2013. április 23., kedd

F:E.-Dánia 51

Mindez, Esbenson szeme lőtt játszódott le, mindenről erőfeszítés nélkül tudomást szerezhetett volna, de ő vak volt és süket. Semmit sem látott és még csak egy elejtett szót sem hallott meg. Csak azt látta és hallotta, ami neki, saját magának fontos volt , s amitől hasznot remélt. Önmagán kívül mintha nem is léteztek volna más élőlények a földön. Tökéletesen semmibe vett mindent és mindenkit maga körül. Ezt azonban senki nem rótta fel neki. Határtalan önzősége ellen csak Gertrud emelt néha szót , meglepő merészséggel , egy alkalmazotthoz képest. Nem félt attól, hogy elküldik a háztól, tudta, hogy az úr inkább eltűr néhány csípős megjegyzést, semhogy unokahúga nevelésének terhe a nyakába hulljon, amit ez az asszony levett a válláról. Gertrud gyűlölte , ha fel kellett emelnie a hangját , nem lelte kedvét a viaskodásban , de ha Kristináról volt szó , még ettől sem riadt vissza . Örültem , hogy a lányt esténként úgy hagyhattam magára , hogy tudtam van valaki aki védelmébe veszi őt , ha szükséges . Gertrud jelenlétében biztos lehettem benne , hogy nem bánnak méltatlanul Kristinával . Ettől azonban , mint később megfigyelhettem ,egyelőre nem kellett tartanom. Abból ahogy Esbenson , a nyelvtanulás ötletét fogatta, azt lehetett hinni , hogy ezentúl , fordít majd egy kis figyelmet a lányra, ha másért nem , azért , hogy bukásán legeltesse szemét. De nem telt el sok idő és mindenki számára nyilván valóvá vált , hogy éppen olyan érdektelennek találja, mint eddig . Alig pár nap múlva , már újra a saját dolgaiba merült, egyszer sem érdeklődött a felől , hogy halad a lány . Még csak a könyvtárszoba közelébe sem lehetett látni , s a fogattatás hidegsége semmit sem változott. Néhány futó találkozás alkalmával, ismét félreérthetetlenül tudtomra adta, hogy a legkevésbé sem rokonszenvez velem , hogy még csak nem is közömbös irántam , egyenesen gyűlöl. De én sem bírtam másképpen hozzáállni, időnkénti viselkedése nagyon feszegette türelmem határait, veszélyesen közel vitt ahhoz a ponthoz, ahol már nem vagyok képes uralkodni magamon. Kölcsönös gyűlölködés kezdődött Esbenson és köztem, annak ellenére, hogy mindent megtetettem a konfliktusok elkerülése érdekében. Soha senkivel szemben nem voltam még olyan elnéző és engedékeny, mint Kristina nagybátyával , soha nem tűrtem embernek számomra ennyire elviselhetetlen magatartását . De a lány és közös jövőnk érdekében , most nyugalmat erőltettem magamra , hideg és távolságtartó közönyt igyekeztem a lehető legjobban mutatni , még akkor is ha belül őrjöngtem , és a legszívesebben mindent elmondtam volna ami megfordult fejemben , mindent megtettem volna amit az első pillanatban agyam ösztönösen parancsba adott. Esbensont azonban rettentően ingerelte higgadtságom . Senki előtt nem rejtegette , hogy ezt a , véleménye szerint , gőgös és fensőbbséges viselkedést , néma támadásnak szánom , s minden alkalommal visszavágott a képzelt sértésért . Őt az én magatartásom ingerelte, engem pedig egyre inkább dühített az övé. Ami azonban elgondolkodtatott és valami rossz sejtéssel töltöttel, az ez a kérdés volt : Ha ennyire elviselhetetlennek talál , ennyire képtelen megbékülni velem , miért nem utasít ki a házából , miért nem tilt el Kristinától ?
Megtehetné , egy szavába kerülne és többet nem tehetném be a lábam házába, anélkül , hogy azzal súlyosan meg ne sérteném , az pedig következményeket vonna maga után . Miért nem teszi meg ezt a lépést ? Miért hagyja, hogy elfajuljanak köztünk a dolgok , hogy odáig jussunk mikor már ember nem békíthet ki minket ?! Nem láttam más éremlett tetteiben , annál , mint hogy ezt a kártyát máskor akarja megjátszani . Akkor mikor a legnagyobbat veszíthetek , mikor azt látja , ezzel az egy tettével , a legnagyobb csapást mérheti rám. Ez az elképzelés sajnos nagyon valószínűnek tűnt ,kimondhatatlanul aggasztott, és egyre csak nehezítette elviselni Esbenson rosszindulatát. Unokahúga a legkevésbé sem érdekelte , mindössze kitűnő eszköznek látta , amivel ellenfele dühét fokozhatja , amivel odáig jutathat , hogy elvesztem a fejem , s nem marad semmi hideg közönyömből , ami őt kimondhatatlanul sértette . A játékba bevonta Octaviát aki egy gonosz boszorka kárörömével segédkezett megkeseríteni Kristina életét minden adandó alkalommal. Véletlen balesetek következtek, melyeknek persze a lány volt az oka, ügyetlensége elég bizonyítéknak számított, s mivel természetesen Esbenson szava döntött, Kristina soha sem kerülhetett ki győztesen. Ocsmány módon összefogtak ellene, s ő egyetlen szóval sem szállt szembe a vádlókkal. Így például, Ő lett a felelős Madame Rosée ünnepi ruhájának tönkretételéért, amelyre fekete tinta ömlött. A részletek persze homályban maradtak, senki nem szentelt figyelmet rájuk, egyedül nekem és Gertrúdnak volt felettébb gyanús, az a tény, hogy a Madame állítása szerint a ruha az ágyán volt kiterítve, előkészítve, a szobája ajtaja pedig zárva volt.
A vád tehát nevetségesnek hatott számunkra. Mi, akik ismertük a lányt pontosan tudtuk, hogy ha megtehette volna , sem követett volna el ilyesmit. De a mi szavunk nem számított, végül így is Kristina bűnhődött és keserűen tűrt minden szidalmat, bántó szót, lehajtott fővel, lesütött szemmel, mint, aki nem tud hová lenni szégyenében. Ez és az ezekhez hasonló ostoba , primitív , koholt vádak tudtam rettenetesen fájtak a lánynak , de úgy tűnt továbbra sem képes gyűlölni , de még csak haragudni sem azokra, akik ennyire nyilvánvalóan csak rosszat akarnak neki. Változatlan szeretettel nézett Esbensonra , s mindig azzal érvelt , hogy nagybátyja sokat tett érte , csak azzal fizetheti vissza jóságát , ha olyan jól viseli magát amennyire csak lehetséges és megtesz minden, amit tőle kérnek , ellenvetés nélkül. Azzal vigasztalta magát, hogy a büntetést mindig jogosan kapjuk, mert ha nem is abban vétkes, amit állítanak, biztosan van más, ami miatt megérdemli. De mit követhet el egy fiatal lány, ami miatt ilyen mérhetetlenül sértő és megalázó szidalmakat kell elviselnie, ami miatt tűrnie kell a legigazságtalanabb büntetéseket?!! Kristinának nem volt semmilyen vétke, biztosan tudtam, hogy nem szolgált rá erre a bánásmódra.
Fájó szívvel és iszonyatos, lüktető haraggal hallgattam végig jó néhányszor az Esbenson szobájából kihallatszó indulatos szavakat, melyek szinte nem is álltak másból csak becsmérlő, ócsárló szitkokból. Mindegyik, egyre inkább fellobbantotta haragom , a szóáradatok közti néma csend pedig mélységesen elkeserített , mert tudtam Kristina ott áll Esbenson íróasztala előtt , földre szegezett tekintettel és egy halk szóval sem vág vissza , védi igazát. Néha már a kilincsért nyúltam volna , hogy véget vessek ennek a vérlázító förtelemnek . De akkor elém villant annak kérlelő , esdeklő , mosolynak képe , amellyel mindig békíteni próbált , s azaz érzés, ami ekkor elfogott nem engedte , hogy olyasmit tegyek , amivel esetleg csak rontok a lány helyzetén.
A szaporodó véletlen balesetek miatt egyre többször maradtak el a tanórák. Egy hónapi haladás után elakadtunk, mert egyszerűen nem lehetett időt szakítani a tanulásra . Octavia mindig kieszelt valami büntetést Kristinának , lehetőleg olyat, ami a szobájában tartja a lányt , gyakran egész estig lefoglalta . A Biblia másolása , az ő leveinek megírása , diktálás után , ezekre esett legtöbbször a választása. Nem kímélte a lányt , olyan hosszadalmasan körmöltette , hogy gyakran még miután a gyertyákat meggyújtották ,naplemente után sem könyörült rajta . Mindez kimerítette Kristinát , s csak a vak nem látta , mennyire meggyötri ez a bánásmód. De nem panaszkodott, próbált úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne körülötte, még ha ez köztudottan nem is volt így. Ám arcáról nem tudta eltüntetni kimerültségének és néma szomorúságának jeleit. Olyan halvány, színtelen lett, mint akit betegség kínoz, tekintete bágyadt, álmos fénnyel csillogott, s érezhetően csendesebb lett. Gyakran úgy hunyta le szemét , pillái oly sokáig maradtak mozdulatlanok , hogy az ember azt hihette elnyomta az álom a pamlagon ülve .
Szívemet nehéz aggodalom nyomta , valahányszor végig néztem rajta , s egyre erősebben szólt bennem egy hang :
Ezt nem hagyhatod annyiban ! Tenned kell valamit!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése