Nicola
Coula Finnországban született és miután tizennyolc esztendős korában,
egyetlen gyermek lévén, apja után tekintélyes vagyont örökölt, biztos
anyagi háttérrel indulhatott neki az életnek. Tanulmányai elvégzése
után, elhagyta szülőhazáját és bejárta Európát. Olyan embernek ismertem
meg, aki nem igen képes gyökeret verni, és akit folyton hajt valami ,
aki mindig új környezet után sóvárog , új tájak látványára vágyik.
Kezdetben úgy hittem , csupán ez az ami miatt figyelmet fordított rám ,
mert felfedezte , tőlem sem idegen ez az érzés , hogy nem áll tőlem
távol a vándorélet .
Attól
kezdve , hogy megérkezett Folke Gregersen házába , gyakran járt le a
fjord partjára , s ha utjaink keresztezték egymást , sosem felejtett el
köszönteni. Bár igyekeztem megtartani szokott, rideg modorom vele szemben is , ez meglepetésemre nem igen ment, azon egyszerű okból , hogy rendkívül
különösnek találtam. Nem magatartása és nem külleme volt az, ami hatott
rám, ha nem az a titokzatos gyanú, nem vagyok teljesen ismeretlen
számára . Mindig mondott vagy tett valamit ami erre utalt . Néhány kurta
, mellékes megjegyzése , egy futó pillantás egy-egy szavam hallatán. A megérzés mindig ott motoszkált fejemben , valahányszor találkoztunk, még sem voltam képes szavakba önteni . Ez a homályos sejtés ott lebegett köztem és Nicola közt s nem hagyta , hogy elmenjek mellette, szó nélkül.
Jó
kedvű ember volt, aki imádott élni és semmilyen tisztességes
szórakozást nem vetett meg. Mindig vidámság ült szemében, és az élet
minden pillanatában örömét lelte , még a rosszban is talált valami jót .
Ez olyan tulajdonsága volt, amely miatt igazán becsülni tudtam , s
amellyel néha, nehéz pillanataimban kisegített. Optimizmusa teljes
ellentétje volt az én nézeteimnek, teljesen
más felfogásban tekintett a világra és mindenre maga körül , mint én .
Ezen kedvtelésből gyakran vitáztunk , de semmivel sem tudtam kihozni a
sodrából , időnkénti fásultságomért sem tett szemrehányást , s olyan
különös megértéssel hunyt szemet fölötte , mintha minden lehetséges okot
kifürkészett , mintha mindent értett volna. Szokatlan
módon másokat már nehezebb volt feltérképeznie. A külsőségekre
fordított nagyobb figyelmet, a látszat néha tökéletesen kielégítette
kíváncsiságát, és nehezen szánta el magát arra , hogy mélyebbre nézzen .
Felületes volt s valamiért egyedül csak
az én személyiségem foglalkoztatta annyira , hogy ne rettenjen vissza
külsőm láttán, mindenki mást úgy ítélt meg amilyennek látta , s csak úgy
volt képes más szemmel nézni az illetőt , ha valaki elindította a
megfelelő nyomon. Miért állt így hozzám , és miért látott engem másképp,
mint másokat ? Miért tartott érdemesnek arra , hogy a barátja legyek ,
mi az ami arra indította , hogy figyelmet fordítson rám ? A saját
szememmel láttam , más hozzám hasonló emberektől szinte irtózott, akkor ,
hát mi az ami miatt engem előnyben részesít ? Ezt nem tudtam megérteni,
s Nicola csak jóval később magyarázta meg tettének okát. Időnként
egy-egy mozdulatom láttán , vagy szavam hallatán, arca elkomolyodott ,
és nagyon különös tekintettel mért végig , de hallgatott és ez a különös
idegfeszítő némaság még közelebb hozott hozzá . Ugyan azzal a
bizalommal és tisztelettel kezdtem rá nézni , mint egykor Giovannira .
Tanárom tekintetében is mindig azt láttam mindent tud , s ez a hasonlóság , úgy éreztem , nem lehet véletlen.
Nicola alig öt évvel élt meg többet mint én , s ez a néhány esztendő mintha nem is létezett volna , nem számított semmit . Az
, hogy nem egy ország , város volt amit mindketten bejártunk , kitűnő
beszédtémát adott , s eltérő véleményünk egyes dolgokról nem vette el a
kedvünk attól , hogy megosszuk egymással élményeinket , sőt kitűnően
elvitatkoztunk az
ellentéteken. Az ártalmatlan szópárbajokkal Nicola könnyedén elterelte
figyelmem gondjaimról, és én előszeretettel bosszantottam azzal, hogy
látványosan büszkélkedtem győzelmemen. Ha ő kerekedett fölébem , ő sem
tett másképp , diadal ittas képpel, kárörvendve mosolygott rézszínű
bajsza alatt. Ezzel a vetélkedő szellemmel nyerte meg igazán barátságom ,
olyan hamar , ahogy még nem volt példa rá . Harmadik
találkozásunk alkalmával már nem találtam semmi különöset abban , hogy
köszönt s útitársamul szegődik mellém. Természetessé vált , hogy mikor
csak lehetett beszéltünk , s megtárgyaltunk néhány eseményt amely
mindkettőnk érdeklődését felkeltette.
Hamar
kitűnt , hogy igen értelmes ember , s hogy rengeteg területen boldogul,
ám egyiket sem veszi elég komolyan , afféle játéknak találja és hamar
megunja amibe belekezdett . Érdekelték a művészetek , feltűnő tehetsége
volt a rajzoláshoz , és a zenét is kedvelte , bár csak unalmában ült le
időnként a zongorához. Semmit sem vett komolyan, amit én fontosnak
találtam. Ő mindenben könnyedén elérhette a sikert , míg én küzdelmek
árán sem jutottam semmire. Beérte a fél kézzel megszerzett dicsőséggel és nem is akart többet .
Ugyan így a szerelmet sem tartotta többnek , nem látta másnak, mint kellemes szórakozásnak. Az életnek ezen területén sem akadályozta semmi . Oly sokszor szeretett és annyiszor csalódott , hogy már nem tudta komolyan venni ezt az érzést. De ahelyett, hogy gyűlölte volna, közömbös volt iránta. Nem szenvedett, ha visszautasították
, hiszen biztos lehetett benne , hogy a kudarc után , siker következik.
Ahogy az elkényeztetett gyermek nem becsüli az ajándékokat, úgy ő sem
érezte a szerelem értékét. Engem
még is mintha megértett volna. Kristina iránti érzéseimről nehezen
beszéltem, de amit elmondtam azt meglepőmódon elnézően fogatta.
Néhanapján
sikerült időt szakítani arra, hogy Kristinával járjam a vidéket , de az
ilyen kirándulások már nem tarthattak , egy-két óránál tovább . Octavia
mintha mindig az órát figyelte volna , s ha a lány nem volt a
szobájában a megadott időpontban , újabb büntetésre számíthatott .
Gertrud minden ügyességét és tekintélyét bevetette , hogy néhány
szabadnapot harcoljon ki Kristinának , de ez elkeserítően , dühítően
ritkán sikerült.Ha Herold és ez a bosszantó nőszemély elhagyták Roskilde-et az leírhatatlan megkönnyebbülést hozott nekünk , s az ilyen napokat, szinte ünnepnek tekintettük.
Egy ilyen szerencsés napon nyílt alkalom arra, hogy Nicola megismerje a lányt. Kristina
a tőle megszokott kedvességgel és illedelmességgel fogadta, s üdvözölte
Dániában és Coula őszinte hálával köszönte meg a vendégszeretetet.
Mivel egy hónapot töltött Koppenhágában mielőtt Roskilde-be érkezett ,
és még szándékában állt visszatérni oda , mindent tudott arról , milyen
az élet jelenleg a fővárosban . Kristinát ez örömmel töltötte el , mert
nagybátya egyetlen szóval sem beszélt az ottani állapotokról , holott
szinte hónaponként meghívást kapott egy-egy belvárosi szalonba . Szegény
lány öt esztendeje nem járt ott , ahol gyermekkorát töltötte , és
gyámja szándékosan keserítette el azzal , hogy nem hozott híreket. Most
valamennyire kárpótolta őt Nicola részletes leírása a városról és lelkes
hallgatója lett barátomnak, aki örömmel vállalta, hogy amikor csak lehet, beszámol a Koppenhágában történtekről Esbenson kisasszonynak .Kristina
napsugaras mosollyal csüngött szavain, s én is boldog voltam , hogy van
valami ami eloszlatja a fekete felhőket, amelyek fölötte jártak.
Gertrúdon kívül Nicola tudott még arról milyen feszült a helyzet köztem és Herold Esbenson között. Napról
, napra egyre nehezebben tűrtem, azt , hogy ha csak egy pillanatra
látni kívántam Kristinát , Gertrud nyitott ajtót sajnálkozó tekintettel .
Meg sem kellet szólalnia már tudtam , hogy Esbenson itthon van és a
lány nem jöhet le hozzám . Annyira kikeltem ilyenkor magamból , hogy
vaknak kellet lennie az embernek ahhoz , hogy ne lássa dühöm , tehát
Coula előtt sem tudtam titkolni , nincs minden rendben.
Nicola ismerte Esbensont. Nem volt olyan szerencsés, mint én , és nem kellett oly sűrűn találkoznia vele, mint ahogy nekem , de Koppenhágában egy összejövetelen váltott vele néhány szót .
– Azaz ember elviselhetetlen . – Mondta egy este , ahogy a sakktábla fölé hajolva a következő lépésén törte a fejét. –
Nem mondott néhány szónál többet , de ennyi nekem elég is belőle . Úgy
hallottam , rengeteg ember van rajtad és rajtam kívül akik nem állhatják
. De hát ilyen ez az egész társaság . Képmutatók és hamisak mind a
világ összes szalonjában . Csak a pénze és a jó híre számit Esbensonnak
is. Lehet akármilyen arcátlan és önelégült , amíg a pénze kitart , addig
körülrajongják . Dühítő , de ez már csak így van .
Nyugodt volt, mint mindig beletörődött abba , hogy ez ellen nem tehet semmit .
– De majd , ha
egyszer , netán kiapad minden pénzforrása, hidd el már nem lesznek olyan
elnézőek . Minden vétke előkerül és elevenen felfalják. – Szólt s
odébb helyezte futóját a táblán . – Csak az időre kell bízni . Mert
semmi sem tart örökké , és a pénz az aztán gyorsan kifolyik az ember
kezei közül , főleg , ha valaki olyan kitartóan pazarolja, mint ő .
– Pazarolja ? – Kérdeztem idegesen.
Amit
eddig hallottam, az bevallom elégedettséggel töltött el , mert jó érzés
volt abban bízni , hogy egyszer majd talán Esbenson is visszakapja,
amit másoknak ad. De az utolsó mondat még is nyugtalanított.
– Rendesen szórja . És nem ám valami nemes célra költ , hanem arra a nőre, akivel törvénytelenül él együtt . Na meg kártyázik.
Éreztem , hogy ezért a szenvedélyéért , igazán megveti, lenézi Esbensont . –
A nőket még megértem . – Jelent meg egy kis mosoly az arcán . – De ez .
Nagyon csekély értelemre vall az , hogy olyasmire költ ennyi pénzt,
amiben csak a szerencsére számíthat , ami ennyire kiszámíthatatlan . –
Folytatta s most már ismét komoly volt a hangja. – Eddig csupán szántam ostobaságáért. Ha az ember csak a saját maga jólétéért felel, azt tesz, amit akar. De most , hogy tudom, van, aki tőle függ … van ebben valami aljasság , ami végleg megváltoztatja a véleményem Esbensonról .
Igen
, most már tudtam miért lettem olyan ideges. A hallottak, azt a kevés
rokonszenvet, ami még maradt bennem Herold Esbenson iránt, azonnal mind
szétkéregették.
–
Kristina, nem való egy ilyen ember mellé, aki a fedelet is elkártyázza a
feje fölül. Olyan valaki mellet kell élnie aki , tud vigyázni rá , aki
képes megbecsülni őt, és érdeme szerint bánni vele. – Kezdte ismét
Nicola és komoly arccal nézett rám , a játékról megfeledkezve . – Te képes vagy szeretni. Te mindenkinél jobban tudod becsülni őt és a szerelmét. Számodra ez az érzés, valódi érték , amit nem hagyhatsz elveszni .
Ez
a kijelentés meglepett. Nicola szájából ilyet hallani! Mintha az én
szavaim lettek volna, amit az imént ő mondott ki. Megint úgy éreztem,
jobban ismer, többet tud rólam, annál, mint ahogy általában mutatja. Ez a
furcsa sejtelem elnémított néhány pillanatra. Honnan látja ezt?! Honnan tudja ilyen pontosan, mit jelent a szerelem az én életemben ?! Feszülten
járt az agyam, néhány másodpercre mintha nem is lett volna más
elmémben, csak e kérdés visszhangzott benne. De válasz nélkül maradt,
képtelen voltam magyarázatot adni rá . Különös érzés volt ott ülni ,
vele szemben , komoly arcát figyelni és tudni , hogy , egészen jól ismer
. Jobban mint ahogyan néhány héten belül meglehet ismerni egy embert.
Értett , tökéletesen értett mindig is , anélkül , hogy megmagyaráztam
volna mit miért teszek . Más embernél ez nyugtalansággal töltött volna
el és nem tudtam volna nem ellenséges érzéseket táplálni iránta . De
Nicola nevető barna szeméből , csak baráti jóindulat sugárzott, semmi
más.
– Nem is fogom hagyni. – Szögeztem le elszántan. – Semmi képpen sem. – Mondtam és egy mattal véget vetettem a játszmának.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése