Még egy darabig láttam Esbenson profilját az ablakban , sovány arcából kiugró állkapcsát és hosszú orrát , aztán elfedte előlem az egyre átláthatatlanabb esőfüggöny és a távolság . Végül már csak a kerekek zörgése volt hallható és a lovak patájának dobbanása a sáros fövenyen .
Éreztem , hogy ez a kis incidens olyan információkhoz jutatott , amiket jobb ha nem felejtek el . Bár nem kerestem semmit , mégis rábukkantam valamire , de hogy mire arról még fogalmam sem igen lehetett.
Hogy mi fenyegetőt lát bennem Kristina gyámja , nem értettem még , de azt sejtettem , hogy ez az ember senkitől nem riad meg egykönnyen , vagy is komoly okoknak kell a hátérben rejtőzniük.
Hogy mi fenyegetőt lát bennem Kristina gyámja , nem értettem még , de azt sejtettem , hogy ez az ember senkitől nem riad meg egykönnyen , vagy is komoly okoknak kell a hátérben rejtőzniük.
Ahogy a kocsi elhajtott , az első amit éreztem , a megkönnyebbülés volt . Mintha Esbenson távoztával , minden nyugtalanító , ingerlő , gátló dolog meszűnt volna . A ház egy időre ujra felszabadult uralma alól és szinte hallani véltem , ahogy a háztartás minden tagja felsóhajt örömében .
Ahogy ennek az embernek súlyos árnyéka elvonult , még a levegő is sokkal könnyebbnek tűnt . A merev szigor láncai, melyek eddig mindent béklyóba vertek , azonnal elpattantak.
Míg a ház ura betegeskedett , a légkör, érthetően , roppant feszült volt , és mindenkit nyomasztott ez az állapot . Szinte tapintható volt az elfojtott szorongás és kétség a falak között. Most ez egycsapásra szinte teljesen megszünt .
Az egyedüli aki tiszta szívéből és őszintén bánta , hogy Esbenson ilyen hamar távozott , az Kristina volt .
Ahogy ennek az embernek súlyos árnyéka elvonult , még a levegő is sokkal könnyebbnek tűnt . A merev szigor láncai, melyek eddig mindent béklyóba vertek , azonnal elpattantak.
Míg a ház ura betegeskedett , a légkör, érthetően , roppant feszült volt , és mindenkit nyomasztott ez az állapot . Szinte tapintható volt az elfojtott szorongás és kétség a falak között. Most ez egycsapásra szinte teljesen megszünt .
Az egyedüli aki tiszta szívéből és őszintén bánta , hogy Esbenson ilyen hamar távozott , az Kristina volt .
Házuk nappaliában láttam visszont , egy végtelennek tűnő hét után első ízben .
Az ablakmélyedésből követte figyelemmel nagybátja indulását és még percekkel utánna sem akaródzott elszakítania tekintetét a már láthatatlan kocsitól . Az immár szakadó eső elhomályosította a kilátást , de ő , hűséges ragaszkodással , agodalommal szemében nézte amit már nem láthatott .
Olyan nagyon elmélyült magában , hogy jelenlétemről nem szerzett tudomást
Két karját , ölén nyugtatta , békésen , coelinkék ruhájának redői közé rejtve . Csak az ő sápadt arcán ült bánat . Bácsikájának hirtelen távozása , mélyen érintette , de leginkább aggodalommal töltötte el .
Nem akartam meg zavarni , merengésében , jól esett így gyönyörködnöm benne . Ám nem sokáig tehettem ezt zavatalanul .
Clara lépett be az ajtón , tálcával akezében , őt pedig a nevelőnő követte .
- Gyermekem , eleget ültél itt . - Szólt szeléden Kristinához , miközben a lány mellé lépve összevonta a függönyöket . - Ne bánkódj . Jobb volna ha inkább innál egy csésze meleg teát . - Javasolta kedvesen .
Kristina nem fordult felé , csak a vizcseppek útját figyelte az ablaktáblán , a függöny résein át.
- Gertrud , mond , miért teszi ezt magával ? - Kérdezte végül keserűen a lány . - Nem való ez most neki ... az idő sem alkamas ... tönkreteszi magát ...
- Tudod jól , hogy ha üzleti ügyről van szó ő soha sem késlekedik . - Mondta kissé rosszalóan a nevelőnő.
- Miféle ügy lehet fontosabb az életénél ? - Nézett kérdőn magaelé a lány .
- Pénzről lehet szó , kissaszonyom ... - Tette hozzá Clara , kissé fontoskodva .
- Mintha az bármi jót igérne ... - Fűzte hozzá szinte csak magának Gertrud , bosszankodva. Majd leült Kristinával szemben és kezébevette a lány kezét .
- Akárhogy is -Kezdte szelíd szigorral . - te most nem tehetsz mást , mint engedelmeskedsz azoknak akik jót akarnak neked .
A lány azonban mintha meg sem hallotta volna . A nevelő nő sóhajtva állt fel mellőle és az ablaktól nem messze álló kis asztalkához lépve , átvette Clarától a teáskannát .
- Hát jó , leánykám . - Kezdte miközben a gőzölgő teát töltötte ki . - Gubbasz csak ott borongva , ha jól esik . De azt nem garantálom , hogy a vendéged , napnyugtáig vár majd arra , hogy észre vedd.
Ez a mondat máris felébresztette a lányt . Szeme mindjár megtalált és arcán feltűnt a mosoly , melyenek nyomán már csak a bánat halvány emléke maradt .
- Mi azt hiszem , most , magukra hagynánk önöket . - Fordult felém Gertrud miközben intett a szobalánynak , hogy ne piszmogjon annyit a tálcával . - Vegye rá a lányt , hogy igya meg a teát , Erik . Talán az ön szavára hajlik majd . - Kért gondoskodó hangon , mire egy biccentéssel feleltem .
Az ajtó , halkan csukódott be a két nő után és mi kettesben maradtunk .
Leültem Kristina mellé , az ablakhoz és kezét kezembe fogtam . Ő némán , magaköré fonta karom és hozzám simulva vállamra hajtotta fejét .
Hihetetlenül jó érzés volt így tartani , érezni közelségét , testének melegét , könnyű érintését .
- Olyan jó , hogy te legalább velem vagy ... - Mondta halkan . - Hogy te soha sem hagysz el ...
- Eszemben sincs ... képtelen volnék rá ... - Feleltem szulárdan , biztos megyőződéssel és még jobban magamhoz öleltem a lányt .
- Bolond a te bácsikád , hogy így bánik veled ...
- Beszéltetek odakint ... nem mondta mi az ami most Koppenhágába viszi ?
- Az égvilágon semmit nem mondott . Csak szokásához híven zsörtölődött . - Húztam el a szám . - Talán valami rosszban sántikál ? - Kérdeztem kissé tréfásan .
Kristina felnézett rám és komolyan összevonta szemöldökét. Egy percig azt hittem , megbántottam ezzel a megjegyzéssel . De könnyed mosolya meggyőzött , érezte, hogy tréfának szántam .
Egy pillanatra elengedte a kezem , és fel vett egy kis könyvet , mely karnyujtásnyira feküdt az asztalon . Gyöngéden végig símított a fedelen , melynek sötétjén szinte világítottak ujjai .
- Soha semmit nem mond el nekem ... - Kezdte beletörődött keserűséggel . - A szüleimről sem mesélt még soha ... meg sem merem kérni rá , mert apám emléke nem a legkedvesebb számára ...
Ujra felnézett rám . Szeme színét élénkebbé tette a felhőkön kersztül átsütő nap szürt fénye .
- Ők úgy mentek el , Erik , hogy azt sem tudom kik voltak . Nincs róluk emlékem ... nem ismerem őket . És még így is , köt hozzájuk valami ... - Suttogta . - Szorongató érzés , hogy nem lelem nyomukat a mostani világban , hogy semmiben sem maradt fenn emlékük ... Ismeretlenül is szeretem őket , akárkik és akármilyenek is voltak . - Folytatta csöndesen . - Néha elgondolkodom , mennyi minden van amit nem mondhattak el ... hány szó amit soha sem hallhattam a szájukból ... - Hangja megremegett . - Nekem sokat jelentene , ha volna alkalmam hallani a kinemmondott szavakat ... és ezért én nem hagyom , hogy gondolataim velem haljanak , ha engem egyszer majd eltemetnek ... itt lesz minden ebben , azok számára akiket valaha szerettem .
Ölébe fektette a könyvecskét és úgy kulcsolta rá kis kezét , mintha mostantól az volna a legféltettebb kincse.
- Ahogy a bácsikám ápoltam , felfogtam , hogy milyen törékeny és mulandó az életünk . És legyen akármilyen őszinte is az ember azokhoz akiket szeret , míndíg vannak olyan szavak melyek kimondatlanok maradnak ...
Komolyan és gyöngéd szeretettel nézett rám , miközben beszélt .
- Erik ... - Folytatta . - Én soha sem akarlak magadra hagyni. Azt szeretném , ha egyszer mégis , úgy alakulna , hogy túl távol kerülnék tőled ... ez a könyv megmaradjon neked ... benne lesz minden , ami kettőnkről szól .
- Túl távol ... - Ismételtem szavait önkéntelenül és akartlanul is valami szorongás kerített hatalmába . Közelebb hajoltam a lányhoz és lágyan megérintettem arcát . - Ha egyszer a magaménak mondhatlak , soha sem hagyom , hogy bármi módon elveszítselek , Kiristina .
Elszántságom ujra meleg mosolyt csalt ajkára .
- Szép amit kigondoltál és hálás vagyok érte , de soha nem akarom , hogy ez a könyv a kezembe kerüljön . Látni sem kívánom . - Jelentettem ki . - Most mondd amit mondani kívánsz , mert én csak akkor élek , ha a szavaidat hallom . - Szóltam őszintén. - Tüntesd hát el ezt a naplót míg szépen mondom . - Parancsoltam rá , játékos szigorral .
- Már van is rejtekhelye . - Mondta nyugodtan . - Csak nem képzelted, hogy az orrod előtt hagyom . Ráér még , hogy megtudd mi áll benne .
Csintalan , komisz fény csillant szemében , amely egészen egy tíz esztendős kislánnyá tette hasonlatossá .
- Igazán ? Nocsak, ez mégis csak kezd érdekelni . Add csak ide !
Elkapta előlem a könyvet , fürgén .
- Hogy is ne ! - Nevetett , majd felpattant mellőlem és hátamögé rejtette a naplót . - Majd ha fagy ! Egy tapottat se !
Megfogta az egyik sötétkék huzattal borított zsámolyt , mely a szobában állt , és szépen az ablak melleti könyves polc elé tolta .
Figyeltem , ahogy kibujt cipőiből és felállt a kis székre . Onnan igyekezett olyan magasra érni , amilyen re csak tudott .
De hiába küszködött , a kiszemelt helyre nem tudta becsúsztatni naplóját . Túl , magas volt a polc , amelyre helyezni kívánta , ő meg túl kicsi.
Hiába nyujtózkodott , lehetetlen küldetésnek tűnt amit fejébe vett . Így hogy a zsámolyon állt , egy arasznyi kellet volna csupán , de az legyőzhetetlen távolságnak bizonyult .
Nekem azonban nem került nagy erőfeszítésembe elérni . Mögé léptem , és kivettem Kristina kezéből a könyvet .
- Mondd csak , előlem , vagy saját magad elől akarod elrejteni ? - Gúnyolódtam , miközben becsúsztattam a naplót két verseskötet közé .
A lány most szembe fordult velem és arcán komolytalan sértődöttség látszott .
- Hát rendben . - Mondta . - De nem láttál semmit .
Így , hogy most , a zsámolyon állva , arca egyvonalba került az ennyémmel , kedvemre mélyedhedtem el a kék szempárban .
Közel volt hozzám , nagyon közel és ez minden porcikám édes érzéssel töltötte el . Át járt a sóvárgás , olyannyira , hogy legszívesebben ,felrúgtam volna minden illemszabályt , csak hogy még ennél is közelebb érezhessem magamhoz .
Minden más egyéb feledésbe merült most , csak a kínosan édes vágy maradt meg .
Átfogtam a lány derekát és magamhoz vontam . Kristina nem ellenkezett , megadóan símult hozzám , tűrte érintésem .
Semmi sem választott el és rettenetesen kinzó távolság maradt közöttünk . De mégis jó volt így . Ha nem is addott teljes feloldozást
legalább pillanatnyi gyönyörünk volt a rüpke , ártatlan érintkezésben .
- Nicola a héten megházasodik . - Mondtam és némi irigység támadt most bennem , ha erre gondoltam . - Nekem mikor adatik meg , hogy a feleségemnek szólíthassalak ...?
Kristina szemében biztató kifejezés tükröződött.
- Már nem kell sokáig várnunk , igérem neked. - Szólt halkan , gyöngéden. - Bácsikám útja nem tarthat soká .. és ha itt lesz ...
- Ha itt lesz egy percet sem várok tovább . - Szögeztem le türelmetlenül.
Az ablakmélyedésből követte figyelemmel nagybátja indulását és még percekkel utánna sem akaródzott elszakítania tekintetét a már láthatatlan kocsitól . Az immár szakadó eső elhomályosította a kilátást , de ő , hűséges ragaszkodással , agodalommal szemében nézte amit már nem láthatott .
Olyan nagyon elmélyült magában , hogy jelenlétemről nem szerzett tudomást
Két karját , ölén nyugtatta , békésen , coelinkék ruhájának redői közé rejtve . Csak az ő sápadt arcán ült bánat . Bácsikájának hirtelen távozása , mélyen érintette , de leginkább aggodalommal töltötte el .
Nem akartam meg zavarni , merengésében , jól esett így gyönyörködnöm benne . Ám nem sokáig tehettem ezt zavatalanul .
Clara lépett be az ajtón , tálcával akezében , őt pedig a nevelőnő követte .
- Gyermekem , eleget ültél itt . - Szólt szeléden Kristinához , miközben a lány mellé lépve összevonta a függönyöket . - Ne bánkódj . Jobb volna ha inkább innál egy csésze meleg teát . - Javasolta kedvesen .
Kristina nem fordult felé , csak a vizcseppek útját figyelte az ablaktáblán , a függöny résein át.
- Gertrud , mond , miért teszi ezt magával ? - Kérdezte végül keserűen a lány . - Nem való ez most neki ... az idő sem alkamas ... tönkreteszi magát ...
- Tudod jól , hogy ha üzleti ügyről van szó ő soha sem késlekedik . - Mondta kissé rosszalóan a nevelőnő.
- Miféle ügy lehet fontosabb az életénél ? - Nézett kérdőn magaelé a lány .
- Pénzről lehet szó , kissaszonyom ... - Tette hozzá Clara , kissé fontoskodva .
- Mintha az bármi jót igérne ... - Fűzte hozzá szinte csak magának Gertrud , bosszankodva. Majd leült Kristinával szemben és kezébevette a lány kezét .
- Akárhogy is -Kezdte szelíd szigorral . - te most nem tehetsz mást , mint engedelmeskedsz azoknak akik jót akarnak neked .
A lány azonban mintha meg sem hallotta volna . A nevelő nő sóhajtva állt fel mellőle és az ablaktól nem messze álló kis asztalkához lépve , átvette Clarától a teáskannát .
- Hát jó , leánykám . - Kezdte miközben a gőzölgő teát töltötte ki . - Gubbasz csak ott borongva , ha jól esik . De azt nem garantálom , hogy a vendéged , napnyugtáig vár majd arra , hogy észre vedd.
Ez a mondat máris felébresztette a lányt . Szeme mindjár megtalált és arcán feltűnt a mosoly , melyenek nyomán már csak a bánat halvány emléke maradt .
- Mi azt hiszem , most , magukra hagynánk önöket . - Fordult felém Gertrud miközben intett a szobalánynak , hogy ne piszmogjon annyit a tálcával . - Vegye rá a lányt , hogy igya meg a teát , Erik . Talán az ön szavára hajlik majd . - Kért gondoskodó hangon , mire egy biccentéssel feleltem .
Az ajtó , halkan csukódott be a két nő után és mi kettesben maradtunk .
Leültem Kristina mellé , az ablakhoz és kezét kezembe fogtam . Ő némán , magaköré fonta karom és hozzám simulva vállamra hajtotta fejét .
Hihetetlenül jó érzés volt így tartani , érezni közelségét , testének melegét , könnyű érintését .
- Olyan jó , hogy te legalább velem vagy ... - Mondta halkan . - Hogy te soha sem hagysz el ...
- Eszemben sincs ... képtelen volnék rá ... - Feleltem szulárdan , biztos megyőződéssel és még jobban magamhoz öleltem a lányt .
- Bolond a te bácsikád , hogy így bánik veled ...
- Beszéltetek odakint ... nem mondta mi az ami most Koppenhágába viszi ?
- Az égvilágon semmit nem mondott . Csak szokásához híven zsörtölődött . - Húztam el a szám . - Talán valami rosszban sántikál ? - Kérdeztem kissé tréfásan .
Kristina felnézett rám és komolyan összevonta szemöldökét. Egy percig azt hittem , megbántottam ezzel a megjegyzéssel . De könnyed mosolya meggyőzött , érezte, hogy tréfának szántam .
Egy pillanatra elengedte a kezem , és fel vett egy kis könyvet , mely karnyujtásnyira feküdt az asztalon . Gyöngéden végig símított a fedelen , melynek sötétjén szinte világítottak ujjai .
- Soha semmit nem mond el nekem ... - Kezdte beletörődött keserűséggel . - A szüleimről sem mesélt még soha ... meg sem merem kérni rá , mert apám emléke nem a legkedvesebb számára ...
Ujra felnézett rám . Szeme színét élénkebbé tette a felhőkön kersztül átsütő nap szürt fénye .
- Ők úgy mentek el , Erik , hogy azt sem tudom kik voltak . Nincs róluk emlékem ... nem ismerem őket . És még így is , köt hozzájuk valami ... - Suttogta . - Szorongató érzés , hogy nem lelem nyomukat a mostani világban , hogy semmiben sem maradt fenn emlékük ... Ismeretlenül is szeretem őket , akárkik és akármilyenek is voltak . - Folytatta csöndesen . - Néha elgondolkodom , mennyi minden van amit nem mondhattak el ... hány szó amit soha sem hallhattam a szájukból ... - Hangja megremegett . - Nekem sokat jelentene , ha volna alkalmam hallani a kinemmondott szavakat ... és ezért én nem hagyom , hogy gondolataim velem haljanak , ha engem egyszer majd eltemetnek ... itt lesz minden ebben , azok számára akiket valaha szerettem .
Ölébe fektette a könyvecskét és úgy kulcsolta rá kis kezét , mintha mostantól az volna a legféltettebb kincse.
- Ahogy a bácsikám ápoltam , felfogtam , hogy milyen törékeny és mulandó az életünk . És legyen akármilyen őszinte is az ember azokhoz akiket szeret , míndíg vannak olyan szavak melyek kimondatlanok maradnak ...
Komolyan és gyöngéd szeretettel nézett rám , miközben beszélt .
- Erik ... - Folytatta . - Én soha sem akarlak magadra hagyni. Azt szeretném , ha egyszer mégis , úgy alakulna , hogy túl távol kerülnék tőled ... ez a könyv megmaradjon neked ... benne lesz minden , ami kettőnkről szól .
- Túl távol ... - Ismételtem szavait önkéntelenül és akartlanul is valami szorongás kerített hatalmába . Közelebb hajoltam a lányhoz és lágyan megérintettem arcát . - Ha egyszer a magaménak mondhatlak , soha sem hagyom , hogy bármi módon elveszítselek , Kiristina .
Elszántságom ujra meleg mosolyt csalt ajkára .
- Szép amit kigondoltál és hálás vagyok érte , de soha nem akarom , hogy ez a könyv a kezembe kerüljön . Látni sem kívánom . - Jelentettem ki . - Most mondd amit mondani kívánsz , mert én csak akkor élek , ha a szavaidat hallom . - Szóltam őszintén. - Tüntesd hát el ezt a naplót míg szépen mondom . - Parancsoltam rá , játékos szigorral .
- Már van is rejtekhelye . - Mondta nyugodtan . - Csak nem képzelted, hogy az orrod előtt hagyom . Ráér még , hogy megtudd mi áll benne .
Csintalan , komisz fény csillant szemében , amely egészen egy tíz esztendős kislánnyá tette hasonlatossá .
- Igazán ? Nocsak, ez mégis csak kezd érdekelni . Add csak ide !
Elkapta előlem a könyvet , fürgén .
- Hogy is ne ! - Nevetett , majd felpattant mellőlem és hátamögé rejtette a naplót . - Majd ha fagy ! Egy tapottat se !
Megfogta az egyik sötétkék huzattal borított zsámolyt , mely a szobában állt , és szépen az ablak melleti könyves polc elé tolta .
Figyeltem , ahogy kibujt cipőiből és felállt a kis székre . Onnan igyekezett olyan magasra érni , amilyen re csak tudott .
De hiába küszködött , a kiszemelt helyre nem tudta becsúsztatni naplóját . Túl , magas volt a polc , amelyre helyezni kívánta , ő meg túl kicsi.
Hiába nyujtózkodott , lehetetlen küldetésnek tűnt amit fejébe vett . Így hogy a zsámolyon állt , egy arasznyi kellet volna csupán , de az legyőzhetetlen távolságnak bizonyult .
Nekem azonban nem került nagy erőfeszítésembe elérni . Mögé léptem , és kivettem Kristina kezéből a könyvet .
- Mondd csak , előlem , vagy saját magad elől akarod elrejteni ? - Gúnyolódtam , miközben becsúsztattam a naplót két verseskötet közé .
A lány most szembe fordult velem és arcán komolytalan sértődöttség látszott .
- Hát rendben . - Mondta . - De nem láttál semmit .
Így , hogy most , a zsámolyon állva , arca egyvonalba került az ennyémmel , kedvemre mélyedhedtem el a kék szempárban .
Közel volt hozzám , nagyon közel és ez minden porcikám édes érzéssel töltötte el . Át járt a sóvárgás , olyannyira , hogy legszívesebben ,felrúgtam volna minden illemszabályt , csak hogy még ennél is közelebb érezhessem magamhoz .
Minden más egyéb feledésbe merült most , csak a kínosan édes vágy maradt meg .
Átfogtam a lány derekát és magamhoz vontam . Kristina nem ellenkezett , megadóan símult hozzám , tűrte érintésem .
Semmi sem választott el és rettenetesen kinzó távolság maradt közöttünk . De mégis jó volt így . Ha nem is addott teljes feloldozást
legalább pillanatnyi gyönyörünk volt a rüpke , ártatlan érintkezésben .
- Nicola a héten megházasodik . - Mondtam és némi irigység támadt most bennem , ha erre gondoltam . - Nekem mikor adatik meg , hogy a feleségemnek szólíthassalak ...?
Kristina szemében biztató kifejezés tükröződött.
- Már nem kell sokáig várnunk , igérem neked. - Szólt halkan , gyöngéden. - Bácsikám útja nem tarthat soká .. és ha itt lesz ...
- Ha itt lesz egy percet sem várok tovább . - Szögeztem le türelmetlenül.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése