Nicola , továbbra is igyekezett kizökenteni mélabúmból és valamennyire elterelni figyelmem , jövőnk bizonytalanságáról . Időnként körbejártuk a fjordot , a vidéket , gyalog vagy éppen lóháton , nyugodtan poroszkálva a síkságon . Ő mindíg jókedvében volt , s néhanaján , egy csipetnyi vidámság átragadt rám is . Ilyenkor rám sem lehetett ismerni , a fásult és kedvetlen énem , egy órácskára megszűnt létezni .
Érezni kezdtem , a nyugodt és rohanástól mentes hétköznapok jóleső békéjét . Nem zavart , hogy az ajtón kilépve , ugyan annak a tájnak , ugyanazoknak a fáknak , ismerős , megszokott kép látom , mint tegnap , vagy egyhéttel ezelőtt . Az állandó utazás után , a folyton változó nyövényzet , az egymástól teljesen eltérő arcok látványa , szinte már nyomasztóbbak voltak , mint egy terméketlen ,kiszáradt , kopár sivatag . Olyannyira élveztem ezt a szokatlan érzést , hogy megkérdeztem , Coulát , nem olyajt -e végre , megpihenni ,gyökeretverni valahol. Nevetve , mondta , hogy valóban nem volna kellemetlen számára sem , sőt azt is elárulta , hogy már fontolóra vette a házaságot is . Az eddig tőle hallottak alapján , először kételkedtem szavában . Úgy véltem soha sem szánná el magát , ilyen komoly lépésre .
Ha egy lányt csinosnak talált , néhány napig tette neki a szépet , körül rajongta . Aztán gondolt egyet , kezet csókolt , búcsút intett és többé felé sem nézett . Most azonban említett egy Koppenhágai lányt , akit lelkesen dícsért s úgy tetszett , nagyobb érdeklődést mutat iránta , mint eddig bármeilyk nő iránt .
Úgy tűnt , végre megkomolyodott annyira , hogy becsülni tudja az asszonyi erényeket , és értékelje a szerelmüket .
Mikor ezt megjegyeztem , ő egész egyszerűen , azt felelte , hogy én szolgáltam példával . Amióta igazán ismer és az én szemmemel is próbál látni , valahogy más értelmet tud adni mindennek . Úgy becsüli ennek a nőnek vonzalmát , ahogy én Kristináét.
Ez a különös válasz újra elgondolkoztatott Nicolavál kapcsolatban . Végül , úgy hittem teljesen megértettem .
Nem kell túlságosan sok sütnivaló ahhoz , hogy az ember rájöjjön , miért az álarc . És , ha valaki sejti , mit rejt , az elképzeheti , milyen magányos és kirekesztett életet éltem eddig . Hogy becsülöm , azt amiből kevés jutott érthető és természetes . Ha ezen elmélkedtem , úgy tűnt Coula előtt sosem volt titkom igazi titok . Ez a felfedezés pedig hálára kötelezett , hiszen egyetlen szóval sem fedte fel mások előtt ami ő már kétségtelenül tudott . Mintha semmi természetellenes , elrettentő nem volna egy szörny társaságában . Éppen olyan elnézéssel fordult felém , mint Kristina .
Nekik , kettejüknek sikerült megcáfolniuk , újfent , az emberiségről alkotott , lesujtó véleményem , miszerint ; minden ember gyűlöli és nem tűri , ellensége a különcségnek , rosszindulatúan elakarja törölni a Föld színéről , amit nem tud megérteni , amitől fél .
Íme , itt volt ez a két ember és mind úgy néztek rám , mintha láthatatlan volna számukra az , ami másokat undorral , viszolygással tölt el .
De tapasztalataim azt igazolták , hogy kevés hozzájuk hasonló él a világon . Ezért hát , mindennél többre tartottam őket , mint álltalában azt , amiből a Föld hiányt szenved.
Korábban nem ismertem igazi barátságot , valódi szerelmet . Most , itt Dániában úgy tünt mindkettőt megleltem .
Helyzetem , így nézve , valószínütlenül szépnek tetszett . Úgy éreztem , hogy végre belekóstoltam az élet napos oldalába , s időnként feltámadó , nagy magabiztossággal és hittel állítottam , hogy most már nem jönnek vissza a söté napok .
Nem selytettem , hogy az effajta idill végtelenül törékeny . Hogy egy mozdulat , egy szó szétzúzhatja , akár véglegesen is .
Érezni kezdtem , a nyugodt és rohanástól mentes hétköznapok jóleső békéjét . Nem zavart , hogy az ajtón kilépve , ugyan annak a tájnak , ugyanazoknak a fáknak , ismerős , megszokott kép látom , mint tegnap , vagy egyhéttel ezelőtt . Az állandó utazás után , a folyton változó nyövényzet , az egymástól teljesen eltérő arcok látványa , szinte már nyomasztóbbak voltak , mint egy terméketlen ,kiszáradt , kopár sivatag . Olyannyira élveztem ezt a szokatlan érzést , hogy megkérdeztem , Coulát , nem olyajt -e végre , megpihenni ,gyökeretverni valahol. Nevetve , mondta , hogy valóban nem volna kellemetlen számára sem , sőt azt is elárulta , hogy már fontolóra vette a házaságot is . Az eddig tőle hallottak alapján , először kételkedtem szavában . Úgy véltem soha sem szánná el magát , ilyen komoly lépésre .
Ha egy lányt csinosnak talált , néhány napig tette neki a szépet , körül rajongta . Aztán gondolt egyet , kezet csókolt , búcsút intett és többé felé sem nézett . Most azonban említett egy Koppenhágai lányt , akit lelkesen dícsért s úgy tetszett , nagyobb érdeklődést mutat iránta , mint eddig bármeilyk nő iránt .
Úgy tűnt , végre megkomolyodott annyira , hogy becsülni tudja az asszonyi erényeket , és értékelje a szerelmüket .
Mikor ezt megjegyeztem , ő egész egyszerűen , azt felelte , hogy én szolgáltam példával . Amióta igazán ismer és az én szemmemel is próbál látni , valahogy más értelmet tud adni mindennek . Úgy becsüli ennek a nőnek vonzalmát , ahogy én Kristináét.
Ez a különös válasz újra elgondolkoztatott Nicolavál kapcsolatban . Végül , úgy hittem teljesen megértettem .
Nem kell túlságosan sok sütnivaló ahhoz , hogy az ember rájöjjön , miért az álarc . És , ha valaki sejti , mit rejt , az elképzeheti , milyen magányos és kirekesztett életet éltem eddig . Hogy becsülöm , azt amiből kevés jutott érthető és természetes . Ha ezen elmélkedtem , úgy tűnt Coula előtt sosem volt titkom igazi titok . Ez a felfedezés pedig hálára kötelezett , hiszen egyetlen szóval sem fedte fel mások előtt ami ő már kétségtelenül tudott . Mintha semmi természetellenes , elrettentő nem volna egy szörny társaságában . Éppen olyan elnézéssel fordult felém , mint Kristina .
Nekik , kettejüknek sikerült megcáfolniuk , újfent , az emberiségről alkotott , lesujtó véleményem , miszerint ; minden ember gyűlöli és nem tűri , ellensége a különcségnek , rosszindulatúan elakarja törölni a Föld színéről , amit nem tud megérteni , amitől fél .
Íme , itt volt ez a két ember és mind úgy néztek rám , mintha láthatatlan volna számukra az , ami másokat undorral , viszolygással tölt el .
De tapasztalataim azt igazolták , hogy kevés hozzájuk hasonló él a világon . Ezért hát , mindennél többre tartottam őket , mint álltalában azt , amiből a Föld hiányt szenved.
Korábban nem ismertem igazi barátságot , valódi szerelmet . Most , itt Dániában úgy tünt mindkettőt megleltem .
Helyzetem , így nézve , valószínütlenül szépnek tetszett . Úgy éreztem , hogy végre belekóstoltam az élet napos oldalába , s időnként feltámadó , nagy magabiztossággal és hittel állítottam , hogy most már nem jönnek vissza a söté napok .
Nem selytettem , hogy az effajta idill végtelenül törékeny . Hogy egy mozdulat , egy szó szétzúzhatja , akár véglegesen is .
Gyakran ellátogattam az Esbenson-házhoz , de az épület , most olyan , komor mozdulatlan csöndben állt , mintha a közelgő gyászt már minden és mindenki érezné a falak mögött és kívül .
A szél megborzolta a síkság , egybefüggő fűtengerét , felkorbácsolta a fjord szűrkés vizét , s morajló tajtékot vetett partra . Az idő már erősen őszbe hajlott , senki nem tagadhatta , hogy itt az elmúlás évszaka . A fák is kezték lassan , vöröslő , aranyló leveleiket , a zúgó szélre bízva útnakereszteni. Mostanra , már nem egy , egészen csupaszon , göcsörtös ágakkal , vacogva feketélett a fátyolos , gomolygó , tejfehér ködön át . Nicola Koppenhágába ment a hét közepén . Nekem csak az maradt , hogy egyedül figyeljem a haldokló , ám még így is lenyűgöző élővilágot .
Jártam a vidéket , ha viharos szél süvített , ha eső áztatta a kis földutakat és verte dühösen kalapomat, vagy , ha a felhőtlen égboltról ragyova, ám már hidegen ,sütött a nap. Ilyenkor a fjord háborítatlan felszínén olyan tiszta tükörképe úszott a fenti világnak , mitha csak lábam előtt heverne az elérhetetlen .
Így teltek napjaim , míg nem egy napon Nicola ismét Roskilde-be jött .
A nap már túl járt a delelőn , korongja lassan vándorolt az ég ajára , de még kellemes , esti fénybe vonta a tájat , s az utat amin lábam vitt .
Ahogy az útkanyarulatba érve a távolba néztem , két alakot pillantottam meg . Még egészen aprónak tetszettek ,de egyre nőtek-növekedtek , s már messziről felismerhető volt Nicola , rozsdabarna hajáról s öles lépteiről . De a másik alakról , csak annyit állapíthattam meg , amit ruhájából láttam . Egy nő haladt Coula mellet , egészen közel hozzá . Szürke ruhája fodrozódott a szélben , széles karimájú , kis kalapját kendővel kötötte át , de még így is gyakran emelte fel kezét , egy-egy erősebb szélrohamnál , hogy vigyázzon rá .
Néhány percbe tellet csupán , s már oly közel értek , hogy jól láthattuk egymást . Nicola széles mosolyal köszöntött , s kezetfogott velem , míg az ismeretlen nő , türelmesen, illedelmesen várakozott mellete . Arcán szokatlanmódon nem láttam meglepetést , mikor rám nézett , mintha már felkészítették volna arra , hogy egy ilyen furcsa alak jön majd szenbe vele az úton . Feltűnően magasnak tetszett világos szürke ruhájában , s kissé merevnek . Nagy barna szemeiben , pedig komoly , majdhogynem koravén bánat ült , holott alig lehetett húsz esztendős . Ezt a hatást csak szinte gyerekesen finom arcvonásai ellensulyozták. Volt benne valami melankólikus , valami olyan fajta keserűség ami , akaratlanul is rokonszenvet ébreszt , pusztán apró jeleit megmutatva.
Mindadíg szelíden és tisztelet tudóan hallgatott míg Coula , néhány szó után , be nem mutatta .
Hilja Linden , így hívták . Neve elhangzása után csak szerényen bólintott felém , s halk szóval üdvözölt. Aztán ismét elnémult , csak nagyon ritkán hallottam hangját , alig-alig fűzött hozzá valamit beszélgetésünkhöz . Nem udvariatlanságból tette , inkább az volt az érzésem megszokásból . Nicola elmondta , hogy a partra igyekeznek , a fjordhoz , s kérte tartsak velük , ha tehetem . Ennek nem volt semmi akadálya , így hát halkan néhány szót szólva , megindultunk az úton , hármasban .
Mikor leértünk a partra a nap már vörösen izzott , de még mindíg adott anyi világosságot , hogy a kilátást éveszzük . A víz most nyugodt volt , a szél csupán felszínét borzolta , néhány hamar elhaló hullámot keltett .
Hilját nem hagyta hidegen a messze nyúló víztükör látványa , visszafogott de jól látható csodálattal figyelte a tájat . Egészen a kövekkel teleszort part szélégig merészkedett , hogy a hatyúkat figyelhesse , s még az sem zavarta , hogy az apró hullámok a cipőjét mossák . Percekbe tellet csupán és megfeledkezett rólunk .
Nicola melletem állt és nézte a lányt elmélyülten , aztán felém fordult :
- Mond, mit gondolsz róla ? - Kérdezte őszinte kiváncsisággal .
Nem tudtam azonnal felelni. Még egyszer végig mértem a , magas , még is törékeny alakot , amely a kövek közt járt lassan , nyugodtan . Feltűnt újra , milyen végtelenül egyszerü . Viselkedése és öltözete is egy apácához tette hasolatossá . Ruhája elegáns , de szinte teljesen dísztelen volt , csupán egy kis kámea oldotta viselete egyhangúságát. A szemében ülő , különös , merengő bánat , csak akkor halványult el , ha Nicolára nézett , s a sápadt arcon csak az ő szavára jelent meg egy kis mosoly . Ezekkel a szemekkel olyan volt mint egy gyerek akit túlságosan korán kényszerített az élet arra , hogy felnőt legyen . Mintha túl hamar ismete volna meg az élet keménységét és igazságtalanságát. Most ahogy figyeltem , színte lerít róla , hogy magányosan , egyedül él , senkie sincsen .
- Özvegy . - Mondtam , s csak miután kiejtettem akkor döbbentem rá , a szó sulyoságára. Mindezidági ez meg sem fordult a fejemben , hiszen olyan fiatalnak tűnt. De most egészen biztosra vettem . Még egyszer szemügyre vettem öltözékét , ruhájának színét . Sötétben járt , de már nem feketét viselt és fágyol sem takarta arcát .
- A férje már több mint három éve halott . - Tettem hozzá komoran. - Sok csapás érte . Soha sem volt gyermekkora .
Nicola először csodálkozó pillantást vetett rám , majd elismerően bólintott.
Én továbra is ezt a különös kis özvegyet figyeltem , s önkéntelenül együttéreztem vele . Úgy éreztem mintha az az utolsó mondat , közelebb hozta volna hozzám , mint egy hónapi, vagy akár gyermekkori ismeretség . Testvéri rokonszenv ébredt bennem Hilja iránt , már pusztán e néhány apróbb részlet életéből , elég volt ehhez.
Nicola pedig , mintha tudatában lett volna ennek , mellényének zsebébe nyúlt . Majd nyitott tenyerét felém nyujtva , megmutatta , mit relytegetett ott eddig . Egy egyszerű , de igazán szép gyűrű pihent kezében . Úgy nézett rám , mintha tőlem kérne engedélyt arra , amit tenni készül . Egyszerre megértettem , hogy Hilja Linden a koppenhágai lány , akiről olyan rajongással beszélt egy héttel ezelőtt.
- Veled boldog . - Feleltem a még fel sem tett kérdésre . - Ez a legjobb amit tehetsz .
Válaszom elegendő bátorságot adott neki . Markába zárta az ékszert és már meg is indult Hilja felé . Ám hirtelen , aggodalom fogott , el ahogy felidéztem a lány borongó tekintetét , és a benne ülő réveteg keserűséget . Egy önkéntelen mozdulattal megfogtam Coula karját és megállítottam .
- De csak ha komolyan gondolod . - Figyelmeztettem . - Nehogy megbántsd , nehogy csalódjék benned . - Kötöttem a lelkére .
- Komolyan gondolom . - Mondta azonnal tétovázás nélkül . Ezúttal nyoma sem volt arcán a komolytalan masolynak ,szemében is láttam , hogy valóban nem veszi tréfának a helyzetet . Ez megnyutatott , elég volt ahhoz , hogy higyek neki .
Hilját nem hagyta hidegen a messze nyúló víztükör látványa , visszafogott de jól látható csodálattal figyelte a tájat . Egészen a kövekkel teleszort part szélégig merészkedett , hogy a hatyúkat figyelhesse , s még az sem zavarta , hogy az apró hullámok a cipőjét mossák . Percekbe tellet csupán és megfeledkezett rólunk .
Nicola melletem állt és nézte a lányt elmélyülten , aztán felém fordult :
- Mond, mit gondolsz róla ? - Kérdezte őszinte kiváncsisággal .
Nem tudtam azonnal felelni. Még egyszer végig mértem a , magas , még is törékeny alakot , amely a kövek közt járt lassan , nyugodtan . Feltűnt újra , milyen végtelenül egyszerü . Viselkedése és öltözete is egy apácához tette hasolatossá . Ruhája elegáns , de szinte teljesen dísztelen volt , csupán egy kis kámea oldotta viselete egyhangúságát. A szemében ülő , különös , merengő bánat , csak akkor halványult el , ha Nicolára nézett , s a sápadt arcon csak az ő szavára jelent meg egy kis mosoly . Ezekkel a szemekkel olyan volt mint egy gyerek akit túlságosan korán kényszerített az élet arra , hogy felnőt legyen . Mintha túl hamar ismete volna meg az élet keménységét és igazságtalanságát. Most ahogy figyeltem , színte lerít róla , hogy magányosan , egyedül él , senkie sincsen .
- Özvegy . - Mondtam , s csak miután kiejtettem akkor döbbentem rá , a szó sulyoságára. Mindezidági ez meg sem fordult a fejemben , hiszen olyan fiatalnak tűnt. De most egészen biztosra vettem . Még egyszer szemügyre vettem öltözékét , ruhájának színét . Sötétben járt , de már nem feketét viselt és fágyol sem takarta arcát .
- A férje már több mint három éve halott . - Tettem hozzá komoran. - Sok csapás érte . Soha sem volt gyermekkora .
Nicola először csodálkozó pillantást vetett rám , majd elismerően bólintott.
Én továbra is ezt a különös kis özvegyet figyeltem , s önkéntelenül együttéreztem vele . Úgy éreztem mintha az az utolsó mondat , közelebb hozta volna hozzám , mint egy hónapi, vagy akár gyermekkori ismeretség . Testvéri rokonszenv ébredt bennem Hilja iránt , már pusztán e néhány apróbb részlet életéből , elég volt ehhez.
Nicola pedig , mintha tudatában lett volna ennek , mellényének zsebébe nyúlt . Majd nyitott tenyerét felém nyujtva , megmutatta , mit relytegetett ott eddig . Egy egyszerű , de igazán szép gyűrű pihent kezében . Úgy nézett rám , mintha tőlem kérne engedélyt arra , amit tenni készül . Egyszerre megértettem , hogy Hilja Linden a koppenhágai lány , akiről olyan rajongással beszélt egy héttel ezelőtt.
- Veled boldog . - Feleltem a még fel sem tett kérdésre . - Ez a legjobb amit tehetsz .
Válaszom elegendő bátorságot adott neki . Markába zárta az ékszert és már meg is indult Hilja felé . Ám hirtelen , aggodalom fogott , el ahogy felidéztem a lány borongó tekintetét , és a benne ülő réveteg keserűséget . Egy önkéntelen mozdulattal megfogtam Coula karját és megállítottam .
- De csak ha komolyan gondolod . - Figyelmeztettem . - Nehogy megbántsd , nehogy csalódjék benned . - Kötöttem a lelkére .
- Komolyan gondolom . - Mondta azonnal tétovázás nélkül . Ezúttal nyoma sem volt arcán a komolytalan masolynak ,szemében is láttam , hogy valóban nem veszi tréfának a helyzetet . Ez megnyutatott , elég volt ahhoz , hogy higyek neki .
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése