Fantom:E.- Dánia 12.

Hosszú , végtelennek tetsző percekig ült a zongoránál , a hangokba felejtkezve , a külvilágot teljes mértékben kizárva. Mi pedig némán hallgattuk, szinte mozdulatlanul , nehogy kizökkentsük.Aztán lejátszotta az utolsó ütemet , és lassan , lassan elhalt az utoljára leütött billentyű zengése is. Beállt a csend . A csend amely szinte fájóvolt Erik játéka után . Másodpercekig meg sem moccantunk. A némaság bántotta fülünket . - Ez … ez nagyon szép volt …- Mondta tétován Florence . De amint kimondta érezte , hogy a szép nem egészen fedi a valóságot . Nem ez volt a legjobb szó ami illet Erik játékára. - Miért nem mutatja meg ezt másnak is … miért nem lép fel… hatalmas sikere volna … - Érdeklődött őszinte lelkesedéssel testvérem. Erik halkan felnevetett. - Lehetséges. – Mondta. – De ha kényszerítenének, sem állnék színpadra. - De hát miért? – Kérdezte elképedve Florence. - Világhírű lehetne! - Nekem nem kell világhír kisasszony. – Közölte nyugodtan Erik. – Inkább merülök teljes feledésbe, mintha nem is léteznék. - De hát az emberek ...
- Az emberek nem érdemlik meg , hogy hallják a zenémet . – Jelentette ki fagyosan . – Nem hagyom , nem engedem , hogy azok az üresfejű népek a színházakban hallják. – Szögezte le komoran . - Nem járnak másért oda , csak hogy illegessék magukat , csacsogjanak,kotyogjanak mint a megkergült baromfiak ! Egyiket sem érdekli igazán mit , hall , mit lát a színpadon ! – Hangjában megvetés csengett. – Számtalanszor láttam a díszes csürhét , azt a kicicomázott , affektáló tömeget . Ezeknek az embereknek képtelen lennék játszani . A zene nem jelent nekik semmit . Akkor meg miért törjem magam ? Miért adjak nekik legdrágább kincsemből? – Kérdezte felháborodva . Némileg igaza volt . Semmi sincs ami miatt szeretni tudná közönségét . Sőt , a legtöbbjüket egyenesen gyűlöli , és sajnos van oka rá . – Szerezzek nekik örömet ? Jutalmazzam meg őket ? Soha ! – Szögezte le olyan indulattal , hogy az meglepett.
– Mit tettek… mit tettek amivel kiérdemelnék ?! – Nézett komolyan ránk .- Semmit , semmit az égvilágon !! Hirtelen felállt a zongora mögül . - Azok után amit … amit műveltek … amit velem tettek … - Mondta dühtől kifulladva .
– Nem tudnám nézni azokat a bohócokat … azokat a semmirekellő … átkozott barmokat akik jóddolgukban már nem tudnak mit kezdeni magukkal ! Vihognak , mint a tökkelütött gyengeelméjűek ! – Hangjából és minden mozdulatából meghökkentő harag , utálat és megvetés volt kivehető .
– Nevetnek ! Röhögnek … és bennem … bennem folyton az a kép villan fel mikor … - Elhallgatott úgy mintha megrémült volna saját hangjának megváltozott színétől. Keze idegesen rándult ökölbe . Valóban elég ijesztő és furcsa volt amit művelt . Testvérem elképedve huppant vissza a díványra . Egy pillanatra minden lelkesedése elszállt . De Erik csüggedtségét látva , sajnálat, együttérzés jelent meg arcán . - Én … nem akartam … - Hebegte tétován . Erik ráemelte tekintetét . Futólag végigmérte. Leplezetlen bánat volt szemében. - Tudom … nekem kell elnézést kérnem… - Mondta halkan , megenyhülve . Mély lélegzetet vett , és némiképp sikerült az emlékek miatt feltámadt haragját visszafognia . Lassan vissza ült a zongorához . Ismét játszani kezdett . Ezúttal azonban sokkal éberebb maradt.
- A legtöbb embert egyszerűen nem tartom érdemesnek arra , hogy hallják a zeném . Azok akik az operákban , színházakban megfordulnak nem azok akiknek én adni akarok .
-Kezdte csendese n. - Az nem az én közönségem. - És azok akik a bűvészelőadásait nézik … - Kockáztattam meg . Egy pillanatra rám nézett, aztán újra kezét követte figyelemmel a billentyűkön. - A bűvészmutatványok mások . – Felelt röviden. – Azt a közönséget sem kedvelem … épp ezért nem bánt az ha átverem őket. – Mondta egyszerűen. - Vannak akiken csak azt látom , hogy olyan sötétek mint az éjszaka , őket a legkevésbé sem sajnálom. – Folytatta szárazon. - De akadnak akik valóban örülnek … - Tette hozzá.
– Gyerekek … a gyerekek mindig örülnek , ha valami érdekeset mutatnak nekik. Többet nem szólt . Hallgatott , csak játszott . Mintha megnémult volna , úgy elcsendesedett. A szobát ismét betöltötte az a csodálatos , lágy muzsika. Erik újra megfeledkezett rólunk , szemmel láthatólag teljesen másutt járt ismét. Nem is zavartuk. Halkan , észrevétlenül távoztunk a szobából.