Kristina
már másnap engedélyt kért gyámjától, hogy fogadhassa látogatásaimat.
Elmondta, hogy szeretne megtanulni franciául, s ebben én , felajánlottam
segítségemet . Tervünket meghallva Esbenson felvonta szemöldökét , és
finnyásan legörbült a szája széle.
– Az ötlet, nyilván az ön fejéből pattant ki, fiatalember.
– Állapította meg, minden lelkesedés nélkül. – Gondolom, fizetséget
vár, a szívességért cserébe.
E kijelentést vehettem volna sértésnek ,
de most elengedtem a fülem mellett és higgadtan szóltam :
- Mindössze annyit kérek ,
hogy bízzon unokahúga képességeiben .
A férfi arcán a finnyás kifejezést gúny váltotta fel .
De sokat képzel ez erről a haszontalan , kis fruskáról !
Képességek! Írni, olvasni tud, de ezen kívül nem sokra futja belőlük.
Nagyot fog csalódni.
A vigyor az
arcán arról árulkodott , hogy nem szomorkodna , ha az ő jóslata
teljesülne be .
– Nos , ez esetben
engem nem igen érint mindez . –Kezdte kissé gőgösen . – Órákat adhat a
lánynak , ha önnek úgy tetszik . – Mondta még fensőbbségesebben . – Sok
sikert hozzá !
Ezzel a néhány szóval jóváhagyta kérelmünket, gőgösen,
mint egy király. De mivel elértük, amit akartunk igyekeztem erről
tudomást sem venni.
Az
első órákon, a lány bizonytalan volt és igen bátortalan. Most láttam
csak igazán annak a túlzott szigorúságnak a hatását,amiben tizenkét éves
kora óta nevelkedett. Akaratlanul is félt attól , hogy nem tud megfelelni , hogy kegyetlen szemrehányást kap minden hibás szóért, tettért és ezt nem volt könnyű leküzdenie. De
ahogy teltek a napok úgy lett egyre felszabadultabb és könnyedebb.
Feszültsége oldódott, ahogy rájött valóban nincs mitől tartania, hogy
egyetlen szóval sem szidom, nem bántom, azért, mert nem tökéletes, amit
mond vagy tesz. Ahogy egyre inkább érezni kezdte, hogy nem is olyan
reménytelen, amibe bele fogott, bátorsága erőre kapott és lelkesebb
lett, mint eddig valaha.
Bár
a dánhoz szokott nyelv nehezen állt rá a latinos franciára, és a
nyelvtan sem mondható egyszerűnek, ő kitartóan próbálkozott és
szorgalmának köszönhetően ez a nehézség sem állt már sokáig az útjába.
Minden nap leültünk a könyvtárszobában és órákat töltöttünk az eddigi
ismeretek tökéletesítésével. Egyetlen
egy percet sem sajnáltunk, különösen, mert, minden pillanat melyet
együtt tölthettem vele kimondhatatlanul boldoggá tett, közelsége jóleső
volt és megnyugtató.
Jól
haladt és ez igazán, őszintén meglepte. Nem volt annál kedvesebb
látvány, mint mikor csodálkozva felfedezte, egy heti gyakorlás után
minden könnyebben megy. Mulatságos zavarral eszmélt rá, hogy amit
korábban legyőzhetetlen akadálynak vélt, azon most játszva túl lépett,
észre sem vette többé azt, ami gondot okozott. Szívderítő érzés volt
látni azt az álmélkodást, ami egy pillanatra teljesen elnémította, majd
azt az elragadó mosolyt mely felragyogott arcán, mikor minden
elfogultság nélkül, kijelentettem, nem is lehetnék elégedettebb eddigi
munkájával és igyekezetével.
Egy
hónapon keresztül, felhőtlenül boldogok lehettünk, hisz semmi sem állt
közénk, semmi sem akadályozta, hogy az estéket egymás társaságában
töltsük, csöndes beszélgetéssel, áldott békességben, kitűnő hangulatban.
Milyen gyönyörűek voltak azok az esték! Milyen
kellemes nyugalom szállt meg, minden ilyen szép alkonyatkor, mikor a
könyvtárba bekúszott a kinti sötétség, s a derék cselédlány, engedelmes
buzgalommal, végig járt a szobákon és egyenként meggyújtotta a
gyertyákat, melyek meleg fénybe vonták a falakat. E gyertyák táncos lángjánál minden olyan tökéletesnek, hibátlannak tűnt, s a legcsodálatosabbnak szerelmem tetszett. Ahogy
a pamlagon ült, mályvaszín ruhájában, s önfeledt vidámsággal beszélt ,
az aranyos ragyogásban úgy éreztem , semmi nincs amit szebbnek találnék a
világon , nincs ami nagyobb gyönyörűséggel töltene el mint az ő
látványa , közelsége. Nincs senki, akit jobban szeretnék, akire jobban
vágynék.
De
minden alkalommal, keserű, mégis édes búcsút kellett vennünk, hogy az
éjszakát egymástól távol töltsük, a fjord két partján. És bár ez nem
volt olyan szörnyűséges távolság ,
még is mintha elérhetetlen messzeségbe nyúlt volna a szürkés víztükör ,
köztem és közte. Ezért valami, kissé túlzott, de számomra mégis komoly
félelemmel öleltem át az ajtóban állva, s meg vallottam neki mindazt,
amit éreztem, mintha attól rettegnék, többé nem lesz alkalmam rá. Nagyon
nehéz volt elviselnem, hogy el kell válnom tőle , minden nap , de
könnyített a terhen , Kristina csendes , nyugodt hangú bíztatása , reményt adott , hogy a karomban tarthatom.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése