Fantom: Epikrízis - Dánia 3.

Húsz évnek kellet eltelnie , hogy egyszer mégis csak előkerüljön . Egy könyvem lapjai közt találtam rá . Neki fogtam , hogy átírjam hegedűre ... hiba volt . A hangok minduntalan anyám haragját idézték vissza , indulattól remegő ajkait és saját rémületem . Ismét elkellet hát rejtenem , el kellett hát felejtenem a szerzeményt. De hiába csúsztattam fiókom legmélyére, hiába zártam el magam elől. Szívem telve volt hangjaival, elmém szüntelenül visszajátszotta a dalt.  
Csendre vágyva indultam a fjord felé , egyre csak zaklatott agyam zavarát igyekezve csillapítani.       Két órán át kóboroltam céltalanul , mire egy a fjordba nyúló kis földnyelv  kövei le nem foglaltak . Ott álldogáltam a fehér , szürke kövek között . A köd eddig áthatolhatatlan fellege , most egy kicsit megritkult , de az öböl nagy része továbbra is láthatatlan maradt . Lábam alatt meg-megroppantak a deres-fagyos fűszálak , miközben , gondterhelten hajoltam le egy-egy aprócska kavicsért , hogy az öbölbe hajítsam. A kövek , halk , alig hallható nesszel értek a vízbe , s csobbanásukat hallgatva , lassan telt az idő . Már a sokadik kavicsot küldtem az öböl mélyére , mikor valami váratlan dolog történt . 
 Hatalmas csobbanás hallatszott . Jóval nagyobb annál , amit az általam dobott kövek legnagyobbika előidézhetett volna . Valami sokkal nagyobb és nehezebb érkezett a vízbe.   

Bár a  végtelen csendben elég feltűnő volt ez a robaj , s különösnek találtam , nem túlzottan érdekelt , mi okoz ekkora lármát . De alig , hogy a csobbanás elült , valami sokkal figyelemreméltóbb hang ütötte meg a fülem .   Egy sikoly. Kétségbe esett riadt sikoly, mely valahonnan a ködfátyol mögül jött. Erre már , nem ki izgalommal kaptam fel a fejem . A csöndbe hasító kiáltás hallatán egy pillanatra minden izmom megfeszült . Gyűlöltem az efféle hangokat . Mindig valami leírhatatlan nyomasztó érzés kerített hatalmába , a félelem , a kétségbeesés e hangjaira.
Nem lehetett kétségem afelől, hogy valakit komoly baj ért a közelben . Ösztönösen a hang forrását kezdtem keresni. De a köd mos eltakarta az egész kilátást , semmit nem lehetett felfedezni a gomolygó párában . A  bajba jutott nem adta fel , jól hallottam vergődését s ez iszonyatos rossz érzéssel töltött el . Lehet , hogy csak én vagyok a parton ! Ha én nem segítek ennek a szerencsétlennek más sem fog! Vízbe fúl mire rábukkannék !                                                                                                                                                                                         A belém hasító gondolat , dühített , megrémisztett. A  köd pedig csak az egyik nehézséget jelentette, a fülemben sem bízhattam igazán .   A víz felerősít minden zajt s így fo  galmam sem volt , hogy pontosan honnan hallom a segélykiáltást. Egy percre sem szűnt meg végig hallottam, bár egyre halkult, jelezve a fuldokló ereje fogytán.  Ez leírhatatlanul nyomasztott. Tudtam , nem lehet annyira messze , hogy valamennyire ne látnám , s ez arra késztetett , hogy ne adjam fel . Ám a hirtelen beálló feszült csend igazán megdöbbentett . Ez nem lehet igaz !   

Szidtam magam, a ködöt és minden mást is. Kezem görcsösen szorult ökölbe. Az, hogy vége , hogy ezt is elhibáztam , rettenetes gondolat volt . De alig , hogy átsuhant agyamon , mégis csak megláttam valamit . Egy helyütt a ködöt teljesen megritkította a szél , s látni engedett egy csónakot . Üresen ringott a víz felszínén , a parttól nyolc  , tízméternyire. Semmi mozgást nem észleltem, de mivel a szerencsétlen, még egy percre sem adta fel , reméltem még életben van .                                     

 Biztos , hogy  nem lehet messze a csónaktól !   

Valamennyire visszatért higgadtságom. Minden lélekjelenlétemre szükségem volt ahhoz, hogy helyesen cselekedjem. A víz hidegebb volt mint amire számítottam , ezért pedig még inkább gyorsaságra kellet törekednem .A gémberítő , fagy  biztos , hogy nem növeli a túlélés esélyeit .  

 A csónak közelében az öböl volt olyan mély , hogy a pánikba esett , valószínűleg úszás képtelen szerencsétlen , a halálát lelhesse benne. Ahogy a vízbe gázoltam, rettegni kezdtem attól, hogy esetleg már csak egy holtestet tehetek partra. Iszonyatos, volt belegondolni, hogy az én késlekedésem miatt akár már életét is veszthette.  Ingem, és nadrágom azonnal átázott, éreztem a bénító hideget. De ez az érzés csak még inkább cselekvésre ösztönzött.  Összeszorított foggal igyekeztem figyelmen kívül hagyni az iszonyú hideget.                                                                 

 Szerencsére, valóban a csónaktól nem messze, a parthoz közelebb találtam rá.  Egy lány volt. Kimerül és az ájuláshoz közel állt már. Nem is csodáltam, hiszen szörnyen megrémülhetett, s minden erejét felemésztette a pánik. A hogy ránéztem, egyértelmű volt, hogy azonnal, késlekedés nélkül, ki kell vinnem a partra, ki a jéghideg vízből.