Fantom:E.- Dánia 6.

Amióta a cigányok táborát elhagytam, egy gondolat hajtott, hogy minél nagyobb tudásra tegyek szert . Tapasztaltam , hogyan bánnak az emberek a magamfajtákkal . Megvetnek , gyűlölnek , gúnyt űznek belőlem. Némelyikük , kedvét leli abban , hogy tudtomra adja , nem tartozom közéjük , s hogy mint ocsmány szörnyeteg , semmit sem érek . Nem látnak bennem egyebet , csak egy szerencsétlent , aki csak azért született , hogy ők kedvükre mulathassanak rajta , ezen a torz külsejű nyomorulton . Az emberek abban a tévhitben vannak , hogy, csak mert látszatra nem olyan vagyok mint ők , még szellemi szinten sem érhetek a nyomukba. Jól emlékszem , arra  mikor szánalmas börtönömben raboskodtam . A bezártság kétségbeejtő, őrjítő tudata nem volt elég . A tábor suhancok, mind ketrecem köré tömörültek , s kuncogva , gonoszul  vihogva , igyekeztek dühíteni. Minden durva megjegyzést, szóról szóra agyamba véstem. Mindegyik úgy mart , kínzott, mint egy-egy tátongó seb és soha sem gyógyuló nyomot hagyott bennem . Hogy szörnyeteg vagyok , ocsmány , undorító torzszülött , sem ember sem állat , ezt mondták. Mindenhonnan ezt hallottam, körös -körül, minden hang ezt károgta, gúnyosan, kárörvendőn, megalázóan.  Egyesek még abban is kételkedtek , hogy értelmesen szólni bírok , hogy emberi nyelven beszélni képes vagyok !  Úgy beszéltek rólam a jelenlétemben, mintha képtelen volnék felfogni a legegyszerűbb mondatok értelmét is. Mint egy félkegyelműt,  úgy kezeltek , mint egy szánalmas bolondot , aki kettőig sem tud számolni . Hogy ez mennyire fájt , mennyire felszította gyűlöletem minden két lábon járó emberi lény iránt  !  Gyűlöltem, gyűlöltem és csak gyűlöltem! Nem volt más ezen az érzésen kívül. Nem éreztem mást, üres voltam, nem éltetet semmi más csak a bosszú gondolata  és a harag . 

A tömeg becsmérlő szavait hallgatva biztos voltam benne , nem fogom hagyni , hogy gyengeelméjűnek nézzenek! Kell , hogy legyen valami , ami egy szintre , vagy akár följebb emel ezeknél !  Tudtam , a zsenialitásom az , amivel egyedül tiszteletet szerezhetek magamnak ! Mi mással bizonyíthatnám, hogy érek annyit mint ők ?! Tudásommal kerülhetek csak föléjük ! És ha én nem vagyok tökéletes , majd az lesz amit alkotok !  Nem tűrhetem a hibákat , számomra csak a tökéletes mű jelenthet valamit , az amit minden tudásomat felhasználva alkotok meg . Mert csak az lehet egyetlen és megcáfolhatatlan bizonyítéka tudásomnak , ami teljességgel kifogásolhatatlan. Számomra csak két lehetőség létezik : az égetni való szemét , amelyet azonnal halálra ítélek  és a mestermunka, amely méltó az életre és arra , hogy hangszer hangjain megszólaljon .Ki kell irtanom annak jeleit ,  hogy ugyanazokhoz  az  utálatos és szánni valóan ostoba teremtmények közé tartozom , mint minden ember .  Törekednem kell , arra , hogy tudásom minél megdöbbentőbb legyen.  Egy ember természetellenes külsővel és természetellenes tudással. Megrémülnek maszkom láttán , ámulnak ha zenémet hallják . Így érek valamit . Így érzem , hogy talán másom is van rútságomon kívül . Csak a tökéllyel elégedhetem meg .  
 A középutat nem választhatom , az túl emberi , engem pedig születésem óta emberszámba sem vesznek !
Ez belém ivódott . Olyannyira nagy bennem a bizonyítási vágy , hogy képtelen vagyok elnézni magamnak hibáimat . Dániában is , gyakran éjszakába nyúlóan , csak a műveim tökéletesítésével törődtem . Fáradságra nem is gondolva virrasztottam , azért , hogy minden hibától mentessé tegyem alkotásaimat . Ha mégis hibáztam , az úgy feldúlt , mintha valami szörnyűséget követtem volna el. Dühített , bántott , lehangolt , ha valamit nem úgy tettem , ahogy az én helyesnek ítéltem. Amit pocséknak találtam az dúltan hajítottam a kandalló tüzébe . De hiába égett el , vált felismerhetetlenné a kottapapír . Napokon át nyugtalanított annak tudata , hogy felesleges , értéktelen , nyomorult kis semmiség került ki a kezeim közül. Ha mégis megtörtént , hogy képtelen voltam kijavítani hibámat , rettenetes düh kerített hatalmába. Nem voltam képes lehiggadni, mert ez azt jelentette , hogy elmém csak olyan tökéletlen, mint külsőm. Ezt pedig nem voltam hajlandó elfogadni!   
Két héttel azután , hogy Kristinával találkoztam , ilyen harag űzött ki a levegőre . Annyira magamon kívül voltam , hogy nem bírtam a kottalapok közelében maradni . Iszonyatos indulat lüktetett bennem .Elindultam , azt sem tudtam hová , csak az volt a fontos , hogy a házból kiszabaduljak .            Mentem amerre lábam vitt , nagy léptekkel, senkivel és semmivel nem törődve. Az sem zavart , hogy közben eleredt az eső,  ütemes dobolással ver  te kalapom , és unos-untalan nagy pocsolyákon gázoltam át .  Egy nagy fa alatt állapodtam meg . A zöld leveleken átszűrődő fény , megcsillant a kalapom karimájáról lefolydogáló cseppeken , a szél pedig halkan zörgette az ágakat felettem . Egykedvűen hallgattam a neszeket , semmi sem bírt lecsillapítani. Magamban fortyogtam és nem bírtam hová menekülni saját haragom elől . Tekintetem makacsul keresett valamit , ami egy időre lefoglalna , vagy legalább más érzelmeket keltene bennem . Az esőfüggönyön áttekintve , a távoli roskilde- i dóm csúcsos , magasra nyúló teteje láttán , felismertem hol is vagyok . A fjord partjától valamivel feljebb jártam ismét . A dómot is csak futólag mértem végig , semmi sem volt képes tartósan magára vonni figyelmem. Valahonnan a távolból harangzúgása visszhangzott , monoton dallamban kongva , s összevegyült a partot mosó víz zajával . Ez mos úgy hatott rám , mintha fülsüketítő lárma támadt volna és növelte nyugtalanságomat . Nem hittem , hogy egyhamar alábbhagy dühöm és visszanyerem hidegvéremet . Türelmetlenül futattam szemem a tájon ,vártam ,hogy történjék valami.  

Lassan elhalt a harang zúgása  , s a szél elűzte bosszantó hangjait . És mikor végleg némaság vette kezdetét , megpillantottam valamit , pontosabban valakit . 
Felhőszürke köpeny volt a vállán és egy könyvet tartott a kezében  , melyet elmélyülten olvasott, séta közben. Nem volt nehéz felismernem kit látok . Szokatlan tartása , már első találkozásukkor feltűnt. Első látásra, kicsi jelentéktelen leánynak tetszett, aki nem tűnik fel senkinek és nem is kívánja, hogy észrevegyék. De most még is ő volt az egyetlen akin egy percnél tovább nyugodott tekintetem . Figyeltem mozdulatait , könnyed lépteit , gondtalanul nyugodt járását , és míg vele voltam elfoglalva , meglepőmódon dühöm elszállt. Sétáját figyelemmel követve hihetetlen higgadtság telepedett rám . Megfeledkeztem hirtelen támadt haragom okáról , az ideges nyugtalanság, ami idáig kergetett , elcsitult. Meglepett ez a váratlan változás , és az is , hogy nem bírom elvonni figyelmem Kristina magányos alakjáról . 
 Örültem , hogy látom , de semmiképpen nem akartam megzavarni. Nem tettem semmit annak érdekében, hogy felfigyeljen rám. Ő mégis felpillantott könyvéből és tekintete rajtam állapodott meg . Úgy meglepett az a mosoly , amely megjelent arcán , mikor észre vett , hogy azt hittem nem is engem lát . Ezen azonban csak egy pillanatig elmélkedhettem . Úgy tűnt,eldöntötte , beszél velem . Óvatosan lépdelt , sötét , indigókék ruháját megemelve ,a nagyobb pocsolyákat igyekezve kikerülni , miközben kis fekete borítású könyvecskéjét vigyázva tartotta kezében. Ahogy közeledett azonban egyre jobban habozni látszott. Talán azért, mert elbizonytalanította a fogadtatás, ugyan is magamhoz kellett térnem meglepetésemből, nem igen tudtam, hogyan reagálni megjelenésére. 
 Ritka volt , hogy valaki csak úgy a közelembe merészkedett. Inkább elkerültek, s ez a ridegség már természetesebbnek tűnt számomra, mint az, hogy valaki mosolyogva áll elém.                                                                                                                                                                                       Ahogy a fa lombja alá ért , hátra hajtotta köpenyének csuklyáját , amit eddig az eső miatt volt kénytelen magán tartani . Hosszúkás arca sápadtabb volt, mint amilyenre  emlékeztem , de finom vonásai és nagy , szelíd, kék szeme valahogy teljesen elfeledtette ezt.   Haja, ahogy az északi népek szülötteinél lenni szokott, szőke volt, olyannyira, hogy a nap fényében szinte fehérnek tetszett, szépen fürtökbe rendezve omlott vállára.