Az évek óta tartó zűrzavarban ez volt az egyetlen érzés, amiben
halálosan biztos voltam. Nem voltak kétségeim, egészen biztosan tudtam,
hogy szeretem és ez majd megőrjített, mert még makacsul állítottam, hogy
képtelen vagyok szeretni, hogy sikeresen kiöltem magamból,ezt az
utálatos érzelmet. Ez egyértelműen nem így volt, én mégis azt akartam ,
hogy így legyen , mert féltem. Rengeteg minden volt, amitől tarthattam .
Féltem saját magamtól és Kristinától is . Féltem mert fogalmam sem volt
ő mit érez irántam .
Lehet , hogy szeret ? Lehet . És ha szeret tartozom neki annyival , hogy
őszinte vagyok hozzá .Mondhatni köteles vagyok beszámolni mindarról
amiről eddig mélyen hallgattam . A szemébe nézni és elmondani mindent .
Elé állni és beszélni arról amit gyűlölök , ami szégyellek . És ha
bennem ilyen émelygést kelt saját múltam története , ha így gyűlölöm azt
ami vagyok , nem fog-e ő is megvetni , undorral nézni rám?! Most még
talán szeret , mert nem tudja ki vagyok , nem tudja mennyi minden
hallgattam el előle , míg ő tisztességesen és őszintén beavatott
mindenbe . Ez már magában elég ok arra , hogy meggyűlöljön !És ha már
Kristina is gyűlöl , azt nem élem túl ...
Szerettem és szerelmem erősebb volt mindennél, ami valaha éreztem.
Gyötrődtem, kínlódtam és borzalmasnak éreztem ezt az egészet.
Folyamatosan egy kérdésen rágódtam . Egyetlen egy kérdésen, amit
képtelen voltam megválaszolni : Mit tegyek ? Hogyan döntsek? Mihez
kezdjek?
Éppúgy elonthatok minden mint öt éve , éppen ugyan azon
bukhat el az egész.
És ott volt még a másik lehetőség : Kristina megért és elfogad , szeret
úgy ahogy vagyok.
Ez a lehetőség olyan valószínűtlennek tűnt , mint egy álom. Egy álom
aminek rettenetesen kicsi esélye van a valóra válásra.
Az érzések melyek hatalmukba kerítettek, melyek egyik pillanatról a
másikra öntöttek el mint valami fékezhetetlen áradat , ismerősek voltak ,
de mégis mások , mégis idegenek. Egész bensőmet felkavarták. Ahol
zűrzavar uralkodott, most halotti csend honolt. Ahol eddig sötétség
tátongott, most halovány fény gyulladt. Olyan hangok szólaltak meg,
melyeket eddig nem hallottam, amelyeket eddig nem tudtam, vagy nem
akartam meghallani. Háborgó , idegtépő dallamból , édes , egységes ,
harmonikus szólam álltak össze . És ez mégis jobban megzavart, mint azt
bárki el tudná képzelni . Ez a változás , hatalmas változás volt ,
melynek bekövetkezésére nem voltam felkészülve. Kristina rendet
teremtett bennem. Ott ahol káosz uralt mindent, most egészen más dolgok
kezdtek éledni. Magam nem voltam képes ezt véghezvinni , ő könnyedén
megtette . A tátongó , félelmetes ürességet végre kitöltötte valami,
ami magához vonzott minden csapongó , nyughatatlan gondolatot .
Szokatlan állapot . Egyszerre volt ijesztő és jóérzést hozó . Minden
ingerlő zaj elhalkult fejemben , a rosszindulatú hangok pedig , mintha
megszűntek volna. Korábban borzalmas erőfeszítések árán voltam csak
képes elkülöníteni a zajt a zenétől , az üvöltve tomboló ocsmányságokat a
tiszta és csodálatos muzsika hangjaitól . A sötétség szavait
lefordítani a zene nyelvére , úgy , hogy kivesszen belőle minden
csúfság , minden agresszió, harag , hogy az ember lelke ne borzongjon
meg , ne érezze visszataszítónak, amit alkotok , kimerítő , minden erőt
felemésztő feladat. Még is meg kell tennem minden alkalommal, mert azt,
ami elmémben szól képtelenség magamban őrizgetnem. Most azonban amit
eddig megfejthetetlen zavaros volt kezdett helyre állni bennem , olyan
formát ölteni , amely könnyebben kezelhető és kordában tarható .Ennek
ellenére aki rám nézett , mindennek az ellenkezője juthatott eszébe .
Mert viselkedésem alapján , mindennek lehetett volna mondani , csak
higgadtnak és nyugodtnak nem. Kristina jelenlétében egyre nehezebb volt
megfontoltan és ésszerűen cselekednem. Szerettem , igazán , és ebben
olyan biztos voltam , mint abban , hogy a nap ha este le is tűnik az
égről , reggel újra ragyogva tündököl .De féltem kimondani . Féltem a
visszautasítástól , mert legyen az bármilyen , úgy éreztem végem , ha
elfordul tőlem. A vallomást ezerszer elképzeltem és akaratom ellenére ,
mindig szörnyű vége volt . Nem találtam sem a megfelelő helyet sem a
megfelelő időt , arra , hogy kimondjam, ami hetek óta emészt . Magamban
biztos voltam , csak arra nem tudtam fényt deríteni ő mit érez. Kedvel
,ezt senki sem tagadhatta , de vajon szeret -e annyira , hogy mellettem
marad akkor is , ha minden feltárok előtte ? Vajon szerelme nem fordul
-e valami másba, amit megtudja az igazságot?
Luciana emléke most igazán elkeserített. Ő is szeretett , de
amint meglátta ki vagyok , amint elért a tudatáig , hogy nem az vagyok
akinek hitt , ez a szeretett eltűnt , megsemmisült. Kristinát nem
lehetett összehasonlítani Lucianával , még is fennállt a veszély , hogy a
reakciójukban nem lesz különbség. Nem akartam , hogy azokból a gyönyörű
, zafírkék szemekből eltűnjön a bizalom , a szeretet és a ragaszkodás ,
nem akartam, hogy másként nézzen rám, mint eddig. A gondolat, hogy
irántam érzett szeretete egy perc alatt megszűnhet, hogy arcáról
eltűnhet a ragyogás, amely olyan tündöklővé tette énelőttem, rettentően
elkeserítő volt. Látni , hogyan tűnik el ami az egyetlen örömömet
jelentette hosszú évek óta , ezt aligha bírtam volna elviselni. A másik
kérdés pedig ez volt: Szabad -e egy olyan embernek mint én , egy olyan
tiszta lény szerelmére vágynia mint Kristina ? Helyén való - e egy
gyilkosnak egy földre szállt angyal után epekednie ? Hogyan lehetne
olyan emberé, aki annyi förtelmes, gyalázatos dolgot tett, és tehet még ?
Úgy éreztem, nem vagyok méltó rá.
Ez a tudat kezdett lassan az őrületbe kergetni, ez okozta mindközül a
legnagyobb gyötrelmet. Valahányszor felmerült bennem, valami lehetetlen
zavar és kétségbeesés kezdett mardosni. Úgy éreztem, képtelenség, hogy
szeressen. Mégis annyira vágytam rá, mint még soha semmire életem során.
Ám őt minden alkalommal egyre jobbnak láttam, míg magamat egyre
szörnyűbbnek. Meg voltam győződve arról, hogy átléptem egy határt, amit
nem lett volna szabad. Olyasvalakiért lángoltam, aki túl jó volt hozzám,
akire ránéznem sem lett volna szabad.
Mégis mit képzelek én ? Arra sem vagyok méltó , hogy egy levegőt
szívjak vele ! Ennek ellenére, arra vágyom, hogy a karomban tartsam !
Őrültség ez ...hatalmas őrültség..
Szerelmem heve is túl volt már azon a fokon, amit illőnek éreztem és ezt
felháborítónak találtam. Dühített és mérhetetlen haraggal töltött el
magam iránt. Ha magam mellet éreztem enyhült gyötrelmem, de az a
fájdalmas, édes érzés unos-untalan a szívembe markolt és lehetetlen volt
megszabadulnom tőle vagy akárcsak figyelmen kívül hagynom. Napokon át
tépelődtem és végül is kénytelen voltam dönteni .
Tovább tűrni Kristina közelségét , úgy hogy bűntudat kezd nyugtalanítani
a legártatlanabb gondolattól ami vele kapcsolatban felmerül bennem ,
azzal kínozni magam , hogy megpróbálom kitalálni mi van a fejében
anélkül , hogy rákérdeznék , bekellet látnom , hogy ez így nem ér semmit
. Hiába való és ostoba dolog. De ahhoz , hogy eláruljam titkaimat , nem
volt sem szívem sem elegendő lelkierőm .Azzal ha megvallanám
érzéseimet , csak bajt okoznék , összekevernék mindent . Talán a lány
életét is felforgatnám ... Nem senkinek sem tennék azzal jót...
Nincs más választás . Erőt kell vennem magamon és itt kell hagynom ezt a
vidéket . El kell mennem ahogy kezdettől fogva terveztem . Itt kell
hagynom mindent ... leginkább őérte és nem magamért ... meg kell hagynom a
békéjét , nem tehetem tönkre azt ami annyira fontos számára ... és
nem tehetem tönkre azt akit szeretek azzal, hogy ráaggatom minden
terhemet törékeny vállaira. Jobb ha hallgatok és csendben távozom ...
idővel úgy is enyhül majd a fájdalom ... ha pedig nem hát a sírba visz
...
Minden erőmmel azon voltam , hogy elhitessem magammal mindezt . Én
elfelejtem Kristinát és ő is elfelejt ... így lesz ... így kell lennie!
Döntésem helyénvalónak ítéltem . Úgy hittem valóban képes leszek búcsút
mondani a lánynak . Ám az indulás előtti nap estélyén , olyasmi történt
ami újra elbizonytalanított.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése