F:E. - Dánia 47

Egy nap mikor Kristinát akartam meglátogatni , a véletlen sajnos úgy hozta , hogy Kristinán kívül csak Madame Rosée tartózkodott a házban , így el kellett viselnem jelenlétét .
Eleinte egészen jól elvoltunk , s beletörődtem , hogy nem hajlandó minket magunkra hagyni . A beszélgetés , bár számomra érdektelen dolgokról folyt , tűrhető volt , különösen , mert reméltem , ha kellőképpen kibeszélte magát , talán végre nyugtot hagy nekünk. De ahogy teltek a percek, és a szóáradat nem akart alábbhagyni, kezdtem érezni , hogy semmi esély arra , hogy megunja társaságunkat . Bosszankodva fedeztem fel , hogy túlságosan érdekesnek talál, semhogy fel tudná adni a faggatózást . Merthogy a beszélgetésbe egyre több kérdés vegyült . Személyem , múltam , és jelenem iránt kezdett érdeklődni , nem hagyva magát eltántorítani. Hiába próbáltam más felé terelni a szót, ő kitartóan, idegesítő erőszakossággal tért vissza kérdéseire. Minthogy, jócskán volt mit rejtegetnem, nem adtam egyenes választ semmire, s igyekeztem érzékeltetni, hogy nincs ínyemre ez a makacs faggatózás, de észre sem vette mennyire ingerel. Azt is próbáltam tudtára adni, hogy nem miatta jöttem, de ezt még annyira sem volt hajlandó felfogni. Abban az egy dologban tökéletesen hasonlítottak Esbensonnal, hogy mind a ketten átnéztek Kristinán. Az , hogy a lány is a szobában tartózkodik mintha észre sem vette volna. Az pedig, hogy engem ezerszer jobban érdekel, mint ő, meg sem fordult a fejében. Szüntelenül igyekezett elvonni figyelmem a lányról és elérni , hogy felejtsem el én is , ahogy ő tette . Ebbe azonban nem voltam hajlandó bele menni . A baj csak az volt , hogy kurta feleleteimből , kibogozta , hogy Európa több országában is megfordultam már , és hogy Franciaországból indultam útnak . Mikor ezt az információt megszerezte rólam , ha lehet még lelkesebben kezdett fecsegni. Majd gondolt egyet és minden átmenet nélkül egyszerűen franciául társalgott tovább. Kristina egy szót sem értethetett innentől kezdve. Octavia ezzel teljesen kizárta a beszélgetésből. De amit ezután a Madame mondott, azt talán jobb is, hogy nem értette.
- El sem tudja képzelni, mennyivel kellemesebb végre kulturált nyelven megszólalni. - Kezdte bőszítő megvetéssel, természetesen franciául. - Iszonyatosan kimerítő úgy társalogni, ahogy itt, ezen az unalmas vidéken szokás. Nem gondolja?
- Én úgy gondolom , asszonyom , hogy társaságban illendő úgy beszélni , hogy mindenki értse, amit mond . Ha franciák veszik körül , franciául , dánok körében pedig dánul . Jelenleg Dániában tartózkodunk , s az egész házban , mi ketten vagyunk, csupán akik kilógunk a sorból, Madame . Jó volna hát , ha alkalmazkodna a többséghez. - Tájékoztattam franciául. Nem úgy tűnt, mintha szavaim hatással lettek volna rá.
- Nem érdekel, különösebben mit gondolnak. - Folytatta hanyagul. - Éppen elég időt töltöttem itt ahhoz , hogy tudjam , ebben a házban nincs senki, akivel értelmesen lehetne beszélni , sem dánul , sem franciául . - Mondta változatlan lekicsinyléssel hangjában . - Én úgy gondolom , uram , hogy aki manapság nem beszél franciául az műveletlen , és elmaradott . - Szólt egy félreérthetetlen pillantást vetve a vele szemben helyet foglaló Kristinára.
- Szerintem tűrhetetlen, hogy egy valamirevaló, rendes lány ne legyen képes elsajátítani egy nyelvet. Aki erre képtelen az igen ostoba, üresfejű teremtés lehet.
Ez a megjegyzés igen csak dühítő volt. Főleg mert tudtam a lánynak nincs ellenére a tanulás, és egyedül a francianyelvtudás hiányát lehetett felróni neki. Szorgalmasan írt és olvasott , a számtannal is elboldogult . A legkevésbé sem volt ostoba , ezt elégszer bebizonyította , annak, aki ismerte pedig köztudott volt . Külön figyelmet érdemelt , hogy mindezeket , apja halála után , saját maga, minimális segítséggel fejlesztette tovább.
- Emlékeztetem , hogy ez nem Kristina hibája . A lány képességei semmiben sem különböznek vele egykorúakétól . Ha valakit okolni lehet, azért mert nem rendelkezik olyan tudással , amit ön előnyösnek vél , az a kedves gyámja , aki nem fordított elég figyelmet unokahúga tanítatására . - Vettem védelmembe a lányt. Ez nem igen volt Octavia ínyére, az hogy jó véleménnyel vagyok Kristináról , nem tetszett neki. Fejébe vette, hogy meggyőz, a lány nem olyan amilyennek én hiszem.
- Igaz. De ha Herold látna valami említésre méltót unokahúgában, már régen iskolába küldte volna. De mivel semmiben sem bizonyul kiemelkedően tehetségesnek, sőt... nem túl sok hasznát venné, felesleges pénzkidobás volna csupán, minden próbálkozás. - Mondta lebecslő hangsúllyal. - Magam sem hinném, hogy képes volna bármiben is jeleskedni, szegénykém, csak rá kell nézni... - Szólt megjátszott, túlzó sajnálkozással. - Nem sokra viszi az életben...
Beszéde kezdett roppantul ingerlővé válni . Ezt alighanem látta rajtam , s azonnal igyekezett rátenni még egy lapáttal.
- Minél hamarabb férjet kell mellé találni, vesződjön vele az a szerencsés aki vállalkozik rá ... bár nem hinném, hogy olyan sok jelentkező akadna . Lássuk be , Isten a szépség terén sem volt vele túl bőkezű. - Gúnyolódott dühítő mosollyal arcán. - De ha van hozomány, talán még nincs minden veszve... Nem kis erőfeszítésembe került , hogy uralkodni tudjak magamon.
Octavia azonban, még tett egy utolsó próbálkozást, hogy ha már meggyőzni igazáról láthatóan nem tudott, legalább feldühítsen. A mellette álló asztalhoz fordult , s kezébe vette a rajta várakozó csészét és tányért . Egy mozdulattal a mellettem ülő Kristina kezébe nyomta . - Hozz egy csésze teát , kérlek . - Utasította hidegen , dánul. Bár ott volt a szó ,, kérlek'' semmivel sem hangzott kedvesebbnek , vagy kevésbé parancsolónak . Ennek ellenére Kristina már indult is volna , hogy az utasításnak megfélően cselekedjen . Ezt azonban már nem hagyhattam.
- Ha bármire szüksége van , asszonyom, forduljon Clarahoz . Ő minden ilyesmiben a segítségére lesz , ezért alkalmazzák , és fizetik.
Kivettem Kristina kezéből a csészét , felálltam és Madame Rosée kezébe nyomtam , épp úgy ahogy az imént ő tette. - Vagy ami még ennél is egyszerűbb , fogja meg a csészéjét , álljon fel és hozza be magának azt a teát .
Úgy tűnt a hölgyeménnyel nem igen beszélt még így senki . Pedig én nem tettem egyebet , csak ugyan azzal a hangnemmel szóltam hozzá, mint amit ő használt Kristinával szemben. Octavia gőgös büszkesége persze nem tűrte azt amit másnak szó nélkül elkellet volna viselnie . Kiegyenesedett ültében , s olyan szúrós tekintettel nézett rám , vékony szemöldöke alól amilyennel csak tudott. Úgy vetette fel fejét akár egy sértett páva. Úgy ült ott mint egy öntelt, pöffeszkedő perszóna. Nevetséges volt ahogy elfogta a méreg, s csapnivaló a színészi teljesítmény amivel még nagyobbnak próbálta mutatni az őt ért sérelem miatti felháborodását .
Nem tudtam hát megállni, hogy ne fokozzam dühét , amennyire csak tudom .
- Ha nehezére esik feltápászkodnia , Madame , örömmel segítek. - Mondtam franciául és egy ironikus mozdulattal nyújtottam feléje kezem.
- Még mit nem ! - Pattant fel azonnal a díványról. - Maga... maga ...
Idegességében egyetlen megfelelő szót sem tudott kinyögni sem dánul sem franciául , csak hápogott.
- Szemtelen ... Arcátlan ... Pimasz ?- Segítettem ki nem kevés gúnnyal hangomban . Octaviában láthatóan tetőfokára hágott a harag . Minthogy nem volt mivel visszavágnia , csak dühtől izzó pillantásokat vetett rám , de legfőképp Kristinára , és ki viharzott a szobából , terebélyes szoknyájának suhogásának kíséretében.