2013. április 23., kedd

F:E.- Dánia 14.

Félórával később már teljes csend uralta a házat. Florenc már korábban aludni tért, és Erik is visszavonult szobájába . Én még nem bírtam rászánni magma arra , hogy lefeküdjem . Egy darabig még tettem-vettem a földszinten, behúztam a függönyöket , eligazítottam az ebédlőasztalt. Aztán végül a sötét termek magányossága kergetett fel szobámba. Lassan haladtam felfelé a lépcsőn , nem volt miért sietnem . Míg mélázva ballagtam , cipőm orrát , s ruhám fodrozódását figyeltem tűnődve . Mikor elhaladtam a vendégszoba mellet , ahol most Erik tartózkodott, egy pillanatra megálltam. Fény csík nyúlt el a padlón , rásütött cipőmre és ruhámra, élénkebbé téve színeiket. A halvány világosság a vendégszobaajtó alatt szűrődött át és időnként a fény megingott , mintha Erik , nem találva helyét fel-alá járkálna . Tehát ő sem alszik , gondoltam , valami nem hagyja nyugodni . Fogalmam sem volt afelől , mi az oka virrasztásának , miért rója zaklatott köreit mikor legutoljára nem tűnt idegesnek . Nem vacsorázott velünk ugyan , ez azonban cseppet sem nyugtalanított . Egy másodpercig időztem csupán ajtaja előtt. Hallgattam lépteinek halk zaját . Egyenletes tompa neszek , a szőnyegen. Végül megindultam saját szobám felé.

Mikor becsuktam magma mögött az ajtót , csak akkora éreztem némi fáradságot . Miután átöltöztem , az öltözőasztalnál üldögélve igazgattam hajam . Lassan , elgondolkozva fésülködtem . A tükörben szemügyre vettem arcomat , mely kis eltérésekkel ,épp olyan volt mint ikertestvéremé. Tükörképem szemlélve most mégsem ő jutott eszembe . Fekete hajam , szürkéskék szemem , arcformám , mintha édesanyám nézet volna vissza rám . Kutatón fürkésztem saját vonásaimat. Jól emlékeztem anyámra. Hosszú szénfekete hajára és kék szemére, mely néha túlzottan szigorúvá tette. Szépen rajzolt ajkára mely élete vége féle , szinte már nem is húzódott mosolyra egy alkalommal sem . Pedig igazán szép volt ha nevetett . Mindig is szépnek találtam , de igazán akkor ragyogott mikor ránk mosolygott , mégsem tette sűrűn . Csendes és szigorú asszony volt , sohasem tűrte a rendbontást , az engedetlenséget . De jól bánt velünk , nagyon szeretett és mi is szerettük . De soha sem mesélt. Más anya elmeséli gyermekkori élményit ,ő mégsem beszélt soha a születésünk előtti időkről. Nem mondta el azt sem , mi volt mielőtt apánkhoz ment. Csupán annyit tudtunk , hogy valahol Franciaországban született , talán Normandiában . Arról , hogy telt gyermekkora , hogyan élt ott fiatal lány ként egy szót sem szólt, hallgatott . S ebben a hallgatásban valami szokatlan bánat volt . Érdeklődtünk felőle nem egyszer, de minduntalan kitért , szinte menekült múltjára vonatkozó kérdéseink elől . Egy idő után nem volt szívünk tovább kínozni , mert felzaklatták kérdéseink. Nem tudhattuk mi történt Franciaországban , rejtély maradt , homály fedte fiatal éveinek nagyon nagy részét. És mindez már jó ideje eszünk be sem jutott , megfeledkeztünk ezekről az ismeretlen évekről. De mégis mi történt ott Franciaországban? Most a tükör előtt ülve hirtelen ez a kérdés villant belém . Anyám arcára visszagondolva ismét megmagyarázhatatlan érdeklődés , kíváncsiság kezdett nyugtalanítani . Hiányzott , nagyon hiányzott jelenléte , és bántott , hogy már nem felelhet kérdéseinkre . Kicsit lehangolt mindez. Szomorúan húztam végig hajamon a fésűt, monoton mozdulatokkal. Már nem volt remény arra , hogy a rejtélyre fényt derítsünk . Ez elkeserített , nem kis mértékben , de úgy véltem ezen már hiába rágódom . Fáradtan szemléltem tükörképemet , és emlékeztem. Elmélyültem gondolataimban , s csak ültem a tükör előtt. Aztán egyszer csak saját hangomra lettem figyelmes . Igen halkan dúdoltam. Azt a dalt énekelgettem amit vacsoránál Erik játszott. Azt a dalt ami anyánknak oly kedves volt … amiről úgy hittük csak ő ismerhette . Azt a fullasztóan nyomasztó , mégis felülmúlhatatlanul gyönyörű dalt… Elképedve hallgattam el . Máris eszembe jutott ez a különös dolog. De hirtelen olyan fáradság telepedet rám , hogy nem volt erőm ezen töprengeni. Túl bonyolultnak tűnt most minden… kibogozhatatlanul,összekuszálódottnak, nehéznek , értelmezhetetlenek. Úgy éreztem egyedül nincs is erőm a részleteket helyre illeszteni. Kevés vagyok ehhez …

Kimerülve hajtottam fejem párnámra . Anyám múltján töprengeni fárasztóbb volt mint gondoltam. Fáradt voltam , de mégsem bírtam jól aludni . Úgy látszik jobban felkavarták nyugodt gondolataimat a nap történései mint hittem. Még lehunyt szemmel is fülemben csengtek testvérem szavai. Állandóan az ő és a zongora billentyűinek hangját hallottam. Aztán az óra ketyegésére kezdtem koncentrálni . Egyenletes kattogása , lassan , lassan álomba ringatott. Füleltem , ütemére , és minden perccel egyre mélyebb lélegzetet vettem. Máris éreztem , hogy szemhéjamra enyhe súlyként nehezedik az álom. Mélyen aludtam , és álmodtam . Igen , újra azt az álmot láttam . Megint ugyan azok a képek . Azok a hátborzongatóan életszerű képek , amelyik felidézésénél mindig valami furcsa szorongás kerít hatalmába .

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése