2013. április 23., kedd

Fantom: E.- Dánia 5.



A túlsó parton már vártak ránk. Egy középkorú nő fürkészte gondterhelten az öböl vizét. Idegesen tördelte a kezét és igazgatta takarosan elrendezett tompa, galambszürke ruháját. Aggodalom látszott, felindultságtól kipirult arcán, s mikor végre észrevette csónakunkat, habozás nélkül elénk jött. A lány már messziről látta a közeledő hölgyet és úgy tűnt nem igen villanyozta fel az , hogy itt vár rá . Nagyon zavartan nézett rám egy pillanatra és önkéntelenül összébb húzta magán a vállán pihenő köpenyt , úgy kuporgott benne, egészen kicsire összegörnyedve, mint ha az lenne minden, ami védelmet adhat . Mikor kisegítettem őt a partra, minden mozdulatából valami hihetetlen zavar volt ki vehető. Kapkodva, ügyetlenül emelte meg halvány orgonaszínű ruhájának szélét, és majdnem elbotlott benne, ahogy kilépett a partra, kis híján visszatántorodott a csónakba. Futó bocsánatkérő pillantást vetett rám, miközben megfogtam a karját, hogy megtámogassam. Aztán összeszedte magát ,megpróbált uralkodni idegességén és a közeledő felé fordult . A nő szinte ujjongva fogadta . Annyira boldoggá tette , hogy ott áll előtte , hogy mást talán nem is látott . Én a háttérbe vonultam , nem bántam , hogy nem vesz észre.
- Kristina! - Szólította nevén a lányt, túláradó szeretettel. - Kedvesem ... csak , hogy látlak ! A lány mélyet sóhajtott , fáradtan , mintha nem először állt volna így a hölgy előtt . A nő végig mérte és ázott ruháit látva , aggodalma visszatért . - Elmentél , úgy , hogy egy mukkot sem szóltál , most, meg mint egy viharvert kóbor eb , átázva látlak viszont ! - Méltatlankodott őszinte indulattal. 
- Tizenkét esztendős korod óta nevelek , tudod jól , hogy az ilyen viselkedéssel , mindig kivívod haragomat ! 
 - Ne haragudj Gertrud ... - Mondta bűntudatosan Kristina . A nevelőnő megenyhülten nézett rá . - Most nem mondom meg a bácsikádnak, de ha még egyszer így térsz haza , arról tudni fog ! - Figyelmeztette minden szigorúságát igyekezve összegyűjteni. Azt reméltem továbbra is láthatatlan maradhatok, de nem így történt. Az idősebb nő , amint befejezte mondandóját , észrevett . Bizalmatlanul méregetett , és maszkom tagadhatatlanul gyanakvást keltett benne . Szúrós , már-már fenyegető tekintettel nézett rám . Ez egy cseppet sem esett jól , de igyekeztem állni , hideg pillantását. Kristina mindjárt észrevette, nevelőnője miként vett szemügyre. 
 - Az úr segített rajtam. - Fordult feléje a lány. - Ha ő nincs... lehet, hogy nem is látsz többet...
- Igazán ? - Húzta el a száját a hölgy látványos rosszallással. Biztosra vettem, hogy eddig nem Kristina megmentőjének vélt és most sem nőttem túl nagyot a szemében. - Igen , Gertrud . - Mondta határozottabban a lány . 
 - Nos ... ezesetben ... - Kezdte fanyalogva a nő . - Köszönettel tartozom ... Elég fagyos köszönetnyilvánítás volt ez és rettentően ingerlő a hangneme . Láttam Kristina sem erre számított. Arcán visszafogott felháborodás jelent meg. - Valóban köszönettel tartozunk. - Figyelmeztette a nevelőnőt, egy helytelenítő pillantás kíséretében. Majd elnézést kérően fordult felém. - Legyen a vendégünk ebédre ... ez ugyan csekélység ahhoz képest amit ... amit tett ... de ... Igazán szívesen látnánk ...
Ez ezerszer kedvesebb volt , mint amire az elhangzottak után számítani mertem. Ami azonban még inkább meglepett, hogy kedves szavai mellett, barátságos, hálás mosoly ragyogott fel arcán. Rendszerint komor arcokat látok magam körül. Az utcán az emberek inkább elkapják rólam tekintetüket, mert nincs merszük túl sokáig bámulni egy ilyen baljós alakot. Ő pedig rám mosolyog. Minden gúny megvetés nélkül. Ez olyan szokatlan volt számomra, hogy szóhoz sem jutottam, mint aki valami egészen hihetetlen eseménynek volt tanúja. Nem sűrűn fordult elő ilyesmi az én jelenlétemben . És , hogy nekem szól ! Ez elég volt ahhoz , hogy percekre elnémuljak . Zavarom kihasználva , Gertrud felelt helyettem , modortalanul szinte Kristina szavába vágva. 
  - Ó nem , drágám . - Szögezte le sietve . - Nem tarthatjuk fel a fiatalembert. Kristina vonásain még inkább eluralkodott a megbotránkozás. - De hát ... - Tiltakozott elképedve .
- Csak semmi de ! Neked különben sem itt a helyed! Gyerünk átöltözni! - Parancsolta a nő ellentmondást nem tűrő arckifejezéssel. - Hiába nézel így rám ! Nincs kedvem megint téged ápolni! Megint egy hetet akarsz ágyban tölteni , lázasan ?! - Vonta kérdőre haragosan. Kristina feladta a vitát , beletörődve ,abba , hogy nem tehet semmiT , hajtott fejet . - Nem ... - Ismerte el önkéntelenül .  
- Na ugye ! - Mosolyodott el fölényesen Gertrud. - Akkor ne akadékoskodj, menj, szárítkozz meg! - Utasította. Aztán futólag végig mért , mintha valami kellemetlen alak volnék aki ott ólálkodik , ahol nem kéne . - Az úr sem marad már soká. Igazam van ? Minden szavából érezhető volt , nem kívánt vendég volnék . Ez a nő nem lát szívesen és ezt elég érthetően a tudtomra is adta . Hideg , szürke szeméből kiolvashattam , mi jár a fejében : ,, Hogy is ne ! Ez a figura be nem teszi a lábát a házba, az biztos! Maszkot visel, az arcát sem látni. Ki tudja kiféle, miféle! '' Megértettem a célzást. De már csak azért sem mutattam, keserűséget, haragot. - Igaza van. - Feleltem kimérten. - Nem akarok zavarni. - Mondtam hűvös közömbösséggel.  
- Hálás vagyok a meghívásért, kisasszony, de nem fogadhatom el. - Fordultam a lány felé. Valahogy nem tudtam keményen szólni hozzá, önkéntelenül kedvesebb hangot ütöttem meg vele szemben. Láttam, hogy kényelmetlenül érzi magát, a nevelőnő szavai miatt. - Valóban nem maradhatok...
 - Megértem ... - Mondta kicsit csalódottan , amire nem is számítottam . - Ég önnel ... - Szólt tétován álldogálva . - És ... még egyszer köszönöm ...
Vegyes érzelmekkel teli szívvel értem haza. Mennyivel jobban éreztem magam , most , a történtek után . Mikor a fjordhoz indultam , rettentő melankólia telepedett rám. De ez után az érdekesre sikeredett séta után , bánatom nagy része teljesen elszállt , mint a gyertya füstje . Ugyan némi elkeseredés még maradt bennem , a nevelőnő szavai után , ám lassan ez is feledésbe merült , s nem maradt más emléke a napnak , csak az a kedves mosoly és az a szelíd hang , amely köszönetet mondott .

5 megjegyzés :

  1. Ez de jó rész volt. én csak olvastam, és olvastam és hirtelen azt vettem észre, hogy vége lett. :D Ez a nevelőnő nagyon idegesítő, sőőt olyan ellenszenves volt. :D

    VálaszTörlés
  2. Akkor sikerült, az első benyomást ilyennek akartam :)

    VálaszTörlés
  3. Igen sikerült, én kifejezetten utáltam. :D De mindig kell olyan karakter, akit utálhatunk, bár az enyémben nem tudom ki olyan, vagy ki lesz :D

    VálaszTörlés
  4. Igen, kell egy szenyó karakter :) Vagy több is :D

    Majd csak meg lesz a tied is :) Ne görcsölj rajta, majd beugrik ;)

    VálaszTörlés
  5. Lehet, hogy igazad van. :D

    VálaszTörlés