Fantom: Epikrízis - Dánia 2.

/ Erik = David /

Egyetlen egy emlék keserített el ennyire. Egy dal szolt fejemben, szüntelenül , s az süllyesztett a teljes mélabúba . Egy régen elfeledettnek hitt dallam... Jelentéktelen , ügyetlen szerzeményeim , gyerekes próbálkozásaim egyike ... Mégis , milyen felfordulást képes teremteni egy ilyen kis semmiség is ! Felhánytorgatja a múltat , mindazt amit erővel igyekszek elfelejteni ! A békét szertefoszlatja, bánatot, dühöt ébreszt! Kiűz otthonomból , hogy itt kóboroljak , amíg új nap nem virrad ! Igen , ez a dal képes volt erre . Mert , ha nem is volt a legjobb művem , minden eddig komponált szerzeményemnél többre tartottam . Az anyámnak írtam ...
Kisfiúként azt reméltem , ez talán , megenyhíti szívét , s mosolyogva néz rám . De minden hiába volt, ez sem hatotta meg . Milyen ostoba voltam , milyen bolond ! Soha sem nézett rám másképp , csak mint egy szerencsétlen és gyűlölnivaló lényre . Pedig , mit nem adtam volna azért , hogy egyszer , csak egyszer , kedvesen szóljon hozzám , hogy szelíd szavait hallva merüljek álomba ! Erre azonban várhattam. Sem a neki írt dal , sem más ne hatott rá . Csupán csak azzal vonhattam magamra figyelmét , ha rosszat tettem , dühítettem . Tűrtem haragját , mert így legalább velem is törődött . Más gyerek talán , menekült volna anyja haragja elől , de én álltam a büntetést . Ő soha sem hívott drága fiának , és soha sem mondta gyermekem , mert talán nem is tartott annak. Az ő felfogásában, elvetemült, gonosz, ahogy ő mondta , valami voltam , aki csak azért él , hogy az anyát az örültek házába juttassa . Legtöbbször csak is hibáimat vette észre . Tehettem bármit , mindig rosszul sült el , minden próbálkozásom kudarcba fulladt . Írtam egy dalt , hogy szórakoztassam, hogy örömet szerezek neki ... De semmit sem értem el vele ... csupán csak komor aláfestő zenéje lett haragjának.
Jól emlékszem az arcára. Eleinte hallgatta előadásom. De minden leütött billentyűvel mintha, egyre jobban rátelepedett volna valami nyugtalanság. Egyre sápadtabb és sápadtabb lett. Végül igazi rémület ült ki vonásaira. - Ezt te írtad, David ? - Vont kérdőre vádlón. - Egyes -egyedül te komponáltad?! - Igen ... anyám ... - Feleltem tétován . - Neked szántam ... rád gondoltam mikor ... Elakadtam , mert az a harag, ami arcán megjelent, belém fojtotta a szót . Ajkai megremegtek , úgy szorította össze őket , mint ha kínlódna . Ijedten vártam , hogy talán sírni kezd . De uralkodott könnyein . Felállt a pamlagról, zaklatottan . Odalépett a zongorához , s egy szó nélkül lecsapta előttem a nehéz fedelet. Fülsüketítő zajjal vágódott le , s alig bírtam elkapni kezem . - Ne halljam többé ! - Rivallt rám. - Soha... soha többet ne merd egy hangját sem lejátszani! Megértetted?! Hangja olyan keményen csengett, hogy képtelen voltam szóhoz jutni. A torkom elszorult, és igazán sírni lett volna kedvem. Nem értettem semmit. Olyan gyönyörűnek találtam ezt a dalt, s azt reméltem anyám tetszését is elnyeri, s örömmel hallgatja majd. De tévedtem . Úgy nézett rám , mintha életem legnagyobb szemtelenségét követtem volna el . De mivel sértettem meg , mit műveltem , hogy ilyen haraggal támad rám ?
Öt esztendősen még fogalmam sem volt róla , mi az oka haragjának, s ez kimondhatatlanul gyötört . Megszeppenve , zavarodottan meredtem , szép , fehér kezére a sötét zongorafedélen. - Én ... azt hittem ... szereted a zenét ... azt reméltem , hogy tetszeni fog ... - Tévedtél ! Rühellem a játékodat! Már bánom, hogy valaha is a zongorához engedtelek! - Okádott tüzet kikelve magából. - Az Isten szerelmére! Öt éves vagy... ez... Ez a zene pedig... hogyan művelhet ilyet egy gyermek?!! Nem értettem, csak néztem rá , felindultságán megrémülve . Mi a gond azzal , hogy játszom ... miért szid le, azért mert azt teszem, amiben örömöm lelem ... Nem bírtam felfogni , képtelen voltam megérteni. Számomra az , hogy leírom és eljátszom azokat a szépséges hangokat, amelyek fejemben szóltak , természetes volt , s nem találtam benne semmi rosszat , felháborítót . De anyám ezzel nem értett egyet , nem tűrte . Megrémül tehetségemtől, amely véleménye szerint nem volt egy ötéves gyermekhez való . - Ez a zene túl ... túlságosan ... - Nem tudta befejezni , elakadt. Képtelen volt szavakba önteni milyenek találja a zenémet. Felzavart a szobámba. Aznap le sem akartam többet menni . Rettenetesen bántott, ami történt . Elkeserített anyám viselkedése . Soha többé nem akartam , ilyennek látni ... nem akartam , hogy szép arcát eltorzítsa a düh . Fájó szívvel tettem hát félre azt a szépen teleírt kottapapírt, amire a dalt lejegyeztem. Míg anyám házában éltem nem vettem többé kezembe .