Félórával később már teljes csend uralta a házat. Florenc már korábban
aludni tért, és Erik is visszavonult szobájába . Én még nem bírtam
rászánni magma arra , hogy lefeküdjem . Egy darabig még tettem-vettem a
földszinten, behúztam a függönyöket , eligazítottam az ebédlőasztalt.
Aztán végül a sötét termek magányossága kergetett fel szobámba. Lassan
haladtam felfelé a lépcsőn , nem volt miért sietnem . Míg mélázva
ballagtam , cipőm orrát , s ruhám fodrozódását figyeltem tűnődve .
Mikor elhaladtam a vendégszoba mellet , ahol most Erik tartózkodott, egy
pillanatra megálltam. Fény csík nyúlt el a padlón , rásütött cipőmre
és ruhámra, élénkebbé téve színeiket. A halvány világosság a
vendégszobaajtó alatt szűrődött át és időnként a fény megingott , mintha
Erik , nem találva helyét fel-alá járkálna . Tehát ő sem alszik ,
gondoltam , valami nem hagyja nyugodni . Fogalmam sem volt afelől , mi
az oka virrasztásának , miért rója zaklatott köreit mikor legutoljára
nem tűnt idegesnek . Nem vacsorázott velünk ugyan , ez azonban cseppet
sem nyugtalanított . Egy másodpercig időztem csupán ajtaja előtt.
Hallgattam lépteinek halk zaját . Egyenletes tompa neszek , a szőnyegen.
Végül megindultam saját szobám felé.
Mikor becsuktam magma mögött az ajtót , csak akkora éreztem némi
fáradságot . Miután átöltöztem , az öltözőasztalnál üldögélve
igazgattam hajam . Lassan , elgondolkozva fésülködtem . A tükörben
szemügyre vettem arcomat , mely kis eltérésekkel ,épp olyan volt mint
ikertestvéremé. Tükörképem szemlélve most mégsem ő jutott eszembe .
Fekete hajam , szürkéskék szemem , arcformám , mintha édesanyám nézet
volna vissza rám . Kutatón fürkésztem saját vonásaimat. Jól emlékeztem
anyámra. Hosszú szénfekete hajára és kék szemére, mely néha túlzottan
szigorúvá tette. Szépen rajzolt ajkára mely élete vége féle , szinte már
nem is húzódott mosolyra egy alkalommal sem . Pedig igazán szép volt ha
nevetett . Mindig is szépnek találtam , de igazán akkor ragyogott
mikor ránk mosolygott , mégsem tette sűrűn . Csendes és szigorú asszony
volt , sohasem tűrte a rendbontást , az engedetlenséget . De jól bánt
velünk , nagyon szeretett és mi is szerettük . De soha sem mesélt. Más
anya elmeséli gyermekkori élményit ,ő mégsem beszélt soha a születésünk
előtti időkről. Nem mondta el azt sem , mi volt mielőtt apánkhoz ment.
Csupán annyit tudtunk , hogy valahol Franciaországban született , talán Normandiában . Arról , hogy telt gyermekkora , hogyan élt ott fiatal
lány ként egy szót sem szólt, hallgatott . S ebben a hallgatásban valami
szokatlan bánat volt . Érdeklődtünk felőle nem egyszer, de minduntalan
kitért , szinte menekült múltjára vonatkozó kérdéseink elől . Egy idő
után nem volt szívünk tovább kínozni , mert felzaklatták kérdéseink. Nem
tudhattuk mi történt Franciaországban , rejtély maradt , homály fedte
fiatal éveinek nagyon nagy részét. És mindez már jó ideje eszünk be sem
jutott , megfeledkeztünk ezekről az ismeretlen évekről. De mégis mi
történt ott Franciaországban?
Most a tükör
előtt ülve hirtelen ez a kérdés villant belém . Anyám arcára
visszagondolva ismét megmagyarázhatatlan érdeklődés , kíváncsiság
kezdett nyugtalanítani . Hiányzott , nagyon hiányzott jelenléte , és
bántott , hogy már nem felelhet kérdéseinkre . Kicsit lehangolt mindez.
Szomorúan húztam végig hajamon a fésűt, monoton mozdulatokkal. Már nem
volt remény arra , hogy a rejtélyre fényt derítsünk . Ez elkeserített ,
nem kis mértékben , de úgy véltem ezen már hiába rágódom . Fáradtan
szemléltem tükörképemet , és emlékeztem. Elmélyültem gondolataimban , s
csak ültem a tükör előtt. Aztán egyszer csak saját hangomra lettem
figyelmes . Igen halkan dúdoltam. Azt a dalt énekelgettem amit
vacsoránál Erik játszott. Azt a dalt ami anyánknak oly kedves volt …
amiről úgy hittük csak ő ismerhette . Azt a fullasztóan nyomasztó ,
mégis felülmúlhatatlanul gyönyörű dalt… Elképedve hallgattam el . Máris
eszembe jutott ez a különös dolog. De hirtelen olyan fáradság telepedet
rám , hogy nem volt erőm ezen töprengeni. Túl bonyolultnak tűnt most
minden… kibogozhatatlanul,összekuszálódottnak, nehéznek ,
értelmezhetetlenek. Úgy éreztem egyedül nincs is erőm a részleteket
helyre illeszteni. Kevés vagyok ehhez …
Kimerülve hajtottam fejem párnámra . Anyám múltján töprengeni
fárasztóbb volt mint gondoltam.
Fáradt voltam , de mégsem bírtam jól aludni . Úgy látszik jobban
felkavarták nyugodt gondolataimat a nap történései mint hittem. Még
lehunyt szemmel is fülemben csengtek testvérem szavai. Állandóan az ő
és a zongora billentyűinek hangját hallottam. Aztán az óra ketyegésére
kezdtem koncentrálni . Egyenletes kattogása , lassan , lassan álomba
ringatott. Füleltem , ütemére , és minden perccel egyre mélyebb
lélegzetet vettem. Máris éreztem , hogy szemhéjamra enyhe súlyként
nehezedik az álom.
Mélyen
aludtam , és álmodtam . Igen , újra azt az álmot láttam . Megint ugyan
azok a képek . Azok a hátborzongatóan
életszerű képek , amelyik felidézésénél mindig valami furcsa szorongás
kerít hatalmába .
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése