– Erik … - Suttogta és feljebb emelte a lámpást , hogy jobban lásson . Sápadt , márvány fehér arcot , fáradt , bársonyos , meleg , kék , szemeket pillantottam meg és leírhatatlan boldogság áradt szét bennem . Kivettem a lány kezéből a lámpást és az ablakpárkányra helyeztem , majd magamhoz vontam és sokáig öleltem Kristinát. Nagyon hallgatag volt, fáradtan, hajtotta vállamra fejét , szinte félálomban hunyva le szemét .
– Gertrud mondta, hogy látni akartál … de nem jöhettem le hozzád … - Kezdte alig hallhatóan . – Annyira szerettem volna lejönni … - Sóhajtotta bágyadtan . Rettenetesen elesetnek , kimerültnek tűnt és ez iszonyatosan aggasztott. Gyöngéden megemeltem az állát és úgy néztem a szemébe.
- Jól érzed magad? - Kérdeztem szorongva. Kristina a régi szelíd mosollyal felelt.
- Semmi bajom … csak pihennem kell …
- Akkor miért nem vagy már az ágyadban ? – Vontam kérdőre nyugtalanul .- Az orrodig sem látsz ebben a sötétben , még bajod esik ...
- Nem tudtam aludni … nem bírtam lehunyni úgy a szemem , hogy tudtam te éppen úgy gyötrődsz , mint én, ha nem láthatlak …
- Igen , iszonyatosan gyötrődtem, de most már minden sokkal jobb … - Nyugtattam meg , s ahogy kimondtam a szavakat , éreztem zaklatottságom valamelyest enyhült. – Holnap is eljössz ? - Kérdezte reménykedve.
- Én itt leszek. – Ígértem. - De nem tudom , hogy bácsikád mit forgat a fejében … - Tettem , hozzá keserűen , némi haraggal . Éreztem , hogy a lány megremeg a karjaimban .
– Én jó leszek ígérem ! – Mondta lázasan, soha sem tapasztalt hevességgel. – Esküszöm neked, hogy nem lesz oka megbüntetni, nem leszek rossz … Egyszeriben olyan feszült és ideges lett amilyennek még soha sem láttam.
- Ígérem Erik , mindent megteszek … nem szólok egy szót sem , nem ügyetlenkedem, és nem lábatlankodom , nem hátráltatok senkit … Úgy beszélt , mint aki , mindenért magát tartja felelősnek , mint aki már teljesen abban a tudatban van , hogy minden büntetés , amit kap, kijár neki , mert ő olyan borzalmasan rossz dolgokat követett el. A semmiért volt ilyen mélységes bűntudata . A kimerültségtől és feszültségtől már nem bírt uralkodni könnyein , ott fénylettek álmos , bágyadt szemét beárnyékoló pilláin .
Nem megjátszott mártírkodás volt ez. Őszintén hitte , ő a bűnös mindenért , hiszen csak azt hallgatta nap mint nap , csak azt tapasztalta , hogy őt hibáztatják a legapróbb vétségekért is . Ebben a tudatban nevelkedett , égy élt , ezt kellet elviselnie . Rettenetesen bántott az , hogy így látom , hogy ilyen meggyötörten áll előttem . Lehajoltam és megcsókoltam ajkait , kétségbeesetten vágyva arra , hogy megvigasztaljam , hogy megnyugtassam. Éreztem a könnyeket az arcán, a nyakán futó erek, forró lüktetését ujjaim alatt. Megadóan simult hozzám, éppen olyan vágyakozással , amilyennel én öleltem őt . De aztán, mit akit áramütés ért , hirtelen elhúzódott tőlem .
– Ezt nem szabad . – Jelentette ki zaklatottan . – Ha a nagybátyám megtudja ... soha … soha nem enged a közelembe …
- Azt hiszed, az utamba állhat … - Kezdtem felbőszülten . – Azt hiszed , hagyom , hogy elvegyen tőlem …
- Erik , nem beszélhetsz így … - Vágott szavamba riadt könyörgéssel. - A nagybátyámról van szó , nem egy rablóról … egy gonosztevőről , akit nyugodt lelkiismerettel félreállíthatsz...
Szégyenlősen kezdte törölgetni a könnyeket arcáról , mely a felindultságtól, a gyertyafényben is jól látható volt , kipirult .
– A nagybátyám , érted ? Akit minden hibája ellenére szeretnem kell… és akit szeretek is … - Mondta fakó hangon és most az egyszer éreztem szavaiban alig
észrevehetően , a neheztelést, amit mindig nagyon igyekezett száműzni
gondolataiból , ha gyámjáról volt szó. Ez maga is észrevette és
bűntudatosan kezdett újra könnyeket hullatni.
– És … a látszat ellenére azért … nem lehet , hogy annyira gyűlöljön , ahogy mutatja … egyszer majd meglátja , mennyire szeretlek … akkor pedig engedni fog … - Hajtogatta könnyek között , elfúló lélegzettel , de biztos meggyőződéssel .
– Ő jó ember … nem lehet ennyire szívtelen … igaz?
Felemelte arcát és úgy nézett rám, mint aki tőlem vár megerősítést. – Ugye nem gyűlölhet annyira …
Nem volt szívem
ahhoz , hogy ki mondjam, amit ezzel kapcsolatban gondoltam . Nem
akartam , hogy még ennél is jobban kétségbeessen szegény lány. Ezért
csak magamhoz öleltem és ennyit mondtam :
- Minden rendben lesz , Kristina . Meglátod , minden a legnagyobb rendben lesz .
Úgy akartam elhitetni ezt a lánnyal , hogy közben magam is kételkedtem szavaimban , de Kristina elcsendesedett , csupán egy mély sóhaj tört fel mellkasából .
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése