- Biztos voltam benne , hogy mennem kell. Elhatároztam , eldöntöttem, reggel már nem leszek Giovanni házában . De mégis, elképesztően nehéz volt hátat fordítanom , s bezárnom magam mögött az ajtót .
Odakint már esteledett. A csillagok parányi mécsesként villogtak az ég szénfekete bársonyán , s a holdat felhőfoszlányok homályosították el . Meleg szél fújt és
távoli zajokat hozott a belvárosból. Valaki valahol énekelt , egy kutya
pedig keservesen panaszkodott . Szerettem Róma hangjait , mindent ami
elhallatszott a házhoz, mindent ami eljutott hozzánk . Távolról, még a
tömeg zajára is érdemes volt figyelni . Mindig megütötte a fülem valami érdekes , amin tűnődhettem , törhettem a fejem , mit hallok .Zene szó , pergő, dallamos olasz beszéd , lovak patáinak ütemes kopogása az utcaköveken. Számtalan kis nesz amely a nyüzsgő város életéhez tartozott. Egy
idő után pusztán a zajokból megállapíthattam, milyen hangulatban van
Róma. Reggel az ébredező emberek , munkába indulók , halk neszei
keltettek . Délben élénkebben sürgölődtek a lakók. Zörgő kocsik
gördültek , és a terek, piacok megteltek. Este elhalkult minden, csak
egy -két nyugtalan csapott zajt, akit nem merített ki eléggé az
egész napi sürgölődés. Meleg, fülledt nyári éjszakákon pedig , az emberek
otthonaikba tértek a hőség elől, s csupán a macskák szerenádoztak
kórusban. Volt pár olyan hang , amely mindig jóérzéssel töltött el és
kedvem tellett az ajtóba kiülve hallgatni őket . A
kapu előtt szinte minden nap , egy munkás haladt el . Haza igyekezett ,
s ha jó napja volt , fütyörészve bandukolt a házak között. A szapora
dallam mely az egész környéken végig visszhangzott, olyan vidám
hangulatról árulkodott , hogy aki hallotta, tudta , útközben biztosan benézet pár kocsmába . Valamivel távolabb Giovanni házától , pedig egy öt esztendős kislány lakott , aki időnként énekelt . Unalmában
, vagy játék közben , olasz gyerekdalokat dúdolt kedvesen selypítve,
ami igazán mulatságos volt. De a gyermeki hangocska nagyon szépen
csengett, s örömmel hallgattam , amikor csak lehetőségem volt rá .
Most azonban már csak az a kutya vonyított . Tudtam , többet nem hallom
Róma zaját . Nem , mert holnap már messze járok . Soha többé nem látom a
házat sem mely olyan sokáig volt az otthonom , ahol senki sem
háborgatott. Azt a házat amely olyan méltóságteljes és szép volt . Amelynek szürke kőfalán zölden kúsztak fel a futónövények ...
Komoran indultam lovamhoz , s úgy éreztem , soha sem fog elmúlni az a szörnyű bánat ami most rám telepedett. Görcsös
érzés szorongatta torkomat, de nem engedtem, hogy könnyek szökjenek
szemembe . Évek óta nem sírtam . Bármi történt is , lenyeltem könnyeimet
. Anyám nem bírta elviselni ... gyűlölte, ha sírtam , így hát ,
megszoktam , hogy nem tehetem. Most, felnőtt fejjel magam is
gyöngeségnek véltem . A cigányok táborában eldöntöttem , hogy bárki
bármit tesz is , többet egyetlen ember sem lát sírni. Ehhez tartottam
magam. Bár a szívemet szorongató rossz érzés nem szűnt egy percig sem,
nem engedtem, hogy erőt vegyen rajtam a zokogás.
Nyeregbe szálltam s a kapu felé vettem az irányt . Úgy éreztem , amint az utca kövein koppnak lovam patái , vágtára kell fognom , hogy minél gyorsabban elkerüljek
erről a környékről . Ám az utolsó pillanatban , valami mégis rábírt
arra , hogy visszanézek . Hirtelen rántottam meg a kantárt , s kancám
nyerítve engedelmeskedett. Egy
pillanatra fordultam vissza csupán , egy másodpercig időztem a kertkapu
előtt. Végig tekintettem a házon . Gyászos csöndbe borult továbbra is ,
sötét ablakai fekete szemekként , fenyegetően szegeződtek rám. Szörnyen komor kőfalak a hold sápadt fényében ... Hová lett az a ház amely olyan méltóságteljesen szép volt ? Amelynek szürke kőfalán zölden kúsztak fel a futónövények...?
Rettentő hidegség futott át rajtam , torkomban a szorító érzés erősödött , levegőhöz is alig jutottam . Az épület ridegsége megriasztott . Megrémisztett , hogy az egyetlen hely amely szeretettel
fogadott , amelynek ajtaja mindig nyitva állt előttem, s amelynek
küszöbét jóérzés volt átlépnem , már nem lát szívesen. Erősen
szorítottam meg a kantárt , s lovam vágtára fogtam .
Az a ház amely olyan méltóságteljes és szép volt, amelynek szürke kőfalán zölden kúsztak fel a futónövények , számomra nem létezett többé.
-
A hajnal már nem talált Rómában. - Mondta egyszerűen . Ez a mondat
olyan hatást keltett , mintha Erik hirtelen már nem is bánná, hogy
magára hagyta Giovannit . Hangja színtelen volt és
érzelemmentes . Maszkja pedig nem engedte , hogy arcából olvassunk ,
mozdulatlan kifejezés ült rajta , vonásain leginkább közöny. Sem öröm ,
sem bánat , valami e kettő között, amitől az embernek azaz érzése,
viselője fittyet hány a világra , és semmi érzés nem szorult belé . Az
álarc szüntelenül ezt mutatta , s ez különös szigort sugallt . Most
hangja sem árult el sokat. De mikor ránk emelte tekintetét , már láttuk ,
hogy ez a közöny ismét csak látszat . Újra az
ellenkezőjét mutatta, annak amit valójában érzett. Ösztönös védekezés,
így senki sem találhat gyenge pontot. Hangja , tartása alapján, most a
legkevésbé sem tűnt szomorúnak . Szemébe nézve azonban, jól láttuk,
egyáltalán nincs megbékélve a történtekkel , s a felidézett emlék nem
kis gyötrelmet okoz neki . Mégis azt igyekezett velünk , és magával is
elhitetni , hogy ez a múltbeli dolog semmit nem jelent már .
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése