Mire az előszobába léptünk , odakint már tombolt a nyári vihar . Dühös szélroham csapta be mögöttünk az ajtót és reszkettetett meg minden ablakot . A váratlan zajra , máris felfigyeltek a házban tartózkodók. Sietős léptek nesze hallatszott a nappalit és az előszobát összekötő, rövid folyósón, s nem sokára feltűnt az akinek kiléte, eddig ismeretlen volt élődtünk .
A vendég , aki miatt az nap az egész ház felbolydult, egy nő volt . Magas , feltűnően vékony arcú , ám mégis szép nő. Alig lehetett idősebb Kristinánál , de megjelenése
alapján , jóval öregebbnek nézhette az ember . Vonásai kemények voltak ,
álla markáns , ajkai szépen rajzoltak . Arca valóban szinte
tökéletes volt , és ezt tudta is . Büszke volt magára , szemében
állandó gőg , és önteltség kifejezése ült, mintha mindent és mindenkit
lenézne maga körül , mintha azt hinné szépségével mindenki más fölé
kerülhet. Ez máris rontott a hatáson. Fekete haját kontyba
fogva hordta, ruhája élénkszínű volt, gazdagon díszített. Kissé túl
pompázatos egy hétköznapi estéhez, de ez úgy tűnt egy cseppet sem
zavarta. Amint betette a lábát az előszobába, szeme Kristinára
szegeződött. Kiegyenesedett, kihúzta magát, arcizmai láthatóan
megfeszültek az idegességtől. Én rám ügyet sem vetve , azonnal a lány felé vette az irányt .
-
Hát itt vagy ! - Támadt rá gondolkozás nélkül, mintha csak valami
rablót ért volna tetten. Beszédének gyors üteme, és helytelen kiejtése
azonnal elárulta a dán nem az anyanyelve. Kristina a váratlan
találkozástól megzavarodva, ügyetlenül, sietve bókolt a hölgy felé.
Arcán nem volt más csak döbbenet és riadalom.
-
Üdvözlöm Madame Rosée ... örülök , hogy ismét ellátogatott hozzánk ... -
Köszöntötte tétován a vendéget . Hangjában , nem volt öröm , ezt
tisztán éreztem . Arcáról is jól leolvasható volt, hogy ezt csak az
illem mondatta vele . A nő megjelenése egy percre mintha minden
lelkesedését szétkergette volna . Ám a Madame nem sokat
törődött ezzel , észre sem vette Kristina , hogyan reagál feltűnésére.
Haragtól és elégedetlenségtől megfeszült arccal nézett a lányra. Kristina
nem is bírta sokáig elviselni ezt a tekintetet, lesütötte szemét,
csüggedten, mint aki valóban valami megbocsájthatatlan dolgot követett
el. Madame Rosée feldúltan fordított neki hátat, és a nem
messze tőle lévő ajtó felé indult. Dühödt léptekkel viharzott végig a
folyósón, majd megállt az ajtó előtt és idegesen kopogott rajta. A ház visszhangzott a szapora koppantásoktól.
- Herold ! - Szólt emelt hangon, anélkül, hogy megvárta volna, hogy a dörömbölésre ajtót nyissanak.
- Az unokahúga kegyeskedett végre haza fáradni! Hangja élesen csengett , metsző gúnnyal . A
szoba ajtaja máris kinyílt s egy férfi tűnt fel . A bosszankodó nőt
követve , lépett elénk , s megállt mellette , Kristinával szemben .
Szemügyre vette a lányt , tetőtől talpig , kifejezéstelen
arccal . De sáros ruhája , átázott cipője nem nyerte el tetszését.
Összevonta szemöldökét, hideg szürke szeme fölött.
-
Késtél . Már megterítettek , tálalva . - Kezdte kemény hangon . Szeme
újra végig futott a lányon , s rendetlen öltözete ezúttal úgy tűnt még
bőszítőbben hatott rá .
-
Úgy nézel, ki mint egy ágról szakadt koldus ! - Szűrte fogai között . -
Így fogadsz engem ?!! Így üdvözölsz engem s a vendéget?!! Nem szégyelled magad?! - Odakint esik az eső ... - Próbálkozott a lány . -
Az időjárás egy cseppet sem érdekel ! - Förmedt rá durván a férfi. -
Eredj a szobádba és hozd magad rendbe, de tüstént! - Utasította . - És
vacsoráig egy szavadat se haljam ! Kristina elképedten meredt maga elé, de egy szóval sem ellenkezett. - Megértetted? ! -
Meg bácsikám... megértettem ... Nem kellett sokáig töprengenem azon ki
ez az ember . Herold Esbenson a negyvenes éveiben járhatott . Rideg
megjelenése hűen tükrözte jellemét . Fakószöke , merev tartású férfi ,
sápadt szigorú arccal . Feltűnt , hogy miközben beszélt balkezét végig
szürke mellénye alá helyezte , akár a volt francia Császár, Napóleon ,
mintha gyomorfájás kínozná. És valóban, ajkai vékonyak és
vértelenek voltak, mint az olyan emberé, akinek egészsége nem a legjobb.
De elgyötört megjelenése nem tudott sajnálatot ébreszteni bennem. Amint végzett Kristinával , felém fordult , rám tekintett. Figyelmesen végigmért, komótosan, ráérősen jártatta rajtam szemét. Maszkomnál
megállt, s arcára, bizalmatlan, gyanakvó kifejezés ült ki. Nem volt
elragadtatva tőlem, sőt lerítt róla, ellenszenvesnek talál. Az előbbi
jelenet után, én sem voltam róla jobb véleménnyel. A párbeszédet
hallgatva minden izmom megfeszült, és az a tekintet, amivel végig mért
csak fokozta bosszúságom. Az egész ember ingerlő volt, modora, beszédének hangneme irritáló.
- Hát ön volna az akiről a nevelőnő írt ... - Állapította meg szárazon . - Erik , ha az emlékezetem nem csal.
Gépiesen nyújtotta felém kezét. Elfogattam jobbját, de ez a kézfogás a legkevésbé sem volt baráti, egyikünk részéről sem. - Amiatt a sajnálatos esetért, a fjordnál , a lány nevében is elnézést kérek . Kétbalkezes teremtés, képtelen vigyázni magára. - Mondta egy szúrós pillantást vetve a lányra. Szerencsétlen nem tudott hová lenni szégyenében, a padlóra szegezte tekintetét. - Hálás volnék, ha elfelejtenénk a történteket. - Mondtam nyomatékosan. Esbenson azonban csak azért sem hagyta annyiban. Futó mosoly jelent meg arcán, amely azonnal el is tűnt. Szemében azonban ott volt, amit nyíltan nem mondott ki . - Nem , arról szó sem lehet . - Jelentette ki, s szinte hallottam, amit magában hozzáteszi : '' Kínozzuk még egy kicsit,az én drága unokahúgomat,ne menekülhessen olyan könnyedén ! ,, Karon ragadta a lányt és elém vezette. - Mondj köszönetet, úgy, ahogy egy jól nevelt hölgyhöz illik, még ha te magad nem is vagy az. Kristina megállt élődtem és bókolt felém, úgy mintha sosem látott volna az előtt. Pontosan,
úgy ahogy az emberek első találkozáskor üdvözlik egymást, mintha az
elmúlt hónapok emléke hirtelen kiment volna a fejéből. - Hálásan köszönöm, uram, amit értem tett. - Szólt kifogástalan modorral. Látszólag
közömbösnek mutatkozott irántam, de egy percre sem nézett rám, zavartan
lesütötte szemét. Ebből láthattam, igazán kényelmetlenül érzi magát. Néma engedelmessége megdöbbentett, és megnémított. - Most pedig indíts a szobádba! Öltözz át és egy félóra múlva az ebédlőben légy! - Vezényelt hidegen Herold Esbenson .
A
lány ahogy , kiegyenesedett futó pillantást vetett rám . Arcán békítő ,
fáradt , beletörődött mosoly jelent meg , mintha csak azt mondta volna :
'' Ne aggódj ! Ezt is túlélem , ahogy eddig is túléltem ! ''
- Ne állj ott mint egy félnótás ! - Mordult Kristinára ismét Esbenson . -
Octavia ! Kísérje a szobájába! - Parancsolt a mellette álló nőre . Az
határozottan fogta meg a lány karját , s megindult vele a szobája felé .
Erélyes léptekkel vezette végig a folyósón. Csak az a futó pillantás tartott vissza attól ,
hogy hirtelenjében kimondjak mindent, ami e jelenet láttán összegyűlt
bennem . Lett volna mit mondanom bőven ! És egy szavamat sem köszönték
volna meg az egyszer biztos! De most türtőztettem magam. Nem lett volna sok értelme háborognom, csak azt érhettem volna el, hogy a lányt még jobban megbüntetik. Ezt belátva, dühöm elnyomtam, s félretettem egy másik alkalomra. Erőm
összeszedve , nem nyitottam szólásra szám, hallgattam . Ökölbe szorult
kézzel néztem ahogy Madame Rosée beterelte a lányt a szobájába , s
kulcsra zárta az ajtót. Herold Esbenson szintén végig szemmel követte
őket . Elégedettség ült ki vonásaira. Mint aki jól végezte dolgát ,
fordult felém . - Örültem a találkozásnak . - Szólt , hideg elutasító udvariassággal. Egy másodpercig elgondolkozott, majd émelyítő nyájaskodással folytatta: -
Ha megengedi , van számára egy jó tanácsom : Ne fecsérelje az idejét
erre a szerencsétlenre. Haszontalan teremtés, még egy leányhoz képest is
ostoba. Senkit sem érdekel. - Mondta dühítő lenézéssel. -
Kövesse a többség példáját ön is . Jobban jár vele . - Közölte szárazon,
majd az ajtó felé intett. - Most pedig távozhat fiatalember. Tűrhetetlennek
éreztem ennek az embernek a jelenlétét, hihetetlen mértékben
visszataszítónak találtam viselkedését. Jobbnak láttam hát, ha minél
hamarabb az ajtó túlfelén leszek , mielőtt még türelmemet veszítem . Már
közel álltam ehhez , vészesen közel . Mert az a hangnem igazán dühített
! Fiatalember, ez is úgy hangzott Herold Esbenson szájából , mintha azt mondta volna , taknyos kölyök !
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése