Fantom: E.- Dánia 8.

Nagyon ritkán szántam rá magam , arra ,hogy bárkivel is leálljak beszélgetni. Az embereket általában gyanakvással töltöm el és én is bizalmatlan vagyok velük szemben , mert nem sok jót kaptam tőlük eddigi életem során . A cigányok táborának emléke , pedig rengetegszer megakadályozott abban , hogy félretegyem ellenszenvem . Kristinával szemben , viszont nem intett óvatosságra ösztönöm. Ő nem taszított , nem éreztem azt ,hogy jobb lenne otthagynom , egy szót sem szólnom hozzá. Benne nem volt semmi olyan amit , általában a velem kapcsolatba lépő személyek magatartásában megfigyeltem. Eltudtam viselni jelenlétét. Maszkom immár megszokott látvány volt számára , nem ragadtatta magát tapintatlan bámészkodásra , mint az üresfejű járókelők nagy része . Ha kérdést intézett hozzám , a szemembe nézett és nem maszkomat fürkészte . Minden szavának tartalma volt , nem csacsogott összevissza , letudott kötni azzal , amit mondott ,és én türelmesen hallgattam.Igen hamar feltűnt , hogy jóval értelmesebb , azoknál, akiket eddig ismertem , fiatal korához képest , olyasmit is megértett, amit más fel sem bírt fogni . Semmiben sem hasonlított Luciannára , minden gondolatom elterelte a szörnyű emlékekről amelyek kínoztak . Olyan más volt , olyan üdítően más , Lucianna teljes ellentétje.

~~

/ 1877 Bretagne ,Laura Jolivet  szemszögéből /

Erik mély levegőt vett . Ebben a sóhajban megrendítő bánat volt . Egész testtartásában érezni lehetett , a felidézett emlékek miatt támadt fájdalmát. Előadásában szinte minden létező érzelem jelen volt , s a feszültséget fokozta , hogy láttuk mennyire igyekszik elnyomni ezeket. Ezt már régen megfigyeltem nála . Elrejti érzelmeit , mintha nem is léteznének , ő maga sem hajlandó tudomást venni róluk . Minden bizonnyal, gyengeségnek véli , úgy képzeli , ha , ha kimutatná , bánatát , szeretetét , megbánását , már nem hinnék az emberek , hogy olyan érzéketlen , mint egy szikla. Egy sziklának nem fáj semmi , nem érez semmit az élőlények iránt . De erős és mozdíthatatlan. És annak az embernek aki nem érez semmit , lelkiismerete sincs . Aki pedig nem fél a lelkifurdalásról , az bármit megmer tenni , a legelvetemültebb gaztettre is képes. Az ilyen embertől pedig félnek . Félnek és ezáltal, pedig nem mernek közeledni hozzá , messze elkerülik . Eriknek pedig egy időben , csak az emberek rettegése nyújtott védelmet , csak a gyáva népek rémülete óvta meg őt attól , hogy kárt tegyenek benne. És ezt az ösztönös védekezést már nem tudja félre tenni , nehezen , vagy egyáltalán nem meri vállalni , hogy ő is érző emberi lény . Furcsa ,miközben mindennél jobban szeretné , hogy elfogadják , ő is ember, makacsul azon van , hogy az ellenkezőjét is bizonyítsa. Az érzelmeket viszont nem lehet teljesen elfojtani. Ő ennek ellenére ezt akartja véghezvinni. Ezáltal viszont felhalmozódik benne minden , egyre nő a feszültség , míg végül képtelen tovább tárolni magában . Elég egyetlen rossz szó , egy figyelmetlen megjegyzés , óvatlan cselekedet és az elfojtott indulat kétszeres erővel tombol. Erik váratlan kitörései , sokszor érthetetlenek , és a legtöbb esetben úgy tűnik mintha mindent túl reagálna. Valószínűleg, mikor minden átmenet nélkül , rémisztő dühvel az asztalra vág , akkor tör felszínre , az eddig elszenvedett sérelmek miatti , keserűség és harag. Aki először így találkozik vele , az elképesztően meglepődhet azon , hogy olykor kifejezetten kellemes a társasága s a látszat ellenére van jó oldala is, bár ezzel nem sűrűn dicsekszik. Zavaros jelleme , mindig változó hangulata azonban egyáltalán nem meg nyugtató és mindig tesz valami olyan ami megváltoztatja a róla alkotott véleményt . Ahogy ránéztem ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem . Rövid jellemzés és koránt sem teljes. Azonnal fel is merült bennem, hogy, talán hiábavaló. Még fülemben csengtek szavai . Minden amit mondott megjelent előttem. Hangja nyomán minden megelevenedett és nem túlzok , ha azt mondom , nincs ember aki ne hallgatta volna teljes figyelemmel. Ikertestvérem mellettem , szintén így érezhetett , szemében és arcán is saját érzelmeimet láttam viszont. Eriknek idő kellett , hogy , folytatni tudja amibe bele kezdett .
Egy nem messze tőle álló székhez lépett és leült. Feszült volt , egy szót sem szólt és láttuk azon van , hogy mindent higgadtan adjon elő . Előre hajolt , tértére könyökölt s homlokát tenyerére támasztotta. Nagyon gondterheltnek , fáradtnak , meggyötörtnek tűnt most . Mindenki számára láthatóvá vált , hogy nagy terheket cipel . Bár nem beszél róla , majdhogynem összeroskad alattuk . Soha sem láttuk még ilyennek . Jól emlékeztem arra , hogyan állt néhány órával ezelőtt az ablakban , tűnődve, letekintve az utcára. Úgy festett , mint egy komoly és méltóságteljes , magas , feltűnően hosszú árny . Két karját szokása szerint , szorosan összefonta mellkasán . Nagyon szigorúnak tűnt , még így is hogy egyetlen mozdulatot sem tett. Olyan embernek látszott ekkor , aki mindent kibír és bárki bármit tesz is , soha sem csügged , nem adja fel . Szilárd volt és mozdíthatatlan. Megjelenése egyszerre tölti el a szemlélőt gyanakvással és érdeklődéssel . Megijeszt de kíváncsivá is tesz ez különös alak . Egyszer nyomasztó a jelenléte , máskor pedig éppen ellenkezőleg , megnyugtató . Mozdulatai kimértek és arról árulkodnak , hogy nem tűri az ellentmondást. Mindig egyenesen áll , mint a cövek és ez az egyenes tartás még inkább azt az érzést kelti az emberben , hogy lehetetlen megtörni. Ezért döbbentett meg ez a nagy változás . Olyan végtelenül kimerültnek tűnt , hogy,ahogy nézem megsajnáltam . Éreztem nem sokáig bírom nézni gyötrődését. Tudtára akartam adni , hogy nem köteles nekünk mindenről beszámolnia , de mielőtt szólásra nyitottam volna szám , újra megszólalt:
- Évekig minden nap eszembe jutott, felsejlett előttem az a régi kép arról a gyönyörű lányról , aki ott áll az erkélyen rémülten , riadt tekintettel meredve rám. Úgy gyötört azaz emlék mint egy beforratlan seb , mindig ott volt szívemben az az érzés amit akkor ,azon a szörnyű napon éreztem. Agyamban még mindig ott cikáztak azok a gondolatok, őrült sebességgel , amelyek akkor akarták szétfeszíteni koponyámat . A pánik és harag még tisztán él bennem , és a kérdés - Miért kellett ennek így történnie ?! - Még most is eleven lidércnyomásként gyötör. Giovanni elkínzott arca ... a kihalt üres erkély ... a törött korlát ... az a vad indulat, düh ami rám tört , mikor felfogtam , mit műveltem ... és belém hasított a szörnyű tudat , el kell hagynom a házat, el kell hagynom Rómát! Térdén nyugvó keze árulkodóan megfeszült. Hosszú ujjai úgy szorultak ökölbe, hogy feszítővassal sem lehetett volna szétfeszíteni őket.

~ ~