Fantom:E.- Dánia 9.

-  Biztos voltam benne , hogy mennem kell. Elhatároztam , eldöntöttem,  reggel már nem leszek Giovanni házában . De mégis, elképesztően nehéz volt hátat fordítanom , s bezárnom  magam mögött az ajtót .
Odakint már esteledett. A csillagok parányi mécsesként villogtak   az ég szénfekete bársonyán , s a holdat felhőfoszlányok homályosították el . Meleg szél fújt  és távoli zajokat hozott a belvárosból. Valaki valahol énekelt , egy kutya pedig keservesen panaszkodott . Szerettem Róma hangjait , mindent ami elhallatszott a házhoz, mindent ami eljutott hozzánk . Távolról, még a tömeg zajára is érdemes volt figyelni .  Mindig megütötte a fülem valami érdekes , amin tűnődhettem , törhettem a fejem , mit hallok .Zene szó , pergő, dallamos  olasz beszéd , lovak patáinak ütemes kopogása az utcaköveken. Számtalan kis nesz amely a nyüzsgő város életéhez tartozott.  Egy idő után pusztán a zajokból megállapíthattam, milyen hangulatban van Róma. Reggel az ébredező emberek , munkába indulók , halk neszei keltettek . Délben élénkebben sürgölődtek a lakók. Zörgő kocsik gördültek , és a terek, piacok megteltek. Este elhalkult minden, csak egy -két nyugtalan csapott zajt, akit nem merített ki eléggé az egész napi sürgölődés. Meleg, fülledt nyári éjszakákon pedig , az emberek otthonaikba tértek a hőség elől, s csupán a macskák szerenádoztak kórusban. Volt pár olyan hang , amely mindig jóérzéssel töltött el és kedvem tellett az ajtóba kiülve hallgatni őket .   A kapu előtt szinte minden nap , egy munkás haladt el . Haza igyekezett , s ha jó napja volt , fütyörészve bandukolt a házak között. A szapora dallam mely az egész környéken végig visszhangzott, olyan vidám hangulatról árulkodott , hogy aki hallotta, tudta ,  útközben biztosan benézet pár kocsmába . Valamivel távolabb Giovanni házától ,  pedig egy öt esztendős kislány lakott , aki időnként énekelt .  Unalmában , vagy játék közben , olasz gyerekdalokat dúdolt kedvesen selypítve, ami igazán mulatságos volt. De a gyermeki hangocska nagyon szépen csengett, s örömmel hallgattam , amikor csak lehetőségem volt rá .
Most azonban már csak az a kutya vonyított . Tudtam , többet nem  hallom Róma zaját . Nem , mert holnap már messze járok . Soha többé nem látom a házat sem mely olyan sokáig volt az otthonom , ahol senki sem háborgatott. Azt a házat  amely olyan méltóságteljes és szép volt . Amelynek  szürke kőfalán zölden kúsztak fel a futónövények ... 
Komoran indultam lovamhoz , s úgy éreztem , soha sem fog elmúlni az a szörnyű bánat ami most rám telepedett.  Görcsös érzés szorongatta torkomat, de nem engedtem, hogy könnyek szökjenek szemembe . Évek óta nem sírtam . Bármi történt is , lenyeltem könnyeimet . Anyám nem bírta elviselni ... gyűlölte, ha sírtam , így hát , megszoktam , hogy nem tehetem. Most, felnőtt fejjel magam is gyöngeségnek véltem . A cigányok táborában eldöntöttem , hogy bárki bármit tesz is , többet egyetlen ember sem lát sírni. Ehhez tartottam magam. Bár a szívemet szorongató rossz érzés nem szűnt egy percig sem, nem engedtem, hogy erőt vegyen rajtam a zokogás.
Nyeregbe szálltam  s a kapu felé vettem az irányt  . Úgy éreztem , amint az utca kövein koppnak lovam patái , vágtára kell fognom , hogy minél gyorsabban  elkerüljek erről a környékről . Ám az utolsó pillanatban , valami mégis rábírt arra , hogy visszanézek . Hirtelen rántottam meg a kantárt , s kancám nyerítve engedelmeskedett.  Egy pillanatra fordultam vissza csupán , egy másodpercig időztem a kertkapu előtt. Végig tekintettem a házon . Gyászos csöndbe borult továbbra is , sötét ablakai fekete szemekként , fenyegetően szegeződtek rám.  Szörnyen komor kőfalak a hold sápadt fényében ... Hová lett az a ház amely olyan méltóságteljesen szép volt ?  Amelynek  szürke kőfalán zölden kúsztak fel a futónövények...? 
Rettentő hidegség futott át rajtam , torkomban a szorító érzés erősödött , levegőhöz is alig jutottam .  Az épület ridegsége megriasztott . Megrémisztett , hogy az egyetlen hely amely  szeretettel fogadott , amelynek ajtaja mindig nyitva állt előttem, s amelynek küszöbét jóérzés volt átlépnem , már nem lát szívesen. Erősen szorítottam meg a kantárt , s lovam vágtára fogtam . 
Az a ház  amely olyan méltóságteljes és szép volt, amelynek  szürke kőfalán zölden kúsztak fel a futónövények , számomra nem létezett többé.  
- A hajnal már nem talált Rómában. - Mondta egyszerűen . Ez a mondat olyan hatást keltett , mintha Erik hirtelen már nem is bánná, hogy magára hagyta Giovannit . Hangja színtelen volt  és érzelemmentes . Maszkja pedig nem engedte , hogy arcából olvassunk , mozdulatlan kifejezés ült rajta , vonásain leginkább közöny. Sem öröm , sem bánat , valami e kettő között, amitől az embernek azaz érzése, viselője fittyet hány a világra , és semmi érzés nem szorult belé . Az álarc szüntelenül ezt mutatta , s ez különös szigort sugallt . Most hangja sem árult el sokat. De mikor ránk emelte tekintetét , már láttuk , hogy ez a közöny ismét csak látszat .  Újra az ellenkezőjét mutatta, annak amit valójában érzett. Ösztönös védekezés, így senki sem találhat gyenge pontot. Hangja , tartása alapján, most a legkevésbé sem tűnt szomorúnak . Szemébe nézve azonban, jól láttuk, egyáltalán nincs megbékélve a történtekkel , s a felidézett emlék nem kis gyötrelmet okoz neki . Mégis azt igyekezett velünk , és magával is elhitetni , hogy ez a múltbeli dolog semmit nem jelent már .