F:E.- Dánia 24

- Félek ... - Kezdte síri hangon . - Félek élni , de meghalni sem merek . - Mondta ki nehézkesen .Majd minden átmenet nélkül szétnyíltak ökölbe szorított ujjai és tenyérrel erősen az asztalra csapott. Összerezzentem a váratlan mozdulat láttán, s önkéntelenül összébb húztam magam.
- Milyen borzalmas ez ! - Tört ki belőle a kétségbeesés. - Borzalmas! És mégis mit tehetek hogy megszabaduljak ezektől a förtelmes gondolatoktól ?! Egyedül a morfium hoz némi nyugalmat... - Szólt fáradt beletörődéssel. - És bekell , hogy lássa , kisasszony ez jobb módszer a felejtésre ... kulturáltabb annál mintha a falba verném a fejem . - Mondta fanyar , éles gúnnyal.
Ezzel némileg egyet kellet, értsek.
- Hát ebben talán igaza van . - Feleltem lehangoltan. Nagyon bántottak szavai, és ezt ő is jól hallhatta . Szomorkás tekintettel nézett rám.
- Elkeserítettem... elrontottam az éjszakáját... sajnálom ez nem állt szándékomban... - Mondta elkedvtelenedve.
- Ne nézzen rám ilyen szánakozva , ilyen megrendült ábrázattal Laura. - Kért halkan. - Szeretném, ha mosolyogna... jó volna , ha látnám , nem tettem tönkre mindent ...ha bánatos tűnődés helyett , gondtalan mosolyt láthatnék arcán , mikor távozik. Énmiattam ne eméssze magát... nem érek annyit.
- Hogy becsülheti le magát ennyire ? - Kérdeztem rosszallóan, némi felháborodással és értetlenséggel hangomban . - Hiszen annyi mindent tud ... annyi mindenhez ért .- Próbálkoztam . - Vagy ez már nem is számít önnek ? Ha mást nem , gondoljon bele mennyi mindent alkotott a lángelméje segítségével...
- Ó , igen a lángelmém... - Sóhajtott , minden lelkesedés nélkül. - A kitűnő felfogóképesség , a hibátlan memória ... - Folytatta és továbbra sem volt más szavaiban csak kiábrándultság . - Az agy ami mindent megold , mindent elraktároz , hogy mikor akarom se feledhessem amit hallottam , láttam ,éreztem . - Szólt s most ismét fanyar iróniát érzékeltem.
- Valamikor büszke voltam képességeimre... de ma már szinte mindent elértem , tökélyre fejlesztettem amit lehetett... A fél életemet erre áldoztam... és mit értem el vele ? Mit érek én a nagy eszemmel? Semmit ! A zsenialitás kezdetben áldás , de mikor már nincs mit kihozni belőle és azt látom minden amit eddig tettem , hasztalan, kezdem úgy érezni ez a legnagyobb átkok egyike amivel embert sújthat az ég . - Magyarázta kissé mélabúsan. - Kezdek rájönni , hogy minden hiába volt ... nem ér semmit mind az amit az évek alatt , rengeteg munkával szereztem meg ... az egész időpocsékolás . - Mondta teljes csalódottsággal . - És az vége úgy is csak a magány ... az egyedül lét . Mert nincs olyan tudás ami visszahozná azokat akiket elvesztettem ...A legjobb , ha várom a végemet és reménykedem , hamar eljön. De ezzel az ostobasággal nem akarom tovább terhelni. - Fejezte be váratlanul.
- Sajnálom ... - Mondtam csüggedten . - Sajnálom , hogy nem tudtam segíteni...
- Örülök annak , hogy itt van , akkor is ha pillanatnyilag nem tudom kimutatni . - Mondta árnyalatnyival vidámabb hangon. Felállt és mellém lépett. Lenézett rám megint azzal a szokatlan, átható tekintettel, amit nem értettem még . Ott állt elődtem , úgy akár a leghiggadtabb ember , egyenesen és szilárdan , fehér ingjét a tűz fénye festette vörösesre . Semmi sem volt már benne ami nyugtalansággal tölthetett volna el.
- Felejtse el amit mondtam ... mindent ami ma elkeserítette. - Kért csendesen , mégis határozottan .- Törölje ki emlékezetéből , minden lehangoló szavam. Mosolyogjon , kérem tegye ezt meg nekem .
Halvány mosolyra húztam szám . Igyekeztem úgy tenni , ahogy kérte , de még nem oszlott el hangjának borús , keserű színe . Ez meggátolt abban, hogy könnyedén nevessek . Erik elmélyülten nézett rám egy darabig , különös odafigyeléssel , mintha arcvonásaim képét emlékezetébe akarná vésni. Az volt az érzésem , nem is engem lát. Pupillája összeszűkült , ebből sejtettem , a morfium hatott .
- Soha nem gondoltam , hogy látlak még mosolyogni . - Mondta halkan , szinte suttogva , szokatlanul lágy hangon . - Mert sohasem mosolyogtál rám ... nem , bármit is tettem , nem kaptam válaszul semmit. Meglepve hallgattam szavait. Nem értettem egészen .
- Tessék ?
- Nem érdekes . - Vágta rá egyszerűen és kezét nyújtotta , hogy felsegítsen. - A mosolya eszembe juttatott valakit akit életében egyszer volt alkalmam mosolyogni látnom ... - Folytatta álmodozó tekintettel, elfelejtkezve magáról .
- És ki volt az ? - Kérdeztem óvatosan.
- Késő van . - Tért ki kérdésem elől, úgy mintha hirtelen visszatért volna a jelenbe . - Majd , ha eljön az ideje felelek . Most azonban már így is túl sokáig tartottam ébren .
Bekellet látnom , hogy igaza van . Most ismét fáradság tört rám . Az időt nem figyeltem , de biztosan nem rövid beszélgetés volt ez , s kimerültebbnek éreztem magam mint eddig. Kérdőn néztem Erikre , ő azonban továbbra is hajthatatlan volt . Tekintete elárulta , faggathatom ameddig akarom , ő nem válaszol , nem mondja meg kire gondolt az imént , még nem . Tehát mára letetettem arról , hogy a különös dolgokra , titkokra fényt derítsek . Nem ellenkeztem , elfogadtam segítségét , és ő határozottan az ajtóhoz vezetett. Ám meglepetésemre nem eresztett el a nélkül , hogy el ne búcsúzott volna.
- Köszönöm . - Mondta . Tőle nem megszokott , nagyfokú hálát érzékeltem hangjában . Mintha azaz egy mosoly olyan rettenetesen sokat jelentett volna neki , hogy ettől kizökkent szokásos visszafogott modorából.
- Köszönöm , hogy itt volt ... hogy gondolt rám ...
- De hiszen nem tettem semmit ... - Mentegetőztem zavartan .
- De tett .- Vettet ellent szilárdan . - Adott egy szép emléket , amire egyszer , ha úgy érzem semmi sem segít , visszagondolhatok... talán lesz olyan erős , hogy visszafogja kezem , ha a tűért nyúlnék ...
- Ennek örülök . És szívből remélem , hogy így is lesz , s hogy legalább ezzel segítettem . Jó éjszakát . - Kívántam halkan . De Erik tekintete megint elkomorult . Újra gondterhelt és fájdalmasan szomorú szemek néztek rám a maszk alól.
- Jó nem lesz már soha , csak elviselhető . - Javított ki fáradt csüggedtséggel . Visszavonult , hogy az éjszaka további részét , komor elmélkedéssel és töprengéssel töltse. Bevette magát szobájának félhomályába , s a morfium hatása alatt , abban a nyugalmas félig éber állapotban , azok képét idézte vissza akiknek hiányát oly nehéz volt elviselnie . Hogy ez után az ébredés milyen fájdalmas lehet , abba jobb volt nem bele gondolnom. Igaza volt , a morfium nagyon sovány vigaszt nyújt ... mégis legalább pár órányi békét ad, amire neki nagy szüksége van ...