F:E.-Dánia 65

Kiristina szokásai közé nem tartozott az engedetlenség és amit ígért azt lehetőség szerint mindíg betartotta . Kérésem , tehát teljesítette , két napig pihent , ahogy meghagytam . De leveléből érezhető volt , nyugtalansága , amiatt , hogy tétlenségre kényszerült , míg a házban haldokló beteg van .  Jól tuttam , hogy egyedül csak nagybátyját félti , saját maga érdekli a legkevésbé az egész világon és csak azért kényszeríti magát pihenésre , mert érzi , kimerülten nem bírja az iramot amit sajátmagának diktál . Biztos voltam benne , hogy amint érez magában egy kis erőt , mindjárt ujra belefog abba amit félbehagyott ,ott lesz éjjel-nappal a betegszobában, ameddig csak szükséges .
Két nap elegendő , számára még ez is rengeteg elvesztegedett idő , ennyinek elégnek kell lenie , hogy talpra álljon .
Nekem ismét végtelen hosszúra nyúlt ez a röpke kis idő , az aggodalom pedig szűntelenül kinzott .
Este , mikor a nap már lenyugodott , s a sötétség beborította a vidéket én az ablakban állva figyeltem Roskilde parányi fényeit , melyek közül egyetlen egy érdekelt igazán . Ha csupán egy apró fényes szikra volt is szobájának ablaka , az én szívemben olyan melegség áradt szét , amilyen a télben fagyoskodó tagjaiban , ha végre kisüt a nap .
Míg a mi jövőnk egyre csak bizonytalan lábakon inbolygott , Nicola és Hiljamár jóval többet remélhettek . Senki nemállt utjukba , a maguk urai voltak és döntöttek .
Gyakran láttam őket kettesben a fjord partján  és kétség sem férhetett ahhoz , hogy boldogok egymással .
Hilja , Nicola oldalán , már is levetkőzött valamit apáca jellegéből és csaknem elhagyta a láthatatlanul is viselt özvegyifátylat
Jó volt e változásnak tanúja lenni , megnyugtató volt tudni , hogy néhanapján , akik érdemesek rá , mégis csak megkapják az élettől jutalmukat . Szívemből kívántam nekik, hogy boldogok legyenek , hogy semmi utjukat ne állja .

Letelt a két nap és még egy hét tovaszaladt . Kiristina ujra munkába fogott a beteg körül , minden idejét Esbensonnak szentelve , úgy mintha a saját élete függne tőle .
És fáradozásai végül meghozták gyümölcsüket . Kitartó ápolásának köszönhetően , Esbenson állapota javult , visszanyerte erejét és ujra kezdett hasonlítani régi önmagára .
Egy reggel Kristina , ujjongó levele értesített arról , hogy bácsikája nincs többé életveszélyben . Boldogan írta meg nekem , hogy nem nyomja tovább az ágyat talpon van ismét .
Hiába , hogy nem kedveltem ezt az embert , még is nagy kő esett le a szívemről a lány sorait olvasva . Öröme engem is boldogított és gondjaim távolabbinak tűntek , míg kezemben tartottam üzenetét .
Halványan kezdtem én is reménykedni. Talán most több esély van boldogságunkra , talán Esbenson , látva unokahúga milyen hálásan ápolta , máskét néz majd rá . 

Legnagyobb meglepetésemre azonban , minden változatlan maradt köztük.
Alig három nappal azután , hogy Kristina írt nagybátyja felépüléséről , náluk jártam és nem várt eseménynek voltam tanúja .
A ház elötti földúton , egy kocsi állt a halkan szemerkélő esőben , két ló társaságában.  A ház összes cselédje , Clara , és még két lány , sorban rakodták fel rá a kissebb-nagyobb utazóládákat . Nem volt nehéz kitalálnom , mi folyik ilyen élénk sörgölődés közepette .
Alig mértem fel a látványt , máris érkezett Esbenson . Kezében két méretes ládával , robogott ki a ház ajtaján. Nyomában Gertrud , igyekezve lépést tartani vele , arcán jól látható feldultsággal .
- Az Isten szerelmére ! Miért nem figyel arra a lányra ?! Egész álló nap könyörgött , hogy ne keljen útra ... hát semmibe veszi a kérését , át néz rajta ?!
- Csak hallgasson . Az a lány dolga . Ne üsse az orrát semmibe . - Szögezte le hidegen Esbenson . - Olyan mint az a semmire kellő öcsém volt ... csak terhemre van ... csak , hogy az életem  még bonyolultabb legyen  ...
Szavai a legmélyebb megvetésről tanuskodtak , szinte már utálatról .
Gertrud megbotránkozva nézett fel munkadójának rideg arcára.
- Jelnenleg úgy áll a dolog , uram , hogy csak a gyámleányának köszönheti , hogy most nem a sírjában fekszik . Jó volna, ha értékelné végre , amit a huga tett .
Herold Esbenson kegyetlen vonnallá préselt ajkai meg sem rándultak , tekintete jeges marad , ahogy a nevelőnő szavait hallgatta.
- Ó  milyen megható . - Színlelt nyájaskodást . -  Nélkülem , már egy szánalmas árvaházban tengetné napjait , vagy rosszabb . Hálás lehet , hogy megtűröm magam mellett , azok után ahogy az apja viselkedett ... hálásnak kellene lennie ... de ő inkább a nyakamra hozza azt a csavargó sehonnait , azt az álarcos  akárkit ...
Hogy rólam beszél ahhoz kétség sem férhetett , de hidegen hagyott . Sokkal inkább ingerelt az amit Kristináról mondott . Még is hallgattam , mert tuttam , ha szólnék , azt megemlegetné.
Csak néztem ahogy, mondandója végesztével ,  szó nélkül , rezzenéstelen arccal , beszált a kocsiba . Aztán kihajolt a nyitott ajtón és Gertrudot egyetlen szigorú pillantással utasította , adja fel a két bőröndött .
Mielődt még a nevelőnő  megmozdulhatott volna , mellé lépve , megelőztem . Jelenlétem , azonban egyáltalán nem villanyozta fel a bőröndök tulajdonosát . Amint meglátott , a kocsiból kihajolva , vonásain , még az eddigieknél is feszültebb kifejezés vált láthatóvá . Sejtettem , hogy nem fog örülni nekem , soha sem látott szívesen , de jól esett bosszanani . Előző szavai után , azt kívántam , üsse meg a guta , ha bármivel egy kicsit is hozzá segíthetem ehhez , megteszem .
Megragadtam a két ládát és egymás után adttam Esbenson kezébe . Azt meg még inkább nem bántam , hogy Gertrud segítségére lehetek , így kétszeresen is elégedett lehettem .
Ahogy átvette tőlem pogyászait , elég közel volt hozzám , hogy arcának minden kis rezdülését megfigyeljem . A szokásos . zárkózott , ellenséges kifejezéssel találtam szemben magam most is . Szürke szeme , bizalmatlan hidegséggel villant rám , keskeny szájának vonala , még vékonyabbá préselődött össze .
Annyiszor láttam magam előtt így , hogy már szinte közömbössé váltam íránta . De valami még is mindíg fentartotta bennem a nyugtalanságot . Az érzés , hogy ellenségességében valami mélyebb okot kell kersenem , hogy reakcióiban van valami rejtett értelem , folyton figyelemre intett.
Elégszer fogadtak gyűlölködve , ahhoz , hogy a nagyobb részén megtanuljam túl tenni magam . De itt , mint mondtam , valami halvány gyanú ébredt bennem , valahányszor felfedeztem nem tetszését . Akaratlanul is fejtegetni kezdtem ,mi állhat tulajdonképpen Herold Esbenson utálata mögött.
Soha nem léptem fel családja egyetlen tagja ellen sem agresszíven . Nem éreztem szükségét , nem volt rá okom , semmi nem akadt ami ilyen lépésekre késztetett volna . Nem kellett sem védekeznem , sem támadnom . Megesett , hogy pusztán megjelenésem váltott ki gyűlölködést , de elléggé ismertem már ahhoz Esbensont , hogy tudjam , ő annál valamivel több ésszel lett megáldva , semhogy ennyire hagyná magát a látszat által befolyásolni .
De mégis úgy kezelt mint egy betolakodót , akinek nincs helye mellette . Kezdetben , nyílván , azt hitte , elriaszthat barátságtalanságával , elmarhat unokahuga oldaláról . Csakhogy , nem ijedtem meg , mint azt remélte. Nem olyan fából faragtak , hogy az első nehézség láttán , visszavonulót fujjak . Az élet elégszer bebizonytotta  , hogy én csak küzdelmek árán érhetem el céljaimat . Semmi sem jön könnyen , egy magamfajta emer számára pedig az áhított dolgok , szinte eléhetetlenek . Kristina is túl távolinak tűnt , és ha nem akarom annyira elérni , akkor örökre el is veszett volna számomra  A kápolnában történtek óta meg sem fordult a fejemben , hogy hátatfordítsak neki. Vagy is gyámja mesterkedése kezdettől fogva haszontalan volt . Éppen ellenkezőleg hatott , mint várta . Csak még elszántabbá tett . És én minnél elszántabb voltam , ő annál jobban gyűlölt .
Sőt , ahogy most kezébe adván bőröndjeit , tekintetünk találkozott , nyugtalanságot fedeztem fel szemében , ami csaknem riadalommal volt egyenlő . Igyekezett düh palástja alá rajteni , de nem elég ügyesn . Az én figyelmem nem kerülte el .
Sokszor megesik , hogy bár a száj néma , a szem többet elárul mint bármely szó .
Esbenson tekintetében eddig , magabiztos , ingerlően fölényes kifejezés ült , szinte már a győztes megvetése sugárzott belőle felém .
De most valami megváltoztatta irántam való érzéseit . Elbizonytalanodott velem kapcsolatban , s valamiért megingott szilárd hite abban , hogy a győzelem az övé . Tartott tőlem . Nem félt , de tudtam , hogy mostantól olyan személyként tart számon , aki nem egészen veszélytelen .
Nem értettem , mi váltotta ki belőle ezt a reakciót . Hiszen tekintetbe véve , ki is ő , mi függ tőle , kivel áll szoros kapcsolatban , jelenleg ő volt az utolsó ember a Földön akinek ártani akartam . Nem kartam az ellensége lenni , ő mégis annak vélt .
Én azonban azt sem sejtettem mivel árthatnék neki . Habár olykor , igencsak felbőszített , soha sem kerestem tudatosan annak módját , hogy ártására legyek . Mégis fenyegetve érezte magát tőlem .
A magyarázat  azonban, mint lenni szokott, egyáltalán nem volt olyan egyértelmü , mint a kérdés .
Esbenson , átvette , majd némán az ülésre helyezte a két sulyos utazóládát , maga mellé .
Zárkózottságára , magam is rideg szótlansággal akartam felelni , de az ujjonan felfedezettek , megváltoztatták elhatározásomat .
- Ha nem tévedek Koppenhága az uticél. - Jegyeztem meg a legközvetlenebb hangomon.
Esbensonnak nem tetszett , hogy társalgásba fogtam vele . Komor grimasszal arcán , csak nemtörődöm biccentést kaptam feleletként.
- Megkell , hogy mondjam ... - Folytattam nem is törődve nemtetszésével. - merész válalkozás ez valóban . Alig hogy elhagyta a betegszobát , máris  utazik ? - Érdeklődtem .
Arcának kemény éles vonásai most még feltűnőbbek voltak . A betegség sovánnyá tette és ez csak még inkább láthatóvá vált a szűrt , vihar előtti fényben  .  Most jobban bosszantottam, mint eddig valaha és ez csak ujjabb kérdezősködésre buzdított.
- Feltételezem , üzleti ügy miat teszi ki magát ilyen megeröltetéseknek . - Jegyeztem meg .
Vakon lőttem , de meglepetésemre , úgytűnt , talált.
Bár egyszerű érdeklődés volt részemről ez a megjegyzés , a pillanat szülte mondat , Herold Esbenson még sem fogadta , olyan higadt , megvető közönnyel , mint minden más megnyilvánulásomat . Mig eddig , nem méltóztatott különösebb figyelemre , most megállt a kocsi ajtajában . Hosszú ideje először láttam , hogy komolyan szemügyre veszi maszkomat , fürkészve próbál valamit kiolvasni tekintetemből .
Orrcimpája kitágult , arcára feszült kifejezés ült . De gyorsan észbekapott és mérsékelte indulatait.
Mélyet sóhajtott és kezében tartott , fekete kalapját fejére tette .
- Üzleti ügy , ahogy mondja . - Felelte érdes hangon , kimérten. - Amihez magának semmi köze . - Egyet rántva kabátján  , megigazította köpenyének gallérját , és mogorván elfordult tőlem .
A kijelentés rendreutasítás volt , holott , tudomásom szerint semmi rendbontót nem követtem el .
De valami azt súgta , ne mutassam ki meglepetésem . Semmitmondó pillantással feleltem , mire ő egy mozdulattal behúzta a kocsi ajtaját és a bakon ülő köcsisnak , határozott hangon kiadta a parancsot az indulásra .