Mindez,
Esbenson szeme lőtt játszódott le, mindenről erőfeszítés nélkül
tudomást szerezhetett volna, de ő vak volt és süket. Semmit sem látott
és még csak egy elejtett szót sem hallott meg. Csak azt látta és
hallotta, ami neki, saját magának fontos volt , s amitől hasznot remélt.
Önmagán kívül mintha nem is léteztek volna más élőlények a földön.
Tökéletesen semmibe vett mindent és mindenkit maga körül. Ezt azonban
senki nem rótta fel neki. Határtalan önzősége ellen csak Gertrud emelt
néha szót , meglepő merészséggel , egy alkalmazotthoz képest. Nem félt
attól, hogy elküldik a háztól, tudta, hogy az úr inkább eltűr néhány
csípős megjegyzést, semhogy unokahúga nevelésének terhe a nyakába
hulljon, amit ez az asszony levett a válláról. Gertrud gyűlölte , ha fel
kellett emelnie a hangját , nem lelte kedvét a viaskodásban , de ha
Kristináról volt szó , még ettől sem riadt vissza . Örültem , hogy a
lányt esténként úgy hagyhattam magára , hogy tudtam van valaki aki
védelmébe veszi őt , ha szükséges . Gertrud
jelenlétében biztos lehettem benne , hogy nem bánnak méltatlanul
Kristinával . Ettől azonban , mint később megfigyelhettem ,egyelőre nem
kellett tartanom. Abból ahogy Esbenson , a nyelvtanulás ötletét
fogatta, azt lehetett hinni , hogy ezentúl , fordít majd egy kis
figyelmet a lányra, ha másért nem , azért , hogy bukásán legeltesse
szemét. De nem telt el sok idő és mindenki számára nyilván valóvá vált ,
hogy éppen olyan érdektelennek találja, mint eddig . Alig pár nap múlva
, már újra a saját dolgaiba merült, egyszer sem érdeklődött a felől ,
hogy halad a lány . Még csak a könyvtárszoba közelébe sem lehetett látni
, s a fogattatás hidegsége semmit sem változott. Néhány futó találkozás
alkalmával, ismét félreérthetetlenül tudtomra adta, hogy a legkevésbé
sem rokonszenvez velem , hogy még csak nem is közömbös irántam ,
egyenesen gyűlöl. De én sem bírtam másképpen hozzáállni, időnkénti
viselkedése nagyon feszegette türelmem határait, veszélyesen közel vitt
ahhoz a ponthoz, ahol már nem vagyok képes uralkodni magamon. Kölcsönös
gyűlölködés kezdődött Esbenson és köztem, annak ellenére, hogy mindent
megtetettem a konfliktusok elkerülése érdekében. Soha senkivel szemben
nem voltam még olyan elnéző és engedékeny, mint Kristina nagybátyával ,
soha nem tűrtem embernek számomra ennyire elviselhetetlen magatartását .
De a lány és közös jövőnk
érdekében , most nyugalmat erőltettem magamra , hideg és távolságtartó
közönyt igyekeztem a lehető legjobban mutatni , még akkor is ha belül
őrjöngtem , és a legszívesebben mindent elmondtam volna ami megfordult
fejemben , mindent megtettem volna amit az első pillanatban agyam
ösztönösen parancsba adott. Esbensont azonban rettentően ingerelte
higgadtságom . Senki előtt nem rejtegette , hogy ezt a , véleménye
szerint , gőgös és fensőbbséges viselkedést , néma támadásnak szánom , s
minden alkalommal visszavágott a képzelt sértésért . Őt az én
magatartásom ingerelte, engem pedig egyre inkább dühített az övé. Ami
azonban elgondolkodtatott és valami rossz sejtéssel töltöttel, az ez a
kérdés volt : Ha ennyire elviselhetetlennek talál , ennyire képtelen
megbékülni velem , miért nem utasít ki a házából , miért nem tilt el
Kristinától ?
Megtehetné
, egy szavába kerülne és többet nem tehetném be a lábam házába, anélkül
, hogy azzal súlyosan meg ne sérteném , az pedig következményeket vonna
maga után . Miért nem teszi meg ezt a lépést ? Miért hagyja, hogy
elfajuljanak köztünk a dolgok , hogy odáig jussunk mikor már ember nem békíthet ki minket ?!
Nem
láttam más éremlett tetteiben , annál , mint hogy ezt a kártyát máskor
akarja megjátszani . Akkor mikor a legnagyobbat veszíthetek , mikor azt
látja , ezzel az egy tettével , a legnagyobb csapást mérheti rám. Ez az elképzelés sajnos nagyon valószínűnek tűnt ,kimondhatatlanul
aggasztott, és egyre csak nehezítette elviselni Esbenson
rosszindulatát. Unokahúga a legkevésbé sem érdekelte , mindössze kitűnő
eszköznek látta , amivel ellenfele dühét fokozhatja , amivel odáig
jutathat , hogy elvesztem a fejem , s nem marad semmi hideg közönyömből
, ami őt kimondhatatlanul sértette . A játékba bevonta Octaviát aki egy
gonosz boszorka kárörömével segédkezett megkeseríteni Kristina életét
minden adandó alkalommal. Véletlen
balesetek következtek, melyeknek persze a lány volt az oka,
ügyetlensége elég bizonyítéknak számított, s mivel természetesen
Esbenson szava döntött, Kristina soha sem kerülhetett ki győztesen. Ocsmány
módon összefogtak ellene, s ő egyetlen szóval sem szállt szembe a
vádlókkal. Így például, Ő lett a felelős Madame Rosée ünnepi ruhájának
tönkretételéért, amelyre fekete tinta ömlött. A részletek persze
homályban maradtak, senki nem szentelt figyelmet rájuk, egyedül nekem és
Gertrúdnak volt felettébb gyanús, az a tény, hogy a Madame állítása
szerint a ruha az ágyán volt kiterítve, előkészítve, a szobája ajtaja
pedig zárva volt.
A
vád tehát nevetségesnek hatott számunkra. Mi, akik ismertük a lányt
pontosan tudtuk, hogy ha megtehette volna , sem követett volna el
ilyesmit. De a mi szavunk nem számított, végül így is Kristina bűnhődött
és keserűen tűrt minden szidalmat, bántó szót, lehajtott fővel,
lesütött szemmel, mint, aki nem tud hová lenni szégyenében. Ez és az
ezekhez hasonló ostoba , primitív , koholt vádak tudtam rettenetesen
fájtak a lánynak , de úgy tűnt továbbra sem képes gyűlölni , de még csak
haragudni sem azokra, akik ennyire nyilvánvalóan csak rosszat akarnak
neki. Változatlan szeretettel nézett Esbensonra , s mindig azzal érvelt ,
hogy nagybátyja sokat tett érte , csak azzal fizetheti vissza jóságát ,
ha olyan jól viseli magát amennyire csak lehetséges és megtesz minden,
amit tőle kérnek , ellenvetés nélkül. Azzal vigasztalta magát, hogy a
büntetést mindig jogosan kapjuk, mert ha nem is abban vétkes, amit
állítanak, biztosan van más, ami miatt megérdemli. De
mit követhet el egy fiatal lány, ami miatt ilyen mérhetetlenül sértő és
megalázó szidalmakat kell elviselnie, ami miatt tűrnie kell a
legigazságtalanabb büntetéseket?!! Kristinának nem volt semmilyen vétke, biztosan tudtam, hogy nem szolgált rá erre a bánásmódra.
Fájó szívvel és iszonyatos, lüktető haraggal
hallgattam végig jó néhányszor az Esbenson szobájából kihallatszó
indulatos szavakat, melyek szinte nem is álltak másból csak becsmérlő,
ócsárló szitkokból. Mindegyik, egyre inkább fellobbantotta haragom , a szóáradatok közti néma csend pedig
mélységesen elkeserített , mert tudtam Kristina ott áll Esbenson
íróasztala előtt , földre szegezett tekintettel és egy halk szóval sem
vág vissza , védi igazát. Néha már a kilincsért nyúltam volna , hogy
véget vessek ennek a vérlázító förtelemnek . De akkor elém villant annak kérlelő
, esdeklő , mosolynak képe , amellyel mindig békíteni próbált , s azaz
érzés, ami ekkor elfogott nem engedte , hogy olyasmit tegyek , amivel
esetleg csak rontok a lány helyzetén.
A szaporodó véletlen
balesetek miatt egyre többször maradtak el a tanórák. Egy hónapi
haladás után elakadtunk, mert egyszerűen nem lehetett időt szakítani a
tanulásra . Octavia mindig kieszelt valami büntetést Kristinának ,
lehetőleg olyat, ami a szobájában tartja a lányt , gyakran egész
estig lefoglalta . A Biblia másolása , az ő leveinek megírása ,
diktálás után , ezekre esett legtöbbször a választása. Nem kímélte a
lányt , olyan hosszadalmasan körmöltette , hogy gyakran még miután a
gyertyákat meggyújtották ,naplemente után sem könyörült rajta .
Mindez kimerítette Kristinát , s csak a vak nem látta , mennyire meggyötri ez a bánásmód. De
nem panaszkodott, próbált úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben
lenne körülötte, még ha ez köztudottan nem is volt így. Ám arcáról nem
tudta eltüntetni kimerültségének és néma szomorúságának jeleit. Olyan
halvány, színtelen lett, mint akit betegség kínoz, tekintete bágyadt,
álmos fénnyel csillogott, s érezhetően csendesebb lett. Gyakran úgy
hunyta le szemét , pillái oly sokáig maradtak mozdulatlanok , hogy az
ember azt hihette elnyomta az álom a pamlagon ülve .
Szívemet nehéz aggodalom nyomta , valahányszor végig néztem rajta , s egyre erősebben szólt bennem egy hang :
Ezt nem hagyhatod annyiban ! Tenned kell valamit!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése