Kristinával való legutóbbi találkozásom emlékét , nem tudtam kiverni a fejemből . Folyton magamelőtt láttam őt , szemében azt az álmos , fáradt fényt , ami valahányszor tekintetében csillogott , mindíg aggodalommal töltött el , kezdettől fogva . Azóta eltelt egy újabb hét , s biztos voltam abban , hogy a lány egy percet sem pihen , mindíg nagybátja mellett kíván lenní , s ez így lesz míg fel nem épül , vagy be nem következik amitől fél Nem is akartam arra gondolni , mennyire megviselhette a folytonos félelem és feszültség amiben élt már egy hónapja .
Sokszor láttam anélkül is , hogy valóban jelen lett volna . Olykor egy-egy baljóslatú kép villant elém , a sápadt , megtört , még is mosolygó lányról , akit szerettem, aki olyan nagyon sokat jelentett számomra . A lelkem legmélyéig megrendített , egészen nyugtalanná tett mindez . Igyekeztem elnyomni félelmem, úgy hinni teljesen alaptalan . De egy újabb találkozásunk alkalmával látnom kellett , hogy csak ugyan van okom félteni Kristinát .
Sokszor láttam anélkül is , hogy valóban jelen lett volna . Olykor egy-egy baljóslatú kép villant elém , a sápadt , megtört , még is mosolygó lányról , akit szerettem, aki olyan nagyon sokat jelentett számomra . A lelkem legmélyéig megrendített , egészen nyugtalanná tett mindez . Igyekeztem elnyomni félelmem, úgy hinni teljesen alaptalan . De egy újabb találkozásunk alkalmával látnom kellett , hogy csak ugyan van okom félteni Kristinát .
Hajnal volt , a nap nem rég bukkant fel , a Boserup fáit , halvány , fátyolszerű derengésbe vonta . A vidéket köd burkolta , harmat ült , apró , áttetsző gyöngyszemekként a színes leveleken , majd hangtalanul a tarka avarra hullott . Varjak tanyáztak a feketénlő , csupasz ágakon , s éles hangjuk , szárnyaik suhogása hasított bele időről időre a békés reggel csöndjébe .
Érezni lehettet , úgyan úgy , mint általában , minden évszakét , az ősz jellegzetes illatát . A csípőssé vált levegőben ott volt , a nyirkos ködben korhadó fa , az elhaló levelek , az essőáztatta , mélybarna föld , nyugtató aromája , és minden amit ebben az évszakban szeretni lehet .
És ott volt a lány is velem , mellettem lépdelt . Vagy is hosszú idő után , végre megint mindent tökéletesnek éreztem .
Mikor megpillantottam az úton , nem mertem hinni a szememnek . Sötét indiánvörösben úgy illett a bíborba, aranybarnába öltözött fák közé , minthacsak az erdőhöz tartozott volna . És amint melettem járt , még a szokotnál is valószerűtlenebbnek éreztem jelenlétét , furcsán álomszerűnek , a ködben feltűnő , majd szétmosódó látomásnak tetszett.
Halgattam csendes szavait , nyugodt hangját , melyen most úgy beszélt , szinte suttogott , mint aki vigyáz , meg ne zavarja a télre készülődő természetet . Minden mozdulatára kíváncsi voltam , tűnődve figyeltem , tetőtől -talpig végigmértem , eltelve az örömmel amit közelsége ébresztett fel bennem . Csak egy valami szomorított . Azok az apró , ám nyugtalanító jelek , amelyek , bár akkor még nem sejthettem , előre figyelmeztettek a későbbi , nehéz és keserves napokra .
Kristina megváltozott , alig észrevehetően, de mégis látszott , más volt , mint egy hete . A kimerültség nyomott hagyott arcán , egész alakján , apró még is nyugtalanító nyomokat . Amúgy is , vékony , kislányos termete , most mintha megnyúlt volna , törékenyebbnek tűnt mint valaha , szinte áttetszűvé vált . Szemei pedig még nagyobbnak látszottak, a kicsi arcban mintha megnőttek volna , s szüntelenül azaz álmos fény ült bennük , ami annyira aggasztott mindíg .
Kimerült volt , elesett sőt elgyötört s ez a felfedezés kimondhatlanul elnehezítette szívem . De ami a legnyomasztóbban hatott rám , az a mellkasából feltörő köhögés volt . Ahogy haladtunk az úton , gyakran emelte kesztyűs kezét szájához , nem sokkal ezután pedig egész testét megrázta az a rémes köhögés .Percekig képtelen volt urrá lenni rajta , s még a levegőért is keservesen küzdött . Még is mindíg nyugodt maradt , szó nélkül türte ezeket a kellemetlenségeket . Engem azonban leírhatatlan szorongás fogott el , olyan heves aggodalom amilyet soha nem éreztem . Csak mosolya , mely még mindíg ott játszott ajkán , visszaadva régi arcát , enyhítette ezt a lehangoló érzést a lelkem mélyén . Minduntalan azzal válaszolt ideges , kutató , nyugtalan pillantásomra , s csak azt olvastam ki a kék szempárból , hogy nincs mitől tartanom .Olyan meggyőzően , szelíden kért , szavak nélkül , hogy elhittem minden rendben s igyekeztem figyemen kívül hagyni gyorsan múló rosszul léteit , ahogy maga is tette .
Már jóideje sétáltunk együtt s én csöndesen megkérdeztem :
- Megkaptad a levelem ?
A felelet nem jött azonnal . Kristina sápadt arca , melyet , most rózsásra festett a hűvös levegő , még élénkebb pírban égett . Lesütötte szemét , s bájos zavarban nézegette cipőjét .
- Meg ... persze ...- Kezdte félénken . - Ezerszer is elolvastam ... - Folytatta szinte suttogva . - Ott van a párnám alatt , ahogy a többi is .
Felnézett rám , fátyolos szemekkel , melyek most bársonyossá mélyültek , s a halvány arcban még élénkebb kékben játszottak .
- Akkor ott vagy velem Erik ... mikor olvasom ... olyankor egészen közel érezlek magamhoz ...
Az utolsó szavakat egészen halkan ejtette , lángoló arccal , mint aki féltett titkot oszt meg a másikkal .
Aztán hallgatott egy pillanatig , mintha valami fontos dologra készülne, amire nem könnyű rászánni a magát .
- De nem szabad ilyesmit irnod ... - Mondta ki végül . - Ha véletlenül más kezébe jutna ... ha mondjuk Octavia ... nagyon dühös volna , ha tudomást szerezne ezekről a levelekről ... - Szólt sóhajtva .
Leveleim valóban csak neki szóltak . Másokban felháborodást keltett volna már pusztán az a tény is , hogy bizalmas , személyes hangvételű levelet fogad egy idegen férfitól . Mi persze tudtuk , hogy azok csak szavak . Merész szavak , de nem többek . Nincs mögöttük olyan tett amely miatt Kristina vagy családjából bárki más becsülete , tisztessége , híre csorbát szenvedne. Ha visszont más kezébe kerül , az illető könnyen mást olvashat ki belőle , akaratlanul , vagy akár szándékosan is .
- Octavia azt mondja , hogy nem illik tisztességes lánynak ilyesmit elfogadnia sem , nemhogy északába nyúlóan olvasnia ... de főként azt nem akarom, hogy bármi kellemetlenséged származzon belőle.
Ez az egy mondat eszembe jutatta Madame Rosée afektáló hangját, szinpompás öltözékét , gúnyos tekintetét , gyomorforgató hízelgését , hamis mosolyát , melyel azt hitte mindenkit levehet a lábáról , s elrejtheti , leplezheti valódi természetét . Most míg Esbenson ágyban fekszik , s jártányi ereje sincs , magára hagyta , hogy Koppenhágába szaladjon arcátlan módon játszani , a tisztes úri nőt , makulátlan , gondoskodó feleséget , férje mellett aki már lassan a hatvanat tölti és talán nem is olyan lassan a sírba jut . Egészen biztos , hogy Octaviát nem a jóindulat és a ragaszkodás vitte vissza a fővárosba . Sokkal inkább a pénz szaga csábította , hisz elhúnyt férje után többet remélhet , Esbensonbol csak élve húzott hasznot , így már csak untatta . Bár nem szeretem a pletykát , nem kerülhette el figyelmem egy -két ügyének híre . Arra jutottam , hogy ha mindennek csupán negyede valós , még akkor is émelyítő és szégyenletes amit művel. Akaratlanul is megfordult a fejemben , hogy egy bordély kétes erkörcsű királynője is lehetne ez az asszony és abban a pillanatban elfogott a harag .
- Illem és tisztesség ?! - Hangom telve volt megvető gúnnyal és felháborodással . - Az a nő hírből sem ismeri ezeket !
Kristina meglepődve indulatomon értetlenül nézett rám . Fogalma sem volt arról , ezt hogyan értem . A lányt volt a legkönnyebb megtéveszteni , talán ő volt az egyetlen aki egy kicsit sem gyanította a valóságot , aki még teljes egészében elhitte Octaviáról, hogy rendes , becsületes feleség . Úgy sejtettem , ha rámutatnék mindarra ami a Madam hibáit bizonyitja , azt sem tudná , mire célzok . Hiszen olyan távol áll tőle az a világ , amelyben Octavia mozgott és élt , hogy meglehet a létezését sem gyanította . Az , hogy ez a nőszemély bármivel is vádolni merné Keistinát , pusztán a gondolat , tovább szította dühöm .
- Octavia jól tenné , ha nagyon mélyen hallgatna . - Jelentetem ki hidegen . - Méghogy ő merne neked az illemről prédikálni ?! Vérlázító!
A lány aggódó tekintettel nézett rám , érezve haragom , s megvetésem .
- Jobban teszi , ha mégcsak a közeledbe sem megy ! Sokkal inkább veszélyezteti a ház hírnevét , mint egy ostoba papírfecni!
Felemelt hangom , kissé megriasztotta Kristinát .
- Erik...
Hangja valamelyest lecsillapított , de a felháborodást még nem tudtam elnyomni magamban .
- Ha az a nő egyetlen rossz szót is szól hozzád ... ha megbánt vagy elkeserít , esküszöm neked , hogy az lesz az utolsó amit életében elkövet !
- Nem mondhatsz ilyet , Eik . - Szólt komoly arccal , összevont szemüldökkel , szelíd hangon a lány . - Nem szabad így beszélni .
Nem szabad ...
Most úgy beszélt mint egy kisgyerek aki a szüleitől hallot dorgáló szavakat ismétli . Gyöngéd hangja teljes ellentétben állt , az enyhe szigorúsággal , mely vonásaira kiült , s így még inkább hasonlított egy kislányra . Kedves látvány volt így , sőt mulatságos , senki nem tutdta volna komolyan venni . Én még is , talán éppen ezért a kedves , gyermetek rendreutasításért, hallgattam rá , nem tudtam volna ellentmondani neki, csak maszkom alatt mosolyogtam . Ha most bárki hallaná , látná ! Senki sem tudna rá rosszat mondani ....
Mély levegőt vettem , hogy urrá legyek indulatomon , s még egy hasonló esküvés ne csússzon ki a számon . Most nyugodtan jártam a lány oldalán . De ahogy figyeltem , láttam , hogy ismét nehezebben veszi a levegőt , mellkasa szabálytalanul emelkedik , s arca szokatlan pírban ég . A legkevésbé sem érezte jól magát , de egy szóval sem említette , hogy megkellene állnunk , nem bírja folytatni az utat . Ám alig tettünk néhány lépést , beszélgetésünk befejezése után , újra köhögni kezdett . Kezét szája elé tartva , keservesen küszködött , hogy urrá legyen a rátörű rohamon . Ijesztően nehezen jutott levegőhöz , melle úgy zihált , hogy szörnyű volt még hallgatni is . Kimerültségében , kénytelen volt karomra támaszkodni . Ahogy tartottam , éreztem , hogy rázza egész tetét a köhögés . Megrisztott aminek tanúja voltam , igazán , felkavart s nyugtalanná tett .
Egy közeli fához támogattam a lányt , mely alatt a föld száraz maradt , s leültettem a tövébe . Hátát engedelmesen a törzsnek támasztotta , szemét fáradtan lehúnyta , úgy igyekezett szabályozni légzését , erőt meríteni . Perceken át képtelen volt megszólalni , levegő után kapkodott .
- Jól ... vagyok ... - Próbált megnyutatni , látva riadalmam . - Semmi ... bajom ...
- Nem úgy festesz ... - Vetettem ellent állapotát felmérve .
- Ez semmiség ... mindjárt ... el... múlik ... ahogy eddig ... is ...- Erősködött gyenge, alighalható hangon . Egyáltalán nem sikerült meggyőznie , mert szavait ismét görcsös köhögés követte .
- Mindíg ez ... van ilyen tályt ... tavaly és tavaly előtt is ... mindjárt összeszedem magam ...
Hangja teljesen elgyöngült , suttogássá fakult , ajkából pedig kiszaladt a vér , ennek ellenére arca úgy lángolt , mint legnagyobb zavarában sem . Mellé térdeltem a fűbe , kesztyűm sietve zsebembe gyűrtem , s kellemetlen gyanútol vezérelve , homlokára tettem kezem . Rossz sejtésem , beigazolódott . Alig értem holokához éreztem , hogy tűz forró, csak úgy sütött szegény lányból a láz .
- Mindjárt mehetünk ... a kápolnához ... - Makacskodott tovább , oly halkan , hogy szinte csak ajkának mozgása jelezte , hogy szólt az imént .
- Te ma már csak haza mész . - Mondtam szelíden .
Megrázta a fejét .
- Mindjárt teljesen jól ... leszek ... igazán ... - Próbálkozott újra , de még mindíg fulladozott . - Erik ... én még nem akarok ... haza menni ... had maradjak veled ...
Ajka szinte már sírásra görbült , szeme beteges fénnyel csillogott . Végig simítottam arcát s éreztem ijesztően forró egész teste .
- Milyen jó hideg ... a kezed ...
Fáradt szemét újra behúnyta egy pillanatra s kimerülten fektette tenyerembe égő arcát .
- Lázad van Kristina . Az a legjobb , ha minnél előbb haza viszlek . Pihenned kell.
Ez rögtön felkeltette nyugtalanságát . Ideges tekintettel nézett rám .
- Nem pihenhetek ... nekem nem szabad ... annyi a ... dolgom ... és még maradni szeretnék ...
- Ez nem játék . - Szögeztem le . - Ha magadtól nem vagy hajlandó , hát majd én erővel haza viszlek . - Mondtam , és ez nem is tűnt nehéz feladatnak , tekintve , hogy abban is kételkedtem , hogy lábra bír állni . Eldöntöttem ,ha kell ölben viszem haza . De a lány elgyötört , künyörgő pillantást vetett rám ismét , s kezem rendíthetetlenül szorította magához .
- Olyan jó ... hogy ... velem vagy ... kérlek , ne kényszeríts ... arra , hogy ilyen hamar ... magadra hagyjalak ... nem akarom Erik ...
Ez a mondat olyan esdeklő volt és olyan vágyakozva kért , hogy még is muszály volt , hogy egy esélyt adjak neki . Hagytam pihenni , a fa alatt . Hallgattam , hogyan áll helyre légzése , hogy sóhajt mélyeket , szívja teli melkasát az ősz , hideg , nyirkos levegőjével. Néhány perc s valóban volt annyi ereje , hogy segítségemmel talpra áljon .
Ám ahogy megfogtam , kezét , vékony kesztyüjén át újra éreztem , testének lázas melegét . Karcsú újjainak érintése égetett , és ez megint felébreztette bennem az aggodalmat . Már képtelen voltam elállni szándékomtól .
Ha beteg , nem állhat ide kint . Márpedig a magas láz , nem a kicsattanó egészség jele , vagy is megyünk és kész .
- Csak megfáztam Erik ... - Mondta észrevéve rosszaló , nyutalan pillantásom .
- Az éppen elég . - Feleltem rossz kedvűen , miközben kisöpörtem szőke fürtjei közül egy -két barna , sárga levelet .
- Hideg van . Nem időzhetsz itt tovább . - Döntöttem el , ellenvetést nem tűrve .
Megigazítottam fején a kalapot és szorosabbra kötöttem álla alatt a szallagot , mely alig tartott , kevésen múlott , hogy el nem hagyta .
Kristina csendben , engedelmesen , mint egy jó gyerek tűrte , hogy rendbe szedjem , arcán tűnődő , kissé elkeseredett kifejezéssel figyelte mozdulataimat .
- Ez azért van , hogy rendesen hord . - Jegyeztem meg , ahogy sálját , melyet eddig hanyagul vállára vetve lengetett a szél , rendesen megkötöttem , úgy , hogy fedje mellkasát.
- Értve vagyok ?
- Igen is uram . - Felelt kedvetlenül , egy grimasz kíséretében . Aztán csak hallgatott , nézett rám láztól párás , fénylő szemmel .
- Most , haza kísérlek és te Kristina , megigéred , hogy pihenni fogsz , nem csak ma de , ha szükséges, a hét további napjain is .
A lány kétségbeesve tekintett rám .
- Azt nem tehetem - Tiltakozott . -Erik te is tudod , hogy a bácsikám beteg . Nem heverészhetek ... az teljesen lehetetlen ...
Komolyan néztem a szemébe .
- Nem engedem , hogy továbbra is annyira belefelejtkezz mások bajába , hogy a magadét észre sem veszed . Ne hidd , hogy beletörődöm abba , hogy nézem , hogyan teszed tönkre magad . Beteg vagy , ne feszítsd túl a hurt . Légy jó , fogadj szót nekem és kérlek , tedd amit az imént mondtam .
Érezni lehettet , úgyan úgy , mint általában , minden évszakét , az ősz jellegzetes illatát . A csípőssé vált levegőben ott volt , a nyirkos ködben korhadó fa , az elhaló levelek , az essőáztatta , mélybarna föld , nyugtató aromája , és minden amit ebben az évszakban szeretni lehet .
És ott volt a lány is velem , mellettem lépdelt . Vagy is hosszú idő után , végre megint mindent tökéletesnek éreztem .
Mikor megpillantottam az úton , nem mertem hinni a szememnek . Sötét indiánvörösben úgy illett a bíborba, aranybarnába öltözött fák közé , minthacsak az erdőhöz tartozott volna . És amint melettem járt , még a szokotnál is valószerűtlenebbnek éreztem jelenlétét , furcsán álomszerűnek , a ködben feltűnő , majd szétmosódó látomásnak tetszett.
Halgattam csendes szavait , nyugodt hangját , melyen most úgy beszélt , szinte suttogott , mint aki vigyáz , meg ne zavarja a télre készülődő természetet . Minden mozdulatára kíváncsi voltam , tűnődve figyeltem , tetőtől -talpig végigmértem , eltelve az örömmel amit közelsége ébresztett fel bennem . Csak egy valami szomorított . Azok az apró , ám nyugtalanító jelek , amelyek , bár akkor még nem sejthettem , előre figyelmeztettek a későbbi , nehéz és keserves napokra .
Kristina megváltozott , alig észrevehetően, de mégis látszott , más volt , mint egy hete . A kimerültség nyomott hagyott arcán , egész alakján , apró még is nyugtalanító nyomokat . Amúgy is , vékony , kislányos termete , most mintha megnyúlt volna , törékenyebbnek tűnt mint valaha , szinte áttetszűvé vált . Szemei pedig még nagyobbnak látszottak, a kicsi arcban mintha megnőttek volna , s szüntelenül azaz álmos fény ült bennük , ami annyira aggasztott mindíg .
Kimerült volt , elesett sőt elgyötört s ez a felfedezés kimondhatlanul elnehezítette szívem . De ami a legnyomasztóbban hatott rám , az a mellkasából feltörő köhögés volt . Ahogy haladtunk az úton , gyakran emelte kesztyűs kezét szájához , nem sokkal ezután pedig egész testét megrázta az a rémes köhögés .Percekig képtelen volt urrá lenni rajta , s még a levegőért is keservesen küzdött . Még is mindíg nyugodt maradt , szó nélkül türte ezeket a kellemetlenségeket . Engem azonban leírhatatlan szorongás fogott el , olyan heves aggodalom amilyet soha nem éreztem . Csak mosolya , mely még mindíg ott játszott ajkán , visszaadva régi arcát , enyhítette ezt a lehangoló érzést a lelkem mélyén . Minduntalan azzal válaszolt ideges , kutató , nyugtalan pillantásomra , s csak azt olvastam ki a kék szempárból , hogy nincs mitől tartanom .Olyan meggyőzően , szelíden kért , szavak nélkül , hogy elhittem minden rendben s igyekeztem figyemen kívül hagyni gyorsan múló rosszul léteit , ahogy maga is tette .
Már jóideje sétáltunk együtt s én csöndesen megkérdeztem :
- Megkaptad a levelem ?
A felelet nem jött azonnal . Kristina sápadt arca , melyet , most rózsásra festett a hűvös levegő , még élénkebb pírban égett . Lesütötte szemét , s bájos zavarban nézegette cipőjét .
- Meg ... persze ...- Kezdte félénken . - Ezerszer is elolvastam ... - Folytatta szinte suttogva . - Ott van a párnám alatt , ahogy a többi is .
Felnézett rám , fátyolos szemekkel , melyek most bársonyossá mélyültek , s a halvány arcban még élénkebb kékben játszottak .
- Akkor ott vagy velem Erik ... mikor olvasom ... olyankor egészen közel érezlek magamhoz ...
Az utolsó szavakat egészen halkan ejtette , lángoló arccal , mint aki féltett titkot oszt meg a másikkal .
Aztán hallgatott egy pillanatig , mintha valami fontos dologra készülne, amire nem könnyű rászánni a magát .
- De nem szabad ilyesmit irnod ... - Mondta ki végül . - Ha véletlenül más kezébe jutna ... ha mondjuk Octavia ... nagyon dühös volna , ha tudomást szerezne ezekről a levelekről ... - Szólt sóhajtva .
Leveleim valóban csak neki szóltak . Másokban felháborodást keltett volna már pusztán az a tény is , hogy bizalmas , személyes hangvételű levelet fogad egy idegen férfitól . Mi persze tudtuk , hogy azok csak szavak . Merész szavak , de nem többek . Nincs mögöttük olyan tett amely miatt Kristina vagy családjából bárki más becsülete , tisztessége , híre csorbát szenvedne. Ha visszont más kezébe kerül , az illető könnyen mást olvashat ki belőle , akaratlanul , vagy akár szándékosan is .
- Octavia azt mondja , hogy nem illik tisztességes lánynak ilyesmit elfogadnia sem , nemhogy északába nyúlóan olvasnia ... de főként azt nem akarom, hogy bármi kellemetlenséged származzon belőle.
Ez az egy mondat eszembe jutatta Madame Rosée afektáló hangját, szinpompás öltözékét , gúnyos tekintetét , gyomorforgató hízelgését , hamis mosolyát , melyel azt hitte mindenkit levehet a lábáról , s elrejtheti , leplezheti valódi természetét . Most míg Esbenson ágyban fekszik , s jártányi ereje sincs , magára hagyta , hogy Koppenhágába szaladjon arcátlan módon játszani , a tisztes úri nőt , makulátlan , gondoskodó feleséget , férje mellett aki már lassan a hatvanat tölti és talán nem is olyan lassan a sírba jut . Egészen biztos , hogy Octaviát nem a jóindulat és a ragaszkodás vitte vissza a fővárosba . Sokkal inkább a pénz szaga csábította , hisz elhúnyt férje után többet remélhet , Esbensonbol csak élve húzott hasznot , így már csak untatta . Bár nem szeretem a pletykát , nem kerülhette el figyelmem egy -két ügyének híre . Arra jutottam , hogy ha mindennek csupán negyede valós , még akkor is émelyítő és szégyenletes amit művel. Akaratlanul is megfordult a fejemben , hogy egy bordély kétes erkörcsű királynője is lehetne ez az asszony és abban a pillanatban elfogott a harag .
- Illem és tisztesség ?! - Hangom telve volt megvető gúnnyal és felháborodással . - Az a nő hírből sem ismeri ezeket !
Kristina meglepődve indulatomon értetlenül nézett rám . Fogalma sem volt arról , ezt hogyan értem . A lányt volt a legkönnyebb megtéveszteni , talán ő volt az egyetlen aki egy kicsit sem gyanította a valóságot , aki még teljes egészében elhitte Octaviáról, hogy rendes , becsületes feleség . Úgy sejtettem , ha rámutatnék mindarra ami a Madam hibáit bizonyitja , azt sem tudná , mire célzok . Hiszen olyan távol áll tőle az a világ , amelyben Octavia mozgott és élt , hogy meglehet a létezését sem gyanította . Az , hogy ez a nőszemély bármivel is vádolni merné Keistinát , pusztán a gondolat , tovább szította dühöm .
- Octavia jól tenné , ha nagyon mélyen hallgatna . - Jelentetem ki hidegen . - Méghogy ő merne neked az illemről prédikálni ?! Vérlázító!
A lány aggódó tekintettel nézett rám , érezve haragom , s megvetésem .
- Jobban teszi , ha mégcsak a közeledbe sem megy ! Sokkal inkább veszélyezteti a ház hírnevét , mint egy ostoba papírfecni!
Felemelt hangom , kissé megriasztotta Kristinát .
- Erik...
Hangja valamelyest lecsillapított , de a felháborodást még nem tudtam elnyomni magamban .
- Ha az a nő egyetlen rossz szót is szól hozzád ... ha megbánt vagy elkeserít , esküszöm neked , hogy az lesz az utolsó amit életében elkövet !
- Nem mondhatsz ilyet , Eik . - Szólt komoly arccal , összevont szemüldökkel , szelíd hangon a lány . - Nem szabad így beszélni .
Nem szabad ...
Most úgy beszélt mint egy kisgyerek aki a szüleitől hallot dorgáló szavakat ismétli . Gyöngéd hangja teljes ellentétben állt , az enyhe szigorúsággal , mely vonásaira kiült , s így még inkább hasonlított egy kislányra . Kedves látvány volt így , sőt mulatságos , senki nem tutdta volna komolyan venni . Én még is , talán éppen ezért a kedves , gyermetek rendreutasításért, hallgattam rá , nem tudtam volna ellentmondani neki, csak maszkom alatt mosolyogtam . Ha most bárki hallaná , látná ! Senki sem tudna rá rosszat mondani ....
Mély levegőt vettem , hogy urrá legyek indulatomon , s még egy hasonló esküvés ne csússzon ki a számon . Most nyugodtan jártam a lány oldalán . De ahogy figyeltem , láttam , hogy ismét nehezebben veszi a levegőt , mellkasa szabálytalanul emelkedik , s arca szokatlan pírban ég . A legkevésbé sem érezte jól magát , de egy szóval sem említette , hogy megkellene állnunk , nem bírja folytatni az utat . Ám alig tettünk néhány lépést , beszélgetésünk befejezése után , újra köhögni kezdett . Kezét szája elé tartva , keservesen küszködött , hogy urrá legyen a rátörű rohamon . Ijesztően nehezen jutott levegőhöz , melle úgy zihált , hogy szörnyű volt még hallgatni is . Kimerültségében , kénytelen volt karomra támaszkodni . Ahogy tartottam , éreztem , hogy rázza egész tetét a köhögés . Megrisztott aminek tanúja voltam , igazán , felkavart s nyugtalanná tett .
Egy közeli fához támogattam a lányt , mely alatt a föld száraz maradt , s leültettem a tövébe . Hátát engedelmesen a törzsnek támasztotta , szemét fáradtan lehúnyta , úgy igyekezett szabályozni légzését , erőt meríteni . Perceken át képtelen volt megszólalni , levegő után kapkodott .
- Jól ... vagyok ... - Próbált megnyutatni , látva riadalmam . - Semmi ... bajom ...
- Nem úgy festesz ... - Vetettem ellent állapotát felmérve .
- Ez semmiség ... mindjárt ... el... múlik ... ahogy eddig ... is ...- Erősködött gyenge, alighalható hangon . Egyáltalán nem sikerült meggyőznie , mert szavait ismét görcsös köhögés követte .
- Mindíg ez ... van ilyen tályt ... tavaly és tavaly előtt is ... mindjárt összeszedem magam ...
Hangja teljesen elgyöngült , suttogássá fakult , ajkából pedig kiszaladt a vér , ennek ellenére arca úgy lángolt , mint legnagyobb zavarában sem . Mellé térdeltem a fűbe , kesztyűm sietve zsebembe gyűrtem , s kellemetlen gyanútol vezérelve , homlokára tettem kezem . Rossz sejtésem , beigazolódott . Alig értem holokához éreztem , hogy tűz forró, csak úgy sütött szegény lányból a láz .
- Mindjárt mehetünk ... a kápolnához ... - Makacskodott tovább , oly halkan , hogy szinte csak ajkának mozgása jelezte , hogy szólt az imént .
- Te ma már csak haza mész . - Mondtam szelíden .
Megrázta a fejét .
- Mindjárt teljesen jól ... leszek ... igazán ... - Próbálkozott újra , de még mindíg fulladozott . - Erik ... én még nem akarok ... haza menni ... had maradjak veled ...
Ajka szinte már sírásra görbült , szeme beteges fénnyel csillogott . Végig simítottam arcát s éreztem ijesztően forró egész teste .
- Milyen jó hideg ... a kezed ...
Fáradt szemét újra behúnyta egy pillanatra s kimerülten fektette tenyerembe égő arcát .
- Lázad van Kristina . Az a legjobb , ha minnél előbb haza viszlek . Pihenned kell.
Ez rögtön felkeltette nyugtalanságát . Ideges tekintettel nézett rám .
- Nem pihenhetek ... nekem nem szabad ... annyi a ... dolgom ... és még maradni szeretnék ...
- Ez nem játék . - Szögeztem le . - Ha magadtól nem vagy hajlandó , hát majd én erővel haza viszlek . - Mondtam , és ez nem is tűnt nehéz feladatnak , tekintve , hogy abban is kételkedtem , hogy lábra bír állni . Eldöntöttem ,ha kell ölben viszem haza . De a lány elgyötört , künyörgő pillantást vetett rám ismét , s kezem rendíthetetlenül szorította magához .
- Olyan jó ... hogy ... velem vagy ... kérlek , ne kényszeríts ... arra , hogy ilyen hamar ... magadra hagyjalak ... nem akarom Erik ...
Ez a mondat olyan esdeklő volt és olyan vágyakozva kért , hogy még is muszály volt , hogy egy esélyt adjak neki . Hagytam pihenni , a fa alatt . Hallgattam , hogyan áll helyre légzése , hogy sóhajt mélyeket , szívja teli melkasát az ősz , hideg , nyirkos levegőjével. Néhány perc s valóban volt annyi ereje , hogy segítségemmel talpra áljon .
Ám ahogy megfogtam , kezét , vékony kesztyüjén át újra éreztem , testének lázas melegét . Karcsú újjainak érintése égetett , és ez megint felébreztette bennem az aggodalmat . Már képtelen voltam elállni szándékomtól .
Ha beteg , nem állhat ide kint . Márpedig a magas láz , nem a kicsattanó egészség jele , vagy is megyünk és kész .
- Csak megfáztam Erik ... - Mondta észrevéve rosszaló , nyutalan pillantásom .
- Az éppen elég . - Feleltem rossz kedvűen , miközben kisöpörtem szőke fürtjei közül egy -két barna , sárga levelet .
- Hideg van . Nem időzhetsz itt tovább . - Döntöttem el , ellenvetést nem tűrve .
Megigazítottam fején a kalapot és szorosabbra kötöttem álla alatt a szallagot , mely alig tartott , kevésen múlott , hogy el nem hagyta .
Kristina csendben , engedelmesen , mint egy jó gyerek tűrte , hogy rendbe szedjem , arcán tűnődő , kissé elkeseredett kifejezéssel figyelte mozdulataimat .
- Ez azért van , hogy rendesen hord . - Jegyeztem meg , ahogy sálját , melyet eddig hanyagul vállára vetve lengetett a szél , rendesen megkötöttem , úgy , hogy fedje mellkasát.
- Értve vagyok ?
- Igen is uram . - Felelt kedvetlenül , egy grimasz kíséretében . Aztán csak hallgatott , nézett rám láztól párás , fénylő szemmel .
- Most , haza kísérlek és te Kristina , megigéred , hogy pihenni fogsz , nem csak ma de , ha szükséges, a hét további napjain is .
A lány kétségbeesve tekintett rám .
- Azt nem tehetem - Tiltakozott . -Erik te is tudod , hogy a bácsikám beteg . Nem heverészhetek ... az teljesen lehetetlen ...
Komolyan néztem a szemébe .
- Nem engedem , hogy továbbra is annyira belefelejtkezz mások bajába , hogy a magadét észre sem veszed . Ne hidd , hogy beletörődöm abba , hogy nézem , hogyan teszed tönkre magad . Beteg vagy , ne feszítsd túl a hurt . Légy jó , fogadj szót nekem és kérlek , tedd amit az imént mondtam .
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése