F:E.- Dánia 34

- Sötétedik. - Mondta minden lelkesedés nélkül.  - Késő van ... és nekem mennem kellene ...      
 Arckifejezése elárulta az indulás gondolata nem tölti el túl nagy örömmel. Nem akaródzott rá szánnia magát arra , hogy haza induljon . Vissza ült a padra , mellém és kutatón nézett rám .        
- Láthatom holnap ?                                                                                                                        
Várakozó, reménykedő tekintete széppé tette a sápadt arcot.                                                                                                                                                 
Mély levegőt vettem, hogy összeszedjem magam. Nehezemre esett a választ megadnom.                                                                                                          
 - Holnap már nem leszek itt ... - Közöltem elkerülve pillantását, mely tekintetem kereste.                                                   
- Nem lesz itt ... - Ismételte tompa, halk hangon, mint aki nem hisz a fülének.                                                                    
 - Elhagyom Dániát , Kristina ... elmegyek ... holnap hajnalban  indulok ....                                  
 Néma csend következett.                                                                                                              
 Figyeltem , hogyan ül ki a lány finom vonásaira a bánat , a csalódottság.                                                                               
 - Elmegy ... itt hagy mindent ...                                                                                                        
 Egy bólintással feleltem .                                                                                                                 
- Értem . - Mondta . - Hiányozni fog ... nagyon hiányozni fog ...                                                   
Szemében bánat volt , arcán barátságos mosoly . Iszonyatosan fájt látnom keserűségét , de megmakacsoltam magam .                                                                                                                
 - Majd elfelejt . Elfog felejteni Kristina. Könnyedén, mintha nem is ismert volna soha.                                                                                                                                 
- Nem szeretném elfelejteni önt ... nem szeretném , ha elmenne ...- Kezdte csüggedten . - De ha menni kíván én nem tarthatom vissza ... csak annyit kérek , vigyázzon magára.                                                                                 
 Nem bírtam a szemébe nézni, komoran bámultam magam elé. Szavai visszhangot vertek bennem és a szívem nagyot dobbant.                                                                                                                                                          
 Igaz lehet mindez? Igaz lehet amit hallok ? Aggódik miattam ... félt...                                                                               
Ezt soha sem hittem volna .  Kezem görcsösen szorult ökölbe az idegességtől.                                                                
Ám ekkor, ujjak szelíd , nyugtató érintését éreztem kézfejemen. Kristina keze pihent kezemen.                                     
Az a kicsi kéz , azok a karcsú ujjak , amelyeknek érintésére,annyira vágytam.- Mondthat akármit. Nekem akkor is hiányozni fog.                                                                                                    
Nem néztem rá, a hangjában csengő szomorúság is elég volt , ahhoz , hogy a torkom elszoruljon.  Komoran bámultam a kezet mely az enyémen nyugodott. Ujjai végig simították kézfejem, még egyszer, utoljára, majd felállt mellőlem és magamra hagyott. Hallgattam távolodó lépteinek zaját, melyet lassan elnyomott zakatoló szívem verése. Hosszú percekig ültem tanácstalanul és próbáltam gondolataimat rendezni. Képtelen voltam másra gondolni , csak az elmúlt percek jártak fejemben . Halántékomban vadul lüktetett egy ér , fülemben vérem dobolt. Még éreztem kezének melegét ujjaimon és nem bírtam elfelejteni szavait.  Már nem tudtam helyes -e amit tenni készülök ... már nem tudtam biztosan semmit ...