Erik és Alya

A hang most nagy kegyetlenségre buzdított és egyszeriben erőt éreztem magamban arra , hogy a gyalázatott elkövessem ,amitől egész idáig tartózkodtam . Mindíg felforrt a vérem , ha arra gondoltam , hogy vannak férfiak akik képesek ilyen aljas módon elbáni egy nővel ,és szívesen megfojtottam volna azt aki ilyesmire vetemedik . De most ... egyszere nagyon erősnek éreztem magam a lánnyal szemben ... erősnek ,hatalmasnak , olyasvalakinek akinek jogábanáll egy rabszolgalánnyal ilyen durván ,kegyetlenül elbánnia. Hiszen mit tehet egy tizenhétéves lányka , nem bír el velem . Fölényem nyilvánvaló volt ,s ez még inkább bíztatott . Gyerekjáték az erősebbnek legyőzni a gyöngét ,és ez a gondolat , most nagyon tetszett nekem . Kell a lány , akkor pedig miért ne szerezzem meg ! Most csak magamra gondoltam , kizárolag az érdekelt én mit akarok . Önző voltam ... nagyon önző ... Ismét a lány fölé hajoltam ő azonban újra elfordította arcát ,nem volt hajlandó elviselni egy újabb csókot . Makacsul igyekezett minden érintésem elöl menekülni , távol tartani magátol . Még kétségbeesettebben próbálta eltávolítani kezem combjárol. Persze minden erölködése hasztalan volt , csak arra volt jó hogy haragom tovább szítsa . Hamar megelégeltem tétlenül nézni vergődését . Megragadtam csuklóját , s leszorítottam törzse mellé. Azonnal ellenkezni próbált ,ám ujjaim olyan erővel fogták át vékony csuklóját , hogy mindjárt érezte, hiába szegül ellent . - Vagy tűröd vagy nem . - Közöltem vele szintelen hangon . - Ha rontani kívánod a helyzeted , rajta , dühíts még tovább ! Ha nem ,légy engedelmes ! A lány rám emelte tekintetét és láttam mennyire gyülöl . Szemében ez a kifejezés most úgy szikrázott mint a parázs . Kitartóan nézett rám ilyen tekintettel , de karjának makacs feszülése engedett . Megadása egyértelmű volt . Arcán , szemében a keserű gyűlölet tüzével , hódolt be , feladta a harcot . Teste megdermedt , dacosan , de nem tett többé olyan mozdulatot mely az utamat állhatta volna . Ujra megcsókoltam .Türte de nem élvezte , egész testében éreztem ,hogy a legszívesebben ismét hadakozni kezdett volna , ha fenyegetésem nem rémiszti annyira . De fegyelmezte magát . Csókoltam , újra és újra de ő csak állta , olyan közönbösen , ahogy a kellemetlen de elkerülhetetlen dolgokat viseli az ember . Nem akartam ezt tudomásul venni , nem akartam észre venni ,mennyire ellenére van amit vele teszek. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni , nem gondolni arra mit érezhet . De minden csókban , mozdulatlan ajkán éreztem keserüségét , azt hogyan erölteti magára a fegyelmet . De én még mindíg többet akartam . Vágytam arra , hogy az enyém legyen , akkor is ha nem önszántából adja magát . Ám ahogy csókoltam , arcán éreztem a könnyek sós ízét és hallottam elfulló lélegzetét . Sírt ,nem kellett ránéznem ,ahhoz , hogy tudjam szeméből patagzanak a könnyek . Halkan ,színte hangnélkül zokogott, ahogy csókoltam . Ezt sem akartam hallani . Csak egy valami érdekelt . De egyszerre bennem , nagyon mélyen , újra megszólalt egy hang . Nem rosszindulattal , nem dühödten , csak szomorúan . Hát valóban megtudod tenni ? Valóban képesvolnál hagyni , hogy szenvedjen ? A kérdésre nem tudtam azonnal választ adni . Hirtelen a külső hatások , a lány sírása , és az ami bennem szólt , úgy összezavartak ,ahogy még talán soha semmi . Valamit éreztem ... valamit amit nagyon ismerős volt , ami egész életemet végig kísérte ... A búntudat felébredt bennem . Egyszerre nagyon aljasnak , nagyon undorítónak éreztem magam és azt amit tettem , amit tenni készültem . Mintha valami örületből tértem volna vissza úgy ébredtem rá arra , hogy milyen rettenetes amit művelek . Mintha csak most jutott volna el a tudatomig azoknak a szavaknak az értelme amikkel a lányt halálra rémítettem . Ránéztem és láttam a csillogó fekete szemeket , a könnyáztatta kétségbeesett arcot és úgy éreztem halált érdemelnék azért mert így meggyörtem . Förtelem ! Gyalázat !... undorító ... aljasság ! Mart a bűntudat , fojotogatott és gyötört . Csak néztem a lányt ,azt az ártatlan gyermeket és már nem voltam képes tovább állni a könnyes szemek pillantását . Újra egy lányt artottam a karjaim közöt , egy gyönge és védtelen teremtést aki nem érdemli meg ezt a bánásmódot. Szerelmmel kellene szeretnie valakinek , aki megérdemli őt , nem az én erőszakosságomat elviselnie . Hirtelen belémhasított a tudat, igen is nagyon fájna ha gyűlölne ... és én hogyan gyülölném magam , ha most hagynám , hogy a harag és az őrület vezessen ? Undorodnék magamtól halálom napjáig ... felfordulna a gyomrom valahányszor erre a gyalázatra gondolok ... Kezem végig símította a riadt arcot , s letöröltem könnyeit ,egy önkéntelen mozdulattal . Megrezzent , mint a gyermek akit annyit kínoztak, hogy a legártatlanabb érintés elöl is menekülne . Ez hirtelen nagyon bántott . A szánalom felébredt bennem és nem engedte , hogy olyasmit tegyek ami ennyire alávaló. A lány fájdalmasan meglepődött , kerekre nyílt szemekkel nézett rám . Kezem ökölbe szorult az indulattól amit magam iránt éreztem . A pokolba ! A pokolba ... ezt nem tehetem meg ! Néztem a lányt, magamban vívódva , küszködve a vággyal ... azon igyekezve , hogy ismét a józan ész legyen az úr . Most valami hideg fegyelmet eröltettem magamra , ami elnyomta a heves kívánást , ami lehetővé tette , hogy észszerűen viselkedjem . - Kelj fel . - Kértem . - Kelj fel és szedd össze magad . A szerencsétlen mint aki nem mer hinni a fülének , úgy meredt rám , s nem volt bátorsága követni az utasítást . Elengedtem a kezét , hagytam , hogy szabadon mozogjon . Ez úgy tűnt végre ez meggyőzte valamelyest. Lassan felült ,de közben félve nézett rám . Az ágy végébe húzódott tőlem , mint egy megriasztott kisállat , s onnan figyelt gyanakodva . Hosszas csönd telepedett közénk , csak a gyertya sercegése törte meg időnként . Egyikünk sem mozdult . Ő a félelemtől dermedt kővé , én pedig egyszerűen a megdöbbenéstől . Hihetetlennek tűnt ,hogy képes voltam erre... Hogy bántani tudtam ! Iszonyatos bűntudat vett elő abban a pillanatban , hogy a lány könnyes arcába néztem , és ahogy figyeltem mozdulatait ez csak egyre erősödött. Szinte kibirhatatlanná vált a közénk feszülő némaságban . Ezt a végtelen csendet ő sem bírta sokáig . A párnák közül hallatszó elfojtott zokogás hangja elszorította a szívem. Fullasztó volt , gyötrő és kinzó a tudat , hogy ennek a végtelen keserűségnek , ennek a rémületnek én vagyok az okozója . - Ne sírj ... - Csitiítottam halkan s ismét magam felé fordítottam arcát . - Most már nincs mitől tartanod ... nem kell félned ... Gyöngéd érintésem , a hang amin szóltam hozzá nagyon elütött atól ahogyan eddig bántam vele . Meglepetésében elhalgatott , s némán peregtek könnyei . Nehéz volt elhinnie , hogy ugyan az az ember ül most is vele szemben , mint aki néhány percel ezelőtt majdhogy nem erőszakott tett rajta . Számomra is hihetetlen volt ... mintha azaz ember nem is én lettem volna .