folytatás: Dánia 68.

Végre-valahára az utolsó eddig közzétett fejezet is felkerült az oldalra:) Most itt a folytatás:D Elnézést a szétcsúszásért de van egy kis gondom a billentyűzettel:S

Szeptember közepe táján , roppant szerény és csendes szertartás keretein belül zajlott le az esküvő . Sem Hilja sem Nicola részéről nem érkeztek családtagok , pusztán néhány helybéli ismerős én és Kristina voltunk még jelen .                                                                                                                                                    Hiljá-t talán akkor  láthattuk legteljesebb szépségében , Nicola oldalán , hófehérben , a csipkefátyol hálóján átderengő rózsás arccal , átszellemült , boldog tekintettel.                                                                                                                                  A kápolna tökéletes csöndjében , minden  halk szó , mintha nagyobb jelentőséggel bírt volna , mint bárhol máshol . A halkan , de határozottan kimondott igen mindenkihez elért .    Én nem bírtam megállni , hogy tenyerembe ne fogjam , a mellettem ülő lány kesztyűs kezét és ne üzenjem neki némán , egy pillantással ; mennyire jó most itt vele .                         Kristina kissé álmatagon, félig lehunyt szemmel figyelte az eseményt .                            Negyed órával  a szertartás előtt együtt készülődtek , jó barátnők módjára osztozva egymás örömén, lelkesedésén . Ő segített Hiljának a fátylat elrendezni és az ő kezének munkája volt a menyasszony hajában tündöklő virágfüzér is . Ezekben az apró figyelmességekben örömét lelte és egész délelőtt mosolyogva sütkérezett Hilja boldogságában .De most valami tompította lelkesedését . Ahogy ránéztem láttam mosolyát , de a tekintete fátyolos volt és fáradt . Ez a tekintet érthetetlen módon feszélyezett , a torkom elszorult egy pillanatra . Önkéntelenül gyöngéden megszorítottam  a kezét . Ahogy a karcsú ujjak összefonódtak az enyémmel , éreztem milyen meleg a lány teste , szinte forró . Ez még inkább nyugtalanított . Kutatón figyeltem Kristina arcát , mely most szokatlan pírban égett , ajkát mely ezzel ellentétben , most halovány volt , szintelen . Látta aggódó tekintetem , érezte , hogy féltem . Szelíden viszonozta a érintésem és  higgadt , békítő nyugalommal nézett a szemembe . Az a kék szempár maga volt a derűs , tiszta égbolt , most már semmi nem árnyékolta be fényét  . A szorító érzés már is enyhült bennem . De még nem szűnt meg . Nem , valami arra késztetett , hogy ma különösen ügyeljek a lányra . Eldöntöttem , hogy míg csak tehetem , a közelében maradok . A lány tanulmányozásától a ruhák együttes halk neszezése térített el . Az esküvő befejeződött , a vendégek sorban álltak fel és mindenki megindult a kijárat felé , Nicoláék nyomában .

A tágas nappalit, gyertyák táncoló , halovány fénye világította meg és a zongora hangja csengett levegőjében .Jókedv uralkodott az újdonsült  házasok otthonában , melyet úgy tűnt semmi sem ronthat el . A vendégek nagy része már átadta jókívánságait és sorban szétszéledtek , de minket  marasztaltak . Nicola az én társaságomhoz ragaszkodott ,Hilja  pedig Kristinától nem akart megválni . Barátságos meghívásuknak pedig , nem lehetett ellenállni . Jelenlétük , a bennük vibráló életöröm , akaratlanul is vonzott , jól esett boldogságuk fényudvarán belül helyet kapni. Rájuk pillantva , elhittem , hogy lehet jól élni , hogy meglehet találni az élet szebb oldalát . Akkor ott , azok körében akik barátságot és szerelmet adtak nekem , otthon éreztem magam , valaminek a részesének , többé nem kívülállónak . A kiürült világban ,még is akadt hát hely ahol számomra is van élet… Most ,talán először életem során,éreztem,hogy magam is láncszem vagyok ,aki fogózhat másba és aki viszont adhat támaszt.                                                                                                      Míg Hilja és Kristina átöltöztek , az ünnepség  után , én és Nicola a zongoránál beszélgettünk . Különösen elemében volt akkor , mint ha tíz évvel korábbi önmagával társalogtam volna .     Barna szeme vidáman nevetett mindenre amire csak rápillantott és  ujjai most a szokottnál is ügyesebben jártak a billentyűkön .                                          Valami népdalt kezdett játszani , amit alighanem Hilja és az ő  hazájából , Finnországból hozott magával . A kedves dallam , összeolvadt a  ház levegőjével , egymásba vegyült a kettő , szinte azt az illúziót keltve , hogy  egyszerre hallod és lélegzed be a zenét .  Ez a furcsa varázslat , végre kicsalta a lányokat az öltözőszobából , ahonnét csak halk csicsergésük szűrődött ki .  Akár   virág illat  a könnyű szárnyú lepkéket , úgy bűvölte elő őket , a zongorajáték .  Olyan elevenek voltak , mint a fénylő nap alatt  fák között cikázó , naphosszat daloló madarak . Most az a pár év korkülönbség, ami köztük volt , mintha nem is létezett volna , egyidősek voltak , egyformán tizenhét évesek és elfelejtették minden gondjukat-bajukat .                                                                                                                       Hilja mikor felöltötte hófehér mennyasszonyi ruháját , végleg szélnek eresztette a fekte fátyolt , amely mintha , bár már nem hordta egy ideje , mégis valamiféle , füstös ködként lengte körül . Már nem e nyugtalanító árnyékon  derengett át arca , hanem tisztán  , világosan látható volt , akárcsak egyenes tekintete , gyertyafényben aranyló barna szeme . Lehetetlen volt nem észrevenni ezt a változást , hiszen ott vibrált körülötte akár csak a mécses fényudvara . Meglátszott , arcán , magas –karcsú alakján , gesztenyeszín hajában csillogott és halovány , üde tavaszzöld ruháján táncolt.    És Kristina még e ragyogásban is képes volt idomulni barátnőjéhez , osztozni rajta vele . Sápadt színei , kissé megélénkültek , de tagadni sem lehetett volna , hogy Skandinávia szülötte; halovány, még is fénylő  északi csillag.   Megnyugtató mályvaszín, reménnyel teli égkék, hófehér és arany . Mozdulatainál halkan suttogó ruha, mindenkire és mindenre örömmel tekintő szem , karcsú nyak és vállára omló ,szőke hajzuhatag. Ilyennek látni őket , több volt mint  szívderítő . Figyelve a két lányt , nem letett megállapítani , ki fürdik,kinek boldogságában . Egyik növelte másikét , és kettejüké együtt , a miénket .Egy szempillantás alatt megfeledkeztem , arról a kimerült és meggyötört tekintetről , amely az esküvői szertartás alatt találkozott az enyémmel.                                                                                                                            Elkergettem a forró , lázas test , égetésének , aggasztó emlékét is . Bár kezdetben makacsul vissza-vissza tért , mintegy figyelmeztetni próbálva , kizártam gondolataim közül , erőszakkal elnémítottam , amit ma este igazán nem akartam hallani . És úgy tűnt , Kristina is hasonlóképp tett . Nevetett , lépte könnyű volt ,szinte,a föld fölött lebegett .  Nicola úgy szintén  teljesen elmerült a jó hangulatban . Felállt a zongorától , a zene dolgát énrám bízta , és már is ment , hogy megtáncoltassa  kishúgát . Kristina kicsit megszeppenve fogatta a felkérést ,de végül nem tudott nemet mondani a kérlelésnek . Nicola valóban úgy bánt vele mintha  legkisebb testvére volna a lány . Az újdonsült férjet , akkor este  a legminimálisabb komolyságra sem lehetett rá venni , de kit érdekelt ? A zongoránál ülve is végig figyeltem őket és egy szemernyi ,aggodalom,a legapróbb félelem sem volt bennem a jövőbe tekintve . Nicola olyan tréfásan incselkedett Kristinával , mintha világ életében ismerte és szerette volna . Nem lehetett nevetés nélkül nézni kettejüket ; az erőteljes fiatalember mellett a törékeny kislányt , aki életre kelt játékbabának tetszett , a férfi társaságában . Nicola egyetlen egy lépést sem vett komolyan a táncból ,gyermeteg játszadozás volt az egész , a pillanat szült minden mozdulatot . Hol megpörgette a lányt , hol pedig , mikor Kristinát a legváratlanabbul érte , derékon kapta és a magasba emelte . Talán máskor , kissé zokon vette volna , hogy ilyen gyermek mód bánnak vele ,de most őszintén nevetett vissza Nicolára a magasból .  Könnyű volt ,  légies , szinte súlytalannak tetszett .  Ahogy a lány végre ismét szilárd talajt érzett vászoncipője alatt , és a szokott módon nézett fel táncpartnerére , már is menekülőre fogta . Több sem kellet neki , amint nem tartották olyan szorosan , már is hozzám szaladt . Egy perc  és már is ott éreztem könnyű kis kezét vállamon , közelről halottam kacagását . Felszabadult hangja   úgy csilingelt , mintha maroknyi ezüstgyöngy gurult volna széjjel a padlón .  Ahogy átölelt, hajának , enyhe édes illata , minden mozdulatánál jobban érződött .  Lehunytam a szemem , hogy teljesen átadjam magam annak a leírhatatlan érzésnek , ami elfogott , most hogy a közelemben volt. - Ugye megvédesz … - Hallottam a számomra legkedvesebb hangot a világon. – Ugye nem hagyod , hogy csakúgy , megfogjon és elvigyen …  Kristina soha sem beszélt még olyan vidáman mint akkor . Hangjából , csak a játéktól való kimerültség és az alig visszafogható nevetés bujkált . Bennem még is egy másod perc töredékéig , minden ideg megfeszült , szavait hallva . Nem tudom , hogyan és mit , de valamit éreztem abban a futó másodperben . Valami nem a mulatsághoz illőt , valami olyan jelenlétét , amit akkor és ott egyáltalán nem akartam érezni . Közeledő, lesben álló valamit … A lélegzetem is elakadt e váratlan  és megmagyarázhatatlan érzéstől . De ahogy jött úgy gyorsan el is illant .                         Szemem kinyitva pedig csak a legkedvesebb látványa tárult elém ; Nicola újra megkaparintotta a lányt , de ezúttal nem kapta fel , csak úgy szorította magához  szeretettel , mint valami neveletlen kisfiú az újonnan szerzett játszópajtását .                                            – Fogadj el tőlem egy jó tanácsot. – Nézett rám nehezen magára erőltetett komolysággal Colula. – Az első adandó alkalommal , fogd meg ezt a lányt és tedd fel a legmagasabb polcra ,ahol nem eshet baja , mert olyan , akár a porcelán ; szép és értékes , de egy rossz mozdulat és eltörhet …                                                                                                               Kristina erre , olyan durcás grimaszt vágott , hogy Nicola képtelen volt nevetés nélkül ránézni . – Ne félj . – Mondtam a lánynak . – Ennél jobb ötletem van .                           Gyanakodva és kérdőn nézett vissza rám .                                                                                 – És pedig?                                                                                                                       -  És pedig ; - Kezdtem komolyan. - Megfoglak , beteszlek a vitrinbe . Hogy senki még csak  hozzád se érhessen .  Kristina egészen elvörösödött zavarában és mérgében .                                                                                                                                                 – Na , ahhoz nekem is lesz egy-két szavam . – Vágott vissza , tündéri indulattal .   Felálltam a zongorától és átöleltem a lányt .                                                                                                                                                                                                                                        – Ha ilyen harcias vagy , attól félek , nem tudom elvetni ezt az a tervet .  – Hilja úgy sem engedi . – Vágta rá mindjárt széles mosollyal Kristina és barátnője arcát fürkészte. Hilja játékos komolysággal mért végig mindenkit a pamlagon ülve , aztán ravaszkás mosoly jelent meg arcán .                                                                                                                      – Még nem döntöttem el ki mellet állok … - Kezdte látványos gondolkodás közepette . – De Erik vitrines ötlete …                                                                                                                                              - Ó te áruló ! – Nevetett önfeledten Kristina . Éreztem örömét,mintha tavaszi virágillat volna ,olyan édesen frissítette fel a levegőt  .Boldogságától visszhangzott a szoba , zengett a ház .