Kis ízelítő az első oldalakról...

Nos ez megint a amolyan kis szösszenet , hirtelen ihletésű:)

Annak örömére hogy a gépek még is csak megkönyörültek rajtam és nem nyelték el az eddigi teljes munkám:)

Kb két hónapig biztos voltam benne,hogy mindennek vége ,de megúsztam:D     El sem hiszitek mekkora megkönnyebbülés! 

és itt látható Laura

***

Igen , agyamban csak egy ma hajnalban kapott roppan különös üzenet szavai motoszkáltak , nem tudtam egyébre gondolni csak arra , ami reggel kelve fogadott .

Alig , hogy az ágyból kikeltem és magamra vettem köntösöm , már is kopogtak szobám ajtaján . Engedélyem meghallva , Odette a szolgálónk , már is elém sietett és kissé röstelkedve azért , hogy ilyen korán zavar, egy kis borítékot adott át nekem .

- Alig fél órája találtam , kisasszony ,  a bejárati ajtó előtt ... az ön neve áll rajta és gondoltam , ha ilyen korai órán hagyta ott valaki , nyilván sürgős lehet ...

- Ki hozta ? - Kérdeztem mindjárt . A lány tanácstalanul állt egy darabig , majd megrázta a fejét.

- Szóval nem láttál senkit a környéken ? - Vontam kérdőre ,furcsállva a dolgot.

- Nem , egy lelket sem ... - Mondta határozottan. -  Kissé hátborzongató - Tette hozzá halkabbra véve a szót .

Egyetértve bólintottam , aztán kértem a lányt hagyjon magamra a levéllel. Engedelmesen biccentett és távozott.

Én sietve félre vontam a függönyöket és a felkelő nap fényénél szemügyre vettem a rejtélyes küldeményt .

Az igazat megvallva első ránézésre nem ígért semmi furcsát . Átlagos , kis boríték volt , ezzel a címzéssel : ,, Madamoiselle Laura Jolivet kezébe ''

De ahogy   jobban megnéztem , egyetlen hasonló kézírás képe sem ugrott be , egyetlen barátom , ismerősömé sem.

Szép , de roppant erőteljes , kissé hegyes betűk sorakoztak a papíron.

Próbáltam rájönni ki írhatta , de hasztalan törtem a fejem .

Végül a kíváncsiság és valami különös izgalommal vegyes rosszérzés , rábírt , hogy ne habozzam tovább , bontsam ki a borítékot.

Ezt az üzenetet olvastam az ablaknál állva:

,, Kisasszony !

Örültem , hogy alkalmam nyílt látnom önt , ha csak egy pillanatra is . A találkozás emlékeztetett arra , hogy vannak még kötelességeim önök felé .

Találkoznom kell önnel ismét , még pedig ma este.

Kérdései vannak . Nekem válaszaim .

Kérem , mire hatot üt az óra , legyen útra készen . ,,

Még jó néhányszor átkellett olvasnom a levelet , mert igen csak meglepett az a néhány sor . De ki várt volna , ilyen , tagadhatatlanul udvarias és még is határozottan parancsoló hangvételű üzenetet ?!

És még is ki az ördög küldte ?

Az első sort újra átfutva , már is választ kaptam e kérdésre . Kirázott a hideg , ahogy felfogtam , hogy az a kísérteties temetői alak kért újabb találkozót tőlem !

Furcsa mód azonban , ahogy higgadtabban átgondoltam a dolgot , egyre inkább hajlandóságot éreztem arra , hogy veszéllyel mit se törődve , eleget tegyek az utasításnak .

Megint , ahogy az idegen kézírását néztem , az a megérzés futott át rajtam , hogy most igazán nem szabad szem elől veszítenem ezt az álarcos figurát.

Nem tudtam ,kicsoda , nem tudtam mit is akar , csak egy dolog , ragadt meg gondolataim között , szilárdan . Mégpedig , hogy válaszai vannak.

Az utóbbi hónapokban , csak anyám titkainak nyitját igyekeztem felderíteni , és most talán valaki végre a segítségemre lesz !

Az egész nap , valami furcsa félig éber töprengésben telt . Mindíg azon a levélen rágódtam , melyet pruszlikom zsebébe tettem és vagy tizenötször átolvastam még.

És ahogy telt az idő , egyre nehezebb volt várni . Egyre nehezebb , különösen , hogy nem is tudtam , mit kell majd tennem , vagy hogy mi is fog pontosan hat órakor történni .

,, Kérem , mire hatot üt az óra legyen útra készen ." Csak ez a homályos , nyugtalanító mondat volt , semmi egyéb .

Különös módon még ez sem ijesztett meg olyan nagyon , hogy szilárdan leszögezzem magamban , nem megyek sehová.

Azt azonban elkellet ismernem , hogy elég kockázatos dologra vállalkozom . Elég volt csak arra gondolnom , hogy milyen szokatlan módon öltözködik meghívóm , már jelzett józan eszem , jobb ha óvatos leszek.

Viszont abban is biztos voltam , Florence nem tudhat a dologról. Bőven elég , ha netán én keveredem valami galibába .

Tehát testvérem előtt hallgattam , a levéről sem szóltam.

Ellenben ,  Odettet félig meddig muszáj volt beavatnom.

Annyit mondtam neki , hogy este halaszthatatlan dolgom van , elkell mennem , és kértem , hogy hat órára , készítse elő , köpenyem és kalapom , a lehető leg feltűnés mentesebben . Számíthattam rá , hogy mindent a lehető legügyesebben intéz majd.

Négy órakor megérkezett a Madame és öt órakor , már javában vacsoráztunk.

Kezdetben még képes voltam a beszélgetéshez hozzá szólni , de aztán már egészen elkalandozott a figyelmem . Ahogy távolodott a mutató az ötöstől úgy lettem egyre feszültebb . Egyszerre vártam a találkozást és rettegtem is tőle . Hiszen ki tudhatja mit várhat egy ilyen embertől...   

Szórakozottan rakosgattam evőeszközeimet tányérom mellet és unos-untalan az órára tévedt szemem .

Ha még is magamhoz tértem némileg , nyugodt , hangulatot és békés arcokat láttam magam körül.

Egyedül nekem vert kétszeres tempóval a szívem . Ugrásra készen vártam , hogy történjék valami .

Mindenesetre igyekeztem leplezni idegességem , ezért gondoltam,átvállalom a lánytól , én töltök italt mindenkinek .

Míg körbe jártam az asztalt , legalább kiürült kissé a fejem , pár pillanatra bele felejtkeztem az egyszerű feladatba.

Gond nélkül töltöttem Madame...-nak , aki kedvese mollyal hálálta meg , majd Florence pohara fölé tartottam a boros üveget .

És akkor , alig hogy megdöntöttem , az óra megkondult , hatot ütött.

Összerezzentem , mint a rabló akit váratlanul tetten értek. Megmerevedtem egy másodpercre , mert amint az egészet jelző dallam elhalt , odakintről , az utca kövén csattogó kerekek, és lovak patáinak zaja ütötte meg fülem. Kocsi állt meg a házunk előtt !

Az étkező ajtaja kinyílt és Odette sietett hozzám . Fülemhez hajolt , és ezt súgta :

- Önért jöttek.

Ezt hallva , nem tudom mi ütött belém . Hirtelen letettem az üveget elléptem az asztaltól és búcsúzóul kissé meghajtottam magam az idős hölgy felé , majd Florence-hez fordultam .

- Halaszthatatlan dolgom van . El kell mennem , bocsássátok meg hirtelen távozásomat .

Azzal megfordultam és nem is gondolkodva siettem ki az előszobába .

Míg kalapom , kesztyűm felöltöttem tisztán láttam magam előtt testvérem meglepett, elképedt arcát . Talán azt hiszi megőrültem , hogy ilyen hirtelen elviharzom , a vacsora kellős közepén ...

És amint ez a gondolat sor végig futott agyamon , már is hallottam hátam mögül.

- Mondd , még is mi ütött beléd Laura ?!

Florence arcát már nem a döbbenet sápasztotta , hanem az indulat festette rózsásra.

- Bocsáss meg , most igazán nincs időm megmagyarázni ... - Mondtam kapkodva , kesztyűm felhúzva .

- Mi az a kocsi oda kint , és hová mész ilyen kor ?

Mély levegőt vettem és kiböktem az igazságot.

- Nem tudom.- Tártam szét megadóan két karom.-  Nem tudom kié , nem tudom ki küldte ide és azt sem tudom hová fog vinni.Arról pedig végképp semmi fogalmam ki ül benne.

Folorence még soha sem nézett rám olyan meghökkenten mint akkor , láthatóan szóhoz sem jutott, csak állt mint a sóbálvány.

Közelebb léptem hozzá , és vállára tettem a kezem .

- Ha reggelig nem térnék vissza értesítsd a rendőrséget. - Mondtam , olyan komolyan ahogy csak tudtam,azzal kiléptem , a hideg kissé nyirkos estébe.

Házunk előtt az úton , valóban , egy fekete kétlovas kocsi állt .

Mikor kiléptem az ajtón , a bakon ülő köpcös férfi , leszökkent a helyéről,üdvözlés kép hanyagul kalapjához emelte kezét  és minden különösebb időhúzás nélkül , egyszerűen kinyitotta előttem a jármű ajtaját.

Tétovázva álltam , egy pillanatra elhagyott a bátorságom. Gyámoltalanul és bizonytalanul pislogtam a kocsi , laktól csillogó fekete ajtajára. Aztán még is , egy mély levegőt véve ,  gyors határozásra jutottam .

Bárki van is odabenn , én most igen is beülök mellé.

Nagy merészség , de most úgy éreztem vállalnom kell a kockázatot.

Elfogattam a kocsis segítő kezét és felfogva enciánkék ruhám szegélyét , óvatosan beszálltam.

Ám alig mozdultam meg, félúton ,  egy másik kéz nyúlt felém . Ugyancsak egy férfié , ezt valahogy tisztán éreztem .

Kissé csontos, hosszú ujjak fonódtak csuklóm köré és tartottak roppant határozottan.

Átsuhant az agyamon , hogy ha most meggondolnám magam , már nem biztos , hogy egykönnyen visszafordulhatnék. Nem volna könnyű szabadulni ennek a kéznek a szorításából , ha titokzatos látogatóm nem akarna utamra ereszteni.

Nem ellenkeztem hát. Hagytam , hogy besegítsenek és leültem odabenn .

Ösztönösen lesütöttem a szemem , nem mertem mindjárt magam köré pillantani , sem utastársamra nézni , akinek jelenlétét immár egyértelműen éreztem.

Azt azonban láttam , hogy félhomály uralja az utasteret , az ablakok elvannak függönyözve , pusztán halovány esti fény szűrődik át rajtuk .

Hallottam amint az ajtó becsukódik , majd szinte ezzel egy időben a lovak megindultak.   

Csak a kerekek csattogtak-zörögtek és a lovak csaptak zajt , emberi hang nem volt. Az idegen férfi és köztem mély csend feszült, még lélegzetvételét sem hallottam. Ez nyomasztott. Hirtelen az a  benyomásom támadt , az idegen jelen van és még sincs itt.                                      Elkellett hát dőlnie végre , mi az igazság; felnéztem .

Az a látvány fogadott , amit vártam . És még is, ez a tény még inkább megijesztett. Egy pillanatra elakadt a szívverésem és a hátamon hideg szaladt végig.

Velem szemben azaz ember ült , kétség sem férhetett hozzá. Talpig feketében , hogy szinte egybeolvadt a kárpit sötét anyagával és a félhomállyal . Pusztán csak az arcát teljes egészében elfedő , maszk fehérlett kísértetiesen . Kőbevésett,megfejthetetlen érzelmekről árulkodó,mozdulatlan vonások .                    

A férfi élénkszürke szeme kitartóan szegeződött rám , és ez még inkább elém idézte a temetői jelenetet.

Úgy mért végig , mint aki annak a futó találkozásnak alkalmával minden vonásom képét agyába véste és most , meg akar győződni róla , tényleg a megfelelő személy ül vele szemben .

Megpróbáltam a lehető leghiggadtabban viszonozni pillantását, és a legmagabiztosabbnak mutatkozni előtte.

Kihúztam magam és arcomra igyekeztem magam is maszkot varázsolni , hogy leplezzem riadalmam.

Ám mintha éppen ellenkezőleg cselekedtem volna .

- Nincs oka félni . - Szólalt meg váratlanul az idegen , mintha csak gondolataimból olvasott volna.

Hangja egészen meglepő volt , nem illet komor , ijesztő külsejéhez. Halkan beszélt , de tisztán ,érthetően, még az álarc sem torzította el ezt a különleges hangot. És szinte azt mondhatnám , egy pillanatban el is illant minden félelmem , ahogy e néhány egyszerű szót hallottam szájából.

Hangjának különös, meleg mély színe mintha oldotta volna egész megjelenésének szigorúságát .

Mindazonáltal egyvalamit úgy éreztem még is csak közölnöm kell vele .

- Tudnia kell uram , hogy értesítettem a rendőrséget . Ha ma valami bántódásom esik , kézre kerítik önt és...

Nem látszott feldúltnak a közlemény hallatán , sőt elismerően biccentett felém.

- Helyes. Látom megvan a magához való józan esze. - Szólt nyugodtan . - De az óvintézkedések , ma feleslegesek voltak. Megmondtam , nincs okom bántani.

Ez az utolsó mondat furcsa hatást gyakorolt rám , ha megnyugtatásnak szánta , nem a legjobban fejezte ki magát .

Tehát , ha volna rá oka , még is csak bántana ... nagyszerű ...

Újra megszólalt bennem egy hang és arra intett , egy percre se felejtkezzem el az óvatosságról , bármit mond is , akár milyen meggyőzően , akármilyen bizalomgerjesztő hangon.

A maszkos férfi , mintha csak újfent fejemben olvasott volna , ismét megszólalt.

- Tudom , nem egyszerű , de arra kérem ,kisasszony , hogy bízzon bennem . - Kezdte halkan . - Sok minden van amit el kell mondanom , sok minden amit tudok és kötelességem volna megosztanom magával ... de még mielőtt bármit mondok , meg kell győződnöm arról , ön is  akarja-e ezt a tudást...

- Kicsoda ön ? - Csúszott ki önkéntelenül a számon, már is némiképp választ adva a férfi előbbi szavaira . Ahogy kimondtam már szinte azonnal éreztem , milyen ostobaságot kérdeztem . Hiszen a pokolba is , álarcot visel , nem vállalja fel az arcát , majd közli velem kicsoda !

Az idegen azonban , most sem úgy reagált mint azt vártam volna . Hátradőlt az ülésen és szorosan összefonta mellkasán két karját.

- Ön szerint ki vagyok ? Kinek vélt , mikor először találkoztunk az édesanyja sírjánál ?

Őszintén szólva , arra a kérdésre , hogy minek véltem , pontosabban illet volna a válaszom .

- Azt ... azt hittem talán valami féle kísértet ... - Vallottam be zavartan .

- Kisértet ... - Ismételte , csöndesen elgondolkozva . - Vajon szabad többnek lennem az ön számára mint holmi kísértet ? - Kérdezte inkább csak magától .

Én azonban nem bírtam szó nélkül. 

- Ön tudja a nevem , uram ... én viszont ...

Egyetlen egy kézmozdulatával csendre bírt , ujját a maszk elé emelte és én már is elhallgattam . Hihetetlen kifejezőerő volt pusztán ebben akis mozdulatában is . Arc nélkül , pusztán , hangjával és mozdulataival gyakorolt rám olyan hatást mint senki más azelőtt.

Mintha e különös ember ,minden rezdülésében ez a kifejező erő lüktetett volna . Lerítt róla, világ életében  minden adottságát arra használta  , hogy önmagát kifejezze , akaratát érvényre juttassa ott ahol mindenki ellene van,ebben a világban ,félreérthetetlenül , szilárdan . Akár valami különös sorsú színész , aki arc nélkül játssza szerepét és nyűgözi le, tartja hatalmában közönségét.

- A nevem nem jelentene önnek semmit . - Szögezte le. - Minden egyszerűbb volna , ha csupán a nevemmel tisztázhatnék ön előtt mindent . Ha pusztán az megvilágítaná a homályba boruló dolgokat . De a helyzet ennél jóval bonyolultabb . - Sóhajtott fáradtan . - Bár csak , egyszerűen előadhatnám a tényeket , minden bonyolítás nélkül ... de attól tartok , sőt egészen biztos vagyok benne , egy szavamat sem hinné... hazugnak, egyenesen bolondnak vélne és én nem is hibáztathatnám ezért . Fölállna és követelné , a kocsi álljon meg , egy percet sem töltene velem egy légtérben... nekem pedig el kellene engednem .

Utolsó szavaiban szokatlan mód éreztem , mennyire elakarja kerülni , az imént lefestett jelenet bekövetkeztét.

- De nem engedhetem el . - Jelentette ki , olyan szilárdan , hogy egy pillanatra elszorult a torkom ezt a meghökkentő elszántságot hallva. Pusztán a hangjában lüktetett és szemében villogott , de ez elég volt , hogy megijesszen. - Ilyen egyszerűen nem. Most , hogy láttam önt , már tudom , hogy nem lehet . Ezt nem halogathatom újabb éveken át.

Szemét behunyta egy pillanatra és ismét mély lélegzettet vett.

- Fél. - Kezdte halkan . - Látom , hogy fél tőlem , Laura . - Szólt , enyhe keserűséggel hangjában . - Pedig nem kell. A látszat , talán mást mond önnek , én viszont a szavamat adom , hogy nem esik bántódása . Mellettem nem .

Én csak néztem erre a kísérteties alakra és egészen elhűlve hallgattam ezt a meglehetősen különös ígéretet, amelynek hátterében sejtelmem sem volt mi állhat.Egészen érthetetlen volt számomra.

- Látom , még nem győztem meg. - Mondta kissé kiábrándultan , maszkos útitársam.  - Még mindíg úgy ül ott , mit egy halálra vált nyúl , akit egy ketrecbe zártak egy oroszlánnal.

Szemében valóban láttam , hogy zavarodott , riadt tekintetem egészen komolyan bántja, viselkedésem nem esik jól neki.

- Sajnálom ... - Mondtam bocsánat kérőn.

- Ne tegye. Csak egy valamire kérem . - Nézett rám , olyan jelentőség teljesen ,hogy levegőt is elfelejtettem venni.- Ha eljön a megfelelő alkalom , ígérje meg , hogy meghallgat engem. Ahhoz , amit meg kell osztanom önökkel , több idő kell ... és nekem több erő ...

- Mihez kell több erő ? mi az amit , muszáj elmondania ? - Kérdeztem önkéntelenül.

Az álarcos nem felelt rögtön. A választ megadnia láthatóan nem volt könnyű . Borúsan nézett rám a maszk alól, és a szürke szemek , most sötétebbnek tetszettek . Mint a viharfelhők.

- Az életem ... - Adta meg végül az igen meghökkentő feleletet. - Az életem az amit joguk van megismerni és amely  választ ad minden kérdésére , kisasszony ...                               

- Nem értem ... - Bukott ki belőlem kissé ostobán .

- Persze , hogy nem érti. - Bólintott , aztán közelebb hajolt hozzám. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. - De megakarja érteni ? - Szegezte nekem a kérdést. - Ezt kell  meg tudnom ,mi hamarabb ... Vannak válaszaim a kérdéseire , de azok a válaszok sok mindent megváltoztathatnak önök körül ...

- Már egy ideje érzem , hogy kevesebbet tudok , mint tudnom lehetne ... szeretném , ha ez a nyomasztó érzés elmúlna .

Az idegen férfi keze egy pillanatra ökölbe rándult , most az egyszer idegesnek tűnt .

- Azt reméltem , ha szemtől szemben látom legalább egyikkőjüket , ha legalább az ön szemébe nézhetek , könnyebb lesz ... de pillanatnyilag minden bonyolultabbnak tűnik mint valaha ...

Hirtelen nagyon zavartnak , nagyon gondterheltnek láttam útitársamat.

Ez a beszélgetést kezdett egyre érthetetlenebbé válni számomra. Tanácstalanul néztem , a maszk alól világító szemekbe .

Míg beszélgettünk , a kocsi meg nem állt, folyamatosan robogott és nekem fogalmam sem volt merre járhatunk. Már az utca is egészen elsötétedett , ezt a függönyökön át is sejteni lehetett. De nem álltunk meg és nem fordultunk vissza.   

Az idegen hallgatagon ült néhány percig és láttam szemében , magában vívódik , keze időnként görcsösen megfeszült , karját úgy fonta maga köré mint valami kényszerzubbonyt.

Egyszerre úgy tűnt , nagyon nehezére esik folytatnia amibe belekezdett.

Úgy éreztem hát , mondanom kell valami bátorítót.

- Bízom magában . - Jelentettem ki. Ezzel saját magamat leptem meg talán a legjobban, de hangom most először meggyőzően csengett .

Az idegen ismét hozzám hajolt .

- Időre van szükségünk ... magának és nekem is ... - Mondta. - Kérem fontolja meg , gondolja át amit mondtam ... kérdezze meg magától ahány szór csak tudja , hogy akarja- e tudni a válaszokat és képes-e vállalni a következményeket... én pedig átgondolom , lehetek-e több mint egy idegen az önök számára ...  

Éreztem én is ez lesz a legjobb.

Itt ebben a kocsiban , ezzel a nem mindennapi emberrel a szemközti ülésen , erős volt a gyanúm , nem érezném jól a realitásokat. Az volt az érzésem , ha most felállnék , a magam lábán sem volnék képes egyensúlyozni. A furcsa szavak úgy kólintottak fejbe , mint egy-egy parittyakő és pillanatnyilag , az egész találkozásom ezzel a maszkossal valami álomnak tetszett ,  a valóság és fantázia hihetetlen elegyének . Hiszen egészen idáig elhitettem magammal , hogy akit anyánk sírjánál láttam , azt csak a képzeletem teremtette elém , köze sincs a valósághoz!

Szilárd döntésre tehát , ilyen szokatlan helyzetben, igazán nem mertem volna vállalkozni semmilyen kérdésben sem .

Útitársam , alighanem látta milyen hatást gyakorolt rám , mert felemelte bal kezét és az ujján fénylő gyűrűvel , erélyesen koppintott a háta mögötti válaszfalon .

Szinte abban a percben érezni lehetett , hogy a lovak meghőköltek a kocsis harsány vezényszavára és tudtam , hogy utunk most már otthonom felé vezet .

Nem tagadhatom , hogy e felismeréstől elöntött a megkönnyebbülés. Hálásan néztem az előttem ülőre, ő biccentett .

- Itt az ideje . - Mondta . - Hiszen a vacsorája mellől raboltam el . Későre jár.

A visszaút , már jóval rövidebbnek tűnt , bár nem halottam útitársam egyetlen szavát sem . A lovak kétszer gyorsabban szedték lábaikat , már nem poroszkáltak olyan ráérősen , mint az imént.

Fogalmam sem volt afelől hány óra lehet , mennyi időt töltöttem a kocsiban .Most magamban próbáltam erre a rejtélyre fényt deríteni.

Az volt az érzésem tovább beszélgettünk mint azt érzékeim súgnák. Valahogy úgy elvesztem az idő sodrásában , ahogyan egy jó kártyaparti közben keveredik el az ember. Észre sem venni és már órák óta tart a játék.

Hát így jártam én is , még abban sem voltam biztos , hogy ugyan annak az városnak utcáján gördülünk végig, mint amelyben mindenapjaimat élem.

 Merengésemből , a kocsi finom zökkenése ébresztett fel.

 Társamra vetve egy pillantást , már tudtam , hogy megérkeztünk.

Fürgén kiszállt a járműből és már is kitárta előttem az ajtót , hogy követhessem . 

Nem várattam hát meg. Újra felajánlotta kezét és én nem utasítottam vissza az udvarias gesztust.

Érintése ezúttal sokkal könnyedebb volt ,mint első alkalommal . Mintha már nem félne attól, hogy megtalálok szökni , hogy nem tud visszatartani.

Amint lábam biztos talajon éreztem , a jól ismert utcaköveken , automatikusan felnéztem az előttem állóra.

Az utcát már a lámpák fénye festette be, annak aranya csordogált a járdákon , villogott az ablakokon felénk.

Ez a fény , most valahogy mássá tette idegen álarcosom megjelenését is .

A maszk vesztett keménységéből, szigorúsága megenyhülni látszott.

Mintha egy kis része , parányi töredéke annak a sok ismeretlen tehernek , amely lelkére nehezedett , most szerte foszlott, semmivé lett volna . Ez az apró változás is szembetűnő volt , sokat formált a feléje irányuló gondolataimon , érzéseimen is. Most egyszerre képes voltam hinni neki. Itt a szabad ég alatt , egyszerre már az tűnt megingathatatlanul biztosnak , hogy , ahogy ígérte , mellette nem eshet bántódásom.

Néhány  kimért  mozdulattal, fejére tette fekete kalapját és mélyen szemébe húzta, hogy annak széles karimája árnyékot vessen maszkjára, aztán elindultunk.

A  utcaszakasz rövid volt , amin végig késért és én ezalatt nem bírtam megállni , hogy alaposan szemügyre ne vegyem, anonim éjjeli őrömet.

Maszkján kívül semmi a szokottól eltérő nem volt rajta , öltözéke nem is lehetett volna átlagosabb. De amint az álarcára pillantasz  , már is beléd hasít a megérzés, még sem akárki ez az ember. Nem lehet egy a sokmillióból, egészen nem tartozik közénk .

Ez a furcsa ellentmondás , megint azt az illúziót keltette bennem , hogy valahol a valóság és az álom között sétálok. Talán azon a két világot összekötő , lehelet finom pókhálón lépdelek végig éppen, ezzel a hihetetlen alakkal az oldalamon , akit lehetetlen pontosan behatárolni , melyik birodalomból  érkezett.

Valós is volt meg nem is . Valóban , kísértetek látványa kelt ilyen bizonytalan érzéseket az ember lelkében .

Hosszú , éjfekete kabátjában, mely a század elejét idézte , úgy festett , akár egy régi , velencei álarcost ábrázoló festmény. Ha a  Szent Márk tér karneváli maskarái között sétálunk talán , egészen betudom illeszteni a valóságos dolgok közé.

Habár gyászos sötétségével, komoly eleganciájával , oda sem illet egészen, leginkább ilyen környezetben mozoghatott volna csaknem egészen közülünk valóként. 

De így , hogy pusztán a lámpák és a házfalak vettek körül minket , igen nehéznek tűnt akárhová is elhelyeznem képzeletben.

És mindez a maszk miatt. Egy álarc és már nem tudom mit higgyek , mit szabad elhinnem abból amit látok.

Mikor , a jól ismert ház ajtaja előtt megálltunk , még nem bírtam lenyomni a kilincset . A nyomasztó hiányérzet , nem hagyott nekem békét , nem hagyott csak úgy távozni.

- Nem tudhatnám meg még is legalább ... legalább a nevét , uram ? - Fordultam kísérőm felé.

A sárgás fényben álló , hosszú , sötét alak azonban tagadón, fejével nemet intett.

- Jobb ez így . - Hallottam halk szavait. - A nevem nem jelent önnek semmit ,hisz ismeretlen ön előtt. Ha fölfedném , azzal már félek túl közel kerülnénk egymáshoz. Megakarom önnek adni az esélyt , hogy visszalépjen, hogy ha azt választja hátat fordíthasson nekem. - Magyarázta.

- Én ismerem önt , Laura és már , most érzem , ha az utóbbira esik választása , nem lesz könnyű elfogadnom . Nem akarom  , hogy hasonlóképp érezzen. Ha valakinek kellemetlensége származik megjelenésemből , hát legyek én az aki szenved. - Jelentette ki , azzal a lehengerlő elszántsággal hangjában.

- Ígérem , ha legközelebbi találkozásunkkor is felteszi ezt a kérdést , felelni fogok önnek. Ha azonban azt kéri tőlem , menjek el , lépjek ki az életéből, ennek a kérésnek is eleget teszek .

Addig had legyek , az a kísértet akit az anyja sírjánál látott és ha kell had tűnjek el szellem módjára , nyom nélkül.

 Az ön érdekében hallgatok most.