó , gyötrelmes képet. Megszabadulni mindattól, ami engem kínoz , oly egyszerűen , mintha egy könyv hibás lapjait tépnék ki , különösebb erőfeszítések nélkül . - Szólt s most végtelen kétségbeesés csengett szavaiban .

- Bennem megmaradt minden . Elképesztő erővel kapaszkodik belém a múlt , és lehetetlen leráznom , megszabadulnom tőle . Minden világos , minden emlékkép elrettentően tiszta fejemben. - Éreztem rettenetesen erőt vett rajta a bánat , ezt már nem titkolhatta. Szavai megdöbbentettek . Nehéz volt elhinni amit mond , mégis tudtam , hogy igaz . Hanghordozása meggyőzött. - Idebenn - Kezdte, s kezét halántékához emelte, elkeseredett dühvel . - Idebenn hiánytalanul meg van minden . Számtalan rossz és kétségbeejtően kevés jó . Nem tudok felejteni ! Sokszor azt hiszem, sikerült , de ismét felbukkan az amit elűznék , és akkor minden reményem oda.

- Csüggedten roskadt le ágya szélére. Mindkét keze szorosan ökölbe rándult, csak úgy sütött belőle az elképesztő indulat. Látványa lehangoló volt. Szorító érzés támadt mellkasomban, ahogy figyeltem.

- Tehetek bármit, a múlt számomra épp oly valós most is, mint a jelen. Ami volt az nem volt, hanem van. Mindig szemem előtt van az ami évekkel ezelőtt történt . Látom tetteim képét , azokét is amiket már akkor megbántam , és a gyomrom felfordul saját magamtól . És látom mások undorító , ocsmány tetteit is ... emlékszem mindenre amit velem tettek ... és emlékszem arra is mit éreztem életem megkeserítői iránt ... gyűlöltem őket ... visszataszítónak ... és alávalónak találtam ezeket az embereket ... és gyűlöltem őket , mindenek előtt igazán gyűlöltem őket ! - Mondta .

Hangja , mikor arról beszélt gyűlölte egykori megkínzóit , furcsán ellágyult és ez volt az ami megriasztott. Mert csendesen mondta , de elszántan és meggyőzően .

- Látok mindent ...visszanézek és elborzadok ... mert szörnyű, amit minden alkalommal látnom kell . - Mély lélegzetet vett , de feldúltsága csaknem szűnt. - Múlt és jelen már szinte megkülönböztethetetlen. Egybe folyik minden . Volt vagy van , nekem már mindegy . - Mondta fakó hangon , s elgyötört tekintettel nézett rám.

- Régen halott emberek keresnek meg álmomban és mellém telepszenek , hogy büntessenek ... emberek, akiket gyűlöltem és akiket szerettem . Vádló tekintet melytől rettegek ... kedves arc , meleg mosoly mely után vágyódom ... - Elhallgatott , mintha kimerült volna , mintha halálos fáradság kerítette volna hatalmába.