Sokáig
hallgatott és én sem törtem meg a csendet. Majd kiegyenesedett és szeme
újra azon a borítékon járt . Kezébe vette , és egy papírt húzott elő
belőle. Az üres borítékot, pedig visszahelyezte az óra mellé. Mindössze
annyit láttam , hogy a fehér lap mind két oldala teli van írva , szépen
megrajzolt , rendezett betűkkel. Erik futólag végig mérte az írást. Pár
másodpercig nyugodott rajta tekintete . S én eközben aggódva fedeztem fel , hogy keze reszket , mintha fogvacogtató hideg rázná egész testét. De
ez lehetetlennek tűnt , hiszen a tűz ott éget mellette , nem fázhatott.
És nem is fázott. Csak a düh rázta , amelyen alig tudott már uralkodni .
Aggódva , szinte félve vártam most mi következik .
-
Ez a levél sokat jelent nekem ... - Kezdte meglepően lágy hangon. De
ennek ellenére , hirtelen indulattal összegyűrte a kezében tartott
papírt . Legnagyobb ámulatomra apró galacsinná hajtogatta a levelet ,
amely állítása szerint számára érték volt . Majd egy mozdulattal a tűzbe hajította.
- Akkor... most mégis ... miért ? - Hebegtem megrökönyödve. Erik nem sietett a válasszal. Végig nézte , hogyan kap lángra a papír , hogyan zsugorodik , töpörödik össze és semmisül meg.
-
Mert dühít , elkeserít és nem hagy nyugodni ...- Felelt lassan . - És
mert örömet okoz az , ha látom elpusztulni amit gyűlölök ... - Suttogta
és hangja kegyetlené vált. - Gyűlölöm mert... mert azé volt akit
szerettem ...De ez is épp oly hiábavaló mint bármelyik másik
próbálkozásom .
Mindkét keze , ismét ökölbe szorult törzse mellet . Ebből sejthettem, nagy mennyiségű haragot folyt magába újra .
- Hiába való , mert e levél , minden szava agyamba égett, és ott
is marad amíg meg nem halok. - Szólt fáradt lassúsággal . - Minden szó ,
minden betű , világos , tiszta kép idebenn...- Mutatott homlokára egy
hanyag mozdulattal .
- És ez tűrhetetlen ! Elviselhetetlen! - Hangja minden átmenet nélkül, hirtelen fellobbant dühtől remegett. Most
ingerültnek látszott, nagyon feldúltnak. Sokáig csak állt, mint egy
szobor és nem tett egyebet, csak jobb kezét a mellkasára szorította. Ezt
a mozdulatát még sohasem láttam, de éreztem, nem jelent jót.
Egyenletesen vette a levegőt, de nagyon zaklatott volt és ezt most már
nem is próbálta titkolni. Percekig állt így, kezét mellére szorítva,
mintha attól tartana, szíve nem marad a helyén.
-
A múlt néha , nagyon sötét árnyakat borít a világra ...- Szólalt , meg
végül. Hangja keserves volt és szokatlanul mélyre váltott. Ha nem tudom ,
hogy Erik beszél , el sem hiszem , hogy ez az idegen hang az övé .
-
Vannak napok , mikor semmilyen fény nem képes eloszlatni a sűrű
sötétséget ... a világ fekete... komor ... gyászos és lehangoló ... Ez
is egy ilyen nap ... - Mondta reményvesztett beletörődéssel.
- Az éjszaka nem szól másról , csak az emlékekről ... a rossz emlékekről ...
Ahogy beszélt leengedte szívére szorított kezét.
- Milyen nehéz is az ilyen fekete éjjeleket túlélnem... -
Szólt halkan , szinte suttogva . Most már úgy tűnt inkább magával
társalog , mint velem . Az utolsó szavakat , csak magához intézte. Majd
még közelebb lépett a kályhához és valamit hosszasan szemügyre vett ,
ami váratlanul tűnt fel kezében . Azt a valamit úgy tartotta , hogy a
kandalló fényében , jól lássa. Egy vékony üvegcse volt. Egy,
egy deciméternél valamivel kisebb hosszúságú üveget tartott maga elé . A
tűz fénye megcsillant rajta és átsütött átlátszó falain . Félig volt
töltve , valami színtelen folyadékot láttam benne. Nem tudtam mi ez a
valami , ami leginkább egy kémcsőhöz hasonlított, arra pedig végképp nem
tudtam rájönni mi az, ami benne csillog. Amint megpillantottam a
fiolát, azonnal kérdezni szerettem volna, de Erik szokatlan viselkedése
és különös hangszíne, úgy összezavart, hogy nem bírtam szólásra nyitni
szám. Csak ültem és néztem mit tesz . Figyeltem mozdulatait , melyek
most furcsa mód , nagy nyugalomról árulkodtak . Ez előbbi szétszórtsága
után, még szembetűnőbb volt. Most mintha ott sem lettem
volna. Mintha tejességgel kiment volna a fejéből , hogy ott ülök nem
messze tőle , és mindent kitűnően látok . Fittyet hányt rám , mintha nem
is léteznék , mintha egymaga tartózkodna újra a szobában . Vagy
elfelejtett, vagy egész egyszerűen nem érdekeltem már. Ez a hirtelen és
érthetetlen változás engem csak még zavartabbá tett. Homlokom ráncolva
ültem és próbáltam rájönni, most mi következik. Bár abból ami láttam
eleinte nem igen tudtam kivenni semmit.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése