F:E.-Dánia 26.

Kristina barátsága , minden nappal ,minden órával , egyre nagyobb és nagyobb jelentőséggel bírt számomra . Lelkem mélyén , féltve őriztem , rejtettem , minden képet mely rá emlékeztetett. A lány egész lénye kincs volt számomra , felbecsülhetetlen értékű kincs ! Drágább a világ minden aranyánál , szebb minden gyémántnál , mely e földön fellelhető ! Csillagként ragyogott és fénye képes volt áttörni azon a komor , rideg falon, amellyel kénytelen voltam körül venni magam , amellyel elzárkóztam a világ mindazon dolgaitól, amit nem bírtam elviselni . Reményt adott és eloszlatta azokat a rémes, fekete árnyakat , amelyek évek óta rettegésben tartottak , és lépten-nyomon kísértettek. Életemben először volt valaki , akivel törődhettem , akiért aggódhattam , akivel nevethettem . Lassacskán minden gondolatomat ő uralta már s elérte , hogy ne balsorsomon rágódjam , csak és kizárólag. Eddig semmi sem volt ami képes lett volna ilyen mértékben elterelni gondolataimat keserű múltamról és kilátástalannak tűnő jövőmről. Nem , még a zene sem töltött el ehhez hasonló , teljes nyugalommal és jóérzéssel mint Kristina jelenléte. Nem hittem , hogy az a sápadt , jelentéktelennek látszó lány , akit a csónakban ülve megfigyeltem , valaha is ilyen érzéseket kelt majd bennem . Minden alkalommal felderítette szívem ,értelmes ,tiszta ,kék szemének pillantása .Arcának, néha aggasztóan halvány színeit is elfeledtette ez az okosan csillogó ,józanságot és gyerekes lelkesedést egyaránt sugárzó,nyílt ,nyugodt szempár . Finom arcvonásai ,ha nem is valami csodálatos szépséggé emelték,de igazán kedvesé tették . A hamvasszőke fürtök ,melyek e sápadt arcot keretezték,ha a nap bearanyozta őket még jobban kiemelték szemének búzavirág kékjét .
Bár tagjai karcsúak és hosszúak ,mégsem volt magasnak mondható .Mindig görnyedten állt ,nyakát behúzva ,mint aki azt reméli igy kevesebb problémát okoz környezetének .Helytelen tartása miatt , még annál is kisebbnek tűnt mint amilyen volt. Mindig törékeny és vékony alkatú volt ,akár egy kis porcelánbaba. Az embernek az volt az érzése igazán vigyáznia kell rá, szél se bántsa,nap se érje ,óvni kell mindentől , ami kárt tehet benne . Valahogy úgy tetszett nem is mintha nem idevaló volna , mintha túl ,egyszerű ,túl törékeny volna ahhoz hogy a mi elvetemült ,egyre torzuló világunk lakója legyen.
Ezt igazolta az a felfedezésem is ,hogy láttam nem tudta rászánni magát egyetlen alkalommal sem ,hogy bárkinek is fájdalmat okozzon ,még annak sem aki nagyon is megérdemelte volna . Mindig kész volt megbocsátani . Ha elkövettek ellene valamit ,másnap már nem is emlékezett rá és változatlan szeretettel nézett arra is aki nemrég ártott neki. Ez igazán ámulatba ejtett. Én erre mindig is képtelen voltam. Lehetetlen volt elnéznem mások aljúságát . A bosszút természetesnek ítéltem és ha nem is helyénvaló,de jogos reakciónak .Gyakran nagy erőfeszítések árán tudtam csak legyűrni magamban a bosszú vágyát ,mely időnként rendkívül nagy hévvel csapott fel bennem . Hogy Kristinában ennek nyoma sincs, fokozta megdöbbenésem. Az hogy benne nincs meg az ami sok embert , engem is ,sokszor rossz irányba visz , hogy képes ellenállni ennek a sötét érzelemnek ,még inkább csodálatot ébresztett bennem.