Szavai nyomán még nagyobb lett aggodalmam. Esbenson halála nagyon megrendítené a lányt, iszonyatos nehézséggel viselné csak el ,ezt biztosan tudtam . Ha el kellene temetnie az rettenetes gyötrelmet, okozna neki , hiszen olyan kitartóan ragaszkodott hozzá , mintha valóban az apja volna. Nem tágított mellõle egy percre sem , ha végre hazatért , s hiába bánt vele olyan ridegen , mindig kereste a társaságát, mindig igyekezett a kedvében járni , s a lehetõ legjobban viselni magát . Ha meghalna, talán soha sem heverné ki , hátralévõ életében mindig bánkódna miatta, s elsõsorban magát hibáztatná. Ez a gyászos kép , nagyon nyugtalanító volt , s amit Esbenson pénzügyeirõl hallottam , az csak még inkább nyomasztott.
Az , hogy Kristinának van hozománya vagy nincs, nem érdekelt soha sem , anyagi hátterét teljesen érdektelennek találtam . Nem számított , mi és mennyi az amit birtokol, az egyedüli ami vonzott az õ maga volt . Már mikor elõször felmerült bennem a házasság gondolata , akkor tudtam , hogy én akarok róla gondoskodni, én akarok rá vigyázni és ez az elhatározás a lehetõ legkomolyabban élt bennem , változatlan szilárdsággal. Az eddigiektõl semmiben sem különbözõ, boldog és gondtalan életet akartam számára biztosítani. Ennek semmi akadálya nem volt. Jólétem felõl teljesen biztos lehettem , hiszen utazásaim során számos helyen felléptem és szinte kivétel nélkül mindenhol sikert arattak mutatványaim . Az ámuló , lenyûgözött nézõsereg , mindig lelkesen és bõségesen szórja a pénzt . Vagy is minden lehetõség megvolt ahhoz , hogy zavartalanul élhessünk , állandó ,jó körülmények között . És ezen az sem változtatott volna , ha Esbenson meghal . Ugyan úgy elvettem volna a lányt , ugyan úgy segítettem volna bármiben. De Esbenson aljasságát, azt, hogy nemtörõdömségében , határtalan önzõségében, képes ennyi gondot unokahúgára hagyni örökségül, soha nem tudtam volna megbocsátani. Mivel azonban nem tudhattam, hogyan alakulnak majd a dolgok, nem tehettem mást csak vártam és figyeltem az eseményeket. Egyedül az bántott , hogy megint kénytelen voltam magamban tartani , azt ami már nagyon kikívánkozott belõlem , amirõl már nehéz volt hallgatnom . Keserûen néztem , hogyan , milyen odaadó, önzetlenséggel viseli gondját nagybátyjának Kristina . Milyen fáradhatatlanul igyekszik életben tartani , holott semmi javulást nem mutat. Egy hét telt el azóta , hogy ágynak esett , de olyan lassan vánszorogtak a napok , hogy egy egész évnek tetszett . És a beteg is , mintha egy évi szenvedésen ment volna keresztül hét nap leforgása alatt. Jó formán alig élt már. De ennek ellenére még mindig nem engedett orvost a közelébe. Néhány alkalommal megpróbálták rábeszélni, hogy engedje magát rendesen kezelni. De mindig olyan dühvel állt ellen, hogy nem lehetett hatni rá. Kikelve magából, szidott minden orvost, azt állítva csak megölnék az efféle sarlatánok . Ha egy kicsit is jobban érezte magát , már nem volt hajlandó tovább feküdni , nem lehetett rábírni arra , hogy nyugton pihenjen, míg teljesen felépül . Ennek és a folytonos idegeskedésnek , állandó ellenkezésének , és az ebbõl származó feszültségnek köszönhetõen a vége mindig azt lett , hogy újra ágyba kényszerült.
De Kristina nem adta fel. Meg sem hallva durva megjegyzéseit, forgolódott körülötte megállás nélkül, valami elképesztõ türelemmel elviselve kitöréseit. Másra már szinte nem is jutott ideje, a napjainak fele azzal telt, hogy nagybátyját ápolta , másik felében pedig Gertrúdnak segített, amiben csak tudott. Mos ritkán találkoztunk. Nem volt ideje rám és én ezért nem hibáztattam. Látva mennyire igyekszik és mennyire akarja, hogy nagybátyja felgyógyuljon én nem hátráltattam. Tudva , hogy csak a jó szándék vezérli , nem volt nehéz belenyugodnom abba , hogy egy ideig el kell viselnem a hiányát. Néha egy –egy délután sikerült szót váltanom vele a kapuban, s ilyenkor láttam igazán mennyire kimerült, mennyire hihetetlenül kifárasztotta magát. Mindig mosolygott ugyan és változatlan szeretettel nézett rám valahányszor meglátogattam, de a kimerültség egészen halvánnyá, az aggodalom pedig sovánnyá tette. De tartotta magát , olyannyira, hogy ezt csak az vehette észre aki igazán ismerte. Halk hangján beszélt és egyetlen pillantása képes volt megnyugtatni, ennyi elegendõ volt, hogy tudjam érzései semmit sem változtak. Szemében állandóan két kifejezés látszott; az aggodalom, a ragaszkodó gyermek szeretete és az a másféle szeretet, ami hozzám kötötte. Gyötrõdött attól , hogy az egyiket , mos, félre kell tennie a másikért , a legszívesebben kettészakadt volna, ez tisztán kiült vonásaira valahányszor búcsút kellett mondania , hogy ismét a nyomasztó betegszoba négy fala közt dolgozzék . De tette, amit tennie kellet , s csupán egy sóhaj jelezte milyen nehezére esik elengednie.
Míg Esbenson betegeskedett és Kristinát lefoglalta az ápolás, gyakran váltottunk levelet. Amit szóban nem volt idõm , vagy alkalmam elmondani , azt írásban osztottam meg a lánnyal . Mindent, amit magamba kellet fojtanom papírra vetettem , úgy amint megfogalmazódtak bennem, semmit sem titkolva a valóságból . A szavak azok voltak, amelyeket szemtõl szemben mondtam volna a lánynak . Nyílt , õszinte vallomások , melyeket megkönnyebbülés volt legalább ilyen formában eljutatni Kristinához.
Az illem nagyon keveset engedett meg, szinte lehetetlenné tette, hogy bármit is kifejezek. Majdnem minden ösztönös cselekedetem, szavam botrányt kavart volna. Égbekiáltó szabálysértésnek számíthatott egy túl sokat sejtetõ pillantás, vagy egy egyszerû, bók, ha azt nem elég körültekintõen fogalmazom meg . Külön nehézséget jelentett , hogy még csak jegyesek sem voltunk , így aztán még nagyobbat vétettünk azzal , hogy néhanapján , ha magunkra maradtunk , nyíltabban merészeltünk beszélni . Nagyon terhes volt kifogástalanul viselkedni , úgy , hogy minden érzés szóvá , tetté akart válni , holott ezt nem engedhettem meg. Várnom kellet . Várni , mindig csak várni ! Voltak pillanatok mikor legszívesebben üvöltve mondtam volna ki , amit olyan régóta nem volt szabad . Levélben bátrabban és vakmerõbben fogalmazhattam . Tudtam Gertrudra bízva a kézbesítést , egészen biztosan a lány kezébe kerül , senki más nem férhet hozzá , így nem tartottam attól , hogy olyasvalaki szerez tudomást tartalmáról akinek nem kellene. Nem állt szándékomban titkolózni, mintha szerelmünkkel valami törvénybeütközõt követnénk el, de azt sem bírtam titkolni amit éreztem , képtelen voltam akkora fegyelmet erõltetni magamra , hogy az egyetlen dolgot ami jelen helyzetünkben enyhülést hozhat, félretegyem . Írtam Kristinának amikor csak szükségét éreztem , amikor nehéz volt elviselnem távolétét ,mikor a szívem csordultig telt forró szerelmemmel és csak a toll és a papír nyújtott némi vigaszt. Gondolkodás nélkül kiírtam magamból amit nem mondhattam el személyesen , de mindig ott lebegett közöttünk , feszülten és sóvárogva várva a pillanatot , mikor végre szóvá lehet . A levelekre mindig érkezett válasz , s bár egy- két mondatnál alig volt több , minden szava boldogított , megnyugtatott.
A napok rettenetes lassúsággal teltek így is és minden igyekezetem ellenére , voltak pillanatok, amikor nagyon is feszülté tett a lány hiánya. Gyakran töltöttem az estéket Nicola társaságában, de megesett , hogy jóformán nem is észleltem jelenlétét . Szórakozott voltam és hamar elvesztettem a beszélgetések fonalát . Nem volt valami szellemdús a köztünk folyó társalgás , többnyire hallgattam Coula szavait , merengve, vagy épp idegesen doboltam ujjaimmal az asztal lapon és semmit sem fogtam fel abból amit mondott. Elmaradtak az elmés visszavágások és lassacskán beállt a csönd , amiben ott volt az én feszültségem .
De ennek ellenére Nicola nem unta meg viselkedésem . Volt , hogy csak a baráti aggodalom hozta hozzám . Mert aggódott , ezt nem titkolta. Még gondterhelt töprengésem alatt is láttam tekintetében, hogy magatartásom nem tölti el jóérzéssel. Éreztem , hogy egy idõ után látogatásainak nem volt más célja , csak az , hogy megbizonyosodjon afelõl, minden rendben van velem . Különös érzés volt tudni , hogy ezt az embert , akit alig ismerek egy hónapja , ennyire foglalkoztatja hogylétem . Állandó fáradozása , hogy jobbkedvre derítsen hasztalan volt , de még is értékeltem próbálkozását , jól esett figyelmessége.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése