Kissé skizoid hangulatom volt a héten ... ezért nem bírtam megállni , hogy ne írjak meg egy jelenetet ebben a lelkiállapotban ...
Figyeltem , ahogy rendkívül kimért , még is valahogy fürge és ügyes mozdulattal kiterítette maga elé a kártyákat. Volt abban valami boszorkányos , ahogy , hosszú ujjait végig húzta a pakli felett , szinte nem is érintve azt , és a lapok engedelmesen követték mozdulatát; szétterültek a terítőn , nyitott legyezőformán, mint hacsak megbűvölte volna őket. Ez apró szemfényvesztés volt csupán, talán a legjelentéktelenebb bűvészi repertoárjából, kis káprázat , mely talán már vérévé vált. Még is nem mindennapi látványt nyújtott. Hogy ez számomra is meglepő volt , minden bizonnyal , észrevétlen kiült vonásaimra , mert Erik , bár látszólag mindenfigyelmét kártyáinak szentelte, halkan felnevetett. Hangjából elnéző, megértés csengett ki, mint mikor megmosolyogjuk a kisgyermeket , aki először csodálkozik rá a hóesésre. – Semmiség. – Jelentette ki és összefonta ujjait az asztalon. – Bár e semmiség is sodort már bajba. – Tette hozzá nem túl lelkesen. – El se hinné , hogy az egyszerű emberek szemében ,még ma is , lehet ez egyenlő a boszorkánysággal . – Magyarázta. – Amit képtelenek megérteni, a legapróbb dolog is ami kívül esik értelmük felfogóképességén, már félelmet kelt bennük. – Mondta árnyalatnyi sajnálkozással. Végig mértem Eriket. Szemben ült velem, kártyái a köztünk álló asztalon , de most engem figyelt. Nyugalma sosem tűnt szilárdabbnak. Maszkján feloldhatatlanul ott ül az a jól ismert keménység , de tekintete egyszerűen meghazudtolta e kifejezést. Most valóban csak álarc volt amit viselt. Akaratom ellenére , felidéződött bennem néhány korábbi beszélgetésünk. Annyi féleképp , annyi eltérő hangulatban láttam már … hihetetlen , hogy mint ahogy a színész a szerepeit úgy váltogatja ő is azt mit mutat a világ felé . Volt , hogy engem is megijesztett. Volt hogy azt hittem , nagy hibát követtem el mikor ,nem fordítottam neki hátat az első adandó alkalommal. Most még is , ahogy félelmemre gondoltam , harag fogott el magam iránt. Erik most nem különbözött senkitől. Ahogy csöndesen szemlélt engem , nem volt abban semmi , ami miatt félnem kellett volna. És nem is tartottam tőle. Most úgy éreztem, végre az ül előttem aki valójában volt. Amilyen lehettet volna ha nem azt a nehéz utat járja be ami kijutott neki. Úgy éreztem , ez ő . És hirtelenjében utálatosnak találtam azt a félelmet , ami ismeretségünk kezdetén mindig megkörnyékezett. Valahogy igazságtalannak és ostobának éreztem magam , amiatt , hogy nem voltam képes hamarabb meglátni azt az embert aki most helyet foglalt velem szemközt.
– Ostobaság . – Csúszott ki a számon önkéntelenül. - Ahogy az én félelmem is ostobaság volt …
Erik tűnődve kereste tekintetem.
– Nem. – Jelentette ki határozottan. – A félelem , Laura soha sem ostoba. Nem szabad figyelmen kívül hagyni ! Uralja , de soha se fojtsa el ! Mert nincsen indokolatlan , vagy ahogy ön mondta , ostoba félelem .
Hátradől a pamlagon és két karját összefonta mellkasán , sötétkék mellénye fölött . De tekintetét nem vette le rólam.
- A temetőben megriasztottam. És mikor elvittem kocsikázni , akkor is világosan ott ült az arcán a tőlem való félelme. És ez ostoba félelem volt ? – Tagadóan intett fejével .- Tekintve, hogy mi mindent tudott meg rólam , nagyon is helyén valónak tűnik , nemde ?
Tekintete váratlanul rendkívül komollyá ,súlyossá vált.
– Egy gyilkossal utazott és egy gyilkossal társalog most is . - Mondta ki jelentőség teljesen. – Az ölés pedig , már korántsem olyan riasztó , ha belejön az ember … Morbid igazság , de való. Perzsiában pedig volt lehetőségem gyakorolni …
Váratlanul ismét előre hajolt, térdére támaszkodott és még közelebbről tanulmányozta vonásaimat.
– Most fél ? – Kérdezte , de szinte biztosra vettem , hogy pontosan tudja a választ .
A félelemnek az a jól ismert fajtája , amit vele összezárva a kocsi utasterében éreztem , már nem volt jelen bennem. Még is nagy levegőt kellet vennem , hogy kimondjam a választ.
– Már nem félek. Féltem … de ön biztosított afelől , hogy nincs félni valóm …
Erik szeme nevetett, kissé talán gúnyosan , de mosolygott.
– Hinni egy gyilkosnak ? Nem gondolja , hogy ez a nagyobb ostobaság …
Nem tudom miért , de úgy éreztem ellent kell mondanom.
– Nem félek öntől. – Jelentettem ki nyugodtan. – Erik , most önmaga …
- Önmagam volnék ? – Kérdezett vissza különös hangsúllyal. - Erre még magam sem vennék mérget … Homlokom ráncoltam , mert nem igen értettem.
- Ez talán csak az egyik önmagam… egy a sok közül…
Különös töprengő hangulatba került hirtelen , és úgy tűnt az utolsó kijelentést inkább magának szánta, mint nekem.
- Most szívesen néz rám Laura … - Szólt ismét hozzám, halkan. – De én egyetlen önmagam sem látnám örömmel … - Hangjából merengő keserűség csengett. – Ha lehetséges volna hogy mindennel , mindennel aki , ami csak valaha voltam, szembeálljak …
Karja megfeszült térdén ujjai pedig görcsösen szorultak ökölbe. Aztán mélyet sóhajtott.
– Tehát , ön szerint , most volnék önmagam ?
Némán , önkéntelenül bólintottam. Egy pillanatra megint úgy tűnt mosolyok a maszk alatt. De aztán tekintete ismét elkomorult.
– Szeretné , igaz ? De el kell keserítsem … mert a tévedés veszélye erősen fennáll … jobb ha nem keresi ki vagyok … a valóság már eltorzult és magam sem lelem …
Ismét összekulcsolta ujjait és az asztalra könyökölt.
– Jó volna tudni ki voltam … de még azt sem állíthatom , hogy tudom , most ki vagyok … - Mondta elgondolkodva. – Voltak akik kikiáltottak magának az ördögnek … de az voltam-e mindig … az vagyok-e … a jó és a rossz arca közül , melyik lehet az amelyiket csak mint maszkot viselem és melyik amellyel világra jöttem ?
Kezével megérintette az álarcot mint egy illusztrálva mondandóját. Majd a maga előtt szétterített kártyákra pillantott. Önkéntelen követtem tekintetét. Nem tudom , miféle kártyák lehettek , de gyanúm szerint talán egy tarot paklit teregetett ki elénk. Figyeltem , ahogy találomra kiemel egyet , a sok lefordított lap közül. Egyiken sem lehetett látni , a ráfestett képet. Erik még is , határozottan emelt ki egy lapot. Nem tétovázott , nem is gondolkodott. Mintha pontosan tudta volna, a szemem láttára megkevert pakliból is , hogy az a lap kell most neki. Felemelte , és két hosszú ujja közé fogva , felmutatta , hogy jól láthassam én is . A kártyán , halvány színekkel megfestett angyal volt látható. Szárnyait bearanyozta a glóriájából áradó fény .
De a képet nem sokáig nézhettem. Erik ugyan is szabad kezével eltakarta a lap megfestett oldalát .
– Ismerem az illúziót . – Mondta halkan . – A mestere vagyok .
Egy másodperc alatt , elsuhant keze a kártyalap előtt. Egyetlen egy pillanatig takarta el csupán előlem az angyalt. De az is elég volt , hogy valami egészen elképesztő változás álljon be a rajzon. Az angyal már nem volt egészen angyal. Szárnyai megmaradtak , de glóriája eltűnt . És helyébe az ördög szarvai kerültek. Groteszk keveredése tárult hát elém a jónak és a rossznak. Pokoli angyal vagy angyali ördög ? Hogy mi is volt eredendően, hiába láttam amit láttam , már nem mertem volna mérget venni az állításomra.
Elképedve néztem Erikre.
– És még is ;a bűvész saját maga rejtélyét sem képes megoldani.
Azzal mint egy beletörődve, hanyagul az asztalra ejtette a kártyát.
Figyeltem , ahogy rendkívül kimért , még is valahogy fürge és ügyes mozdulattal kiterítette maga elé a kártyákat. Volt abban valami boszorkányos , ahogy , hosszú ujjait végig húzta a pakli felett , szinte nem is érintve azt , és a lapok engedelmesen követték mozdulatát; szétterültek a terítőn , nyitott legyezőformán, mint hacsak megbűvölte volna őket. Ez apró szemfényvesztés volt csupán, talán a legjelentéktelenebb bűvészi repertoárjából, kis káprázat , mely talán már vérévé vált. Még is nem mindennapi látványt nyújtott. Hogy ez számomra is meglepő volt , minden bizonnyal , észrevétlen kiült vonásaimra , mert Erik , bár látszólag mindenfigyelmét kártyáinak szentelte, halkan felnevetett. Hangjából elnéző, megértés csengett ki, mint mikor megmosolyogjuk a kisgyermeket , aki először csodálkozik rá a hóesésre. – Semmiség. – Jelentette ki és összefonta ujjait az asztalon. – Bár e semmiség is sodort már bajba. – Tette hozzá nem túl lelkesen. – El se hinné , hogy az egyszerű emberek szemében ,még ma is , lehet ez egyenlő a boszorkánysággal . – Magyarázta. – Amit képtelenek megérteni, a legapróbb dolog is ami kívül esik értelmük felfogóképességén, már félelmet kelt bennük. – Mondta árnyalatnyi sajnálkozással. Végig mértem Eriket. Szemben ült velem, kártyái a köztünk álló asztalon , de most engem figyelt. Nyugalma sosem tűnt szilárdabbnak. Maszkján feloldhatatlanul ott ül az a jól ismert keménység , de tekintete egyszerűen meghazudtolta e kifejezést. Most valóban csak álarc volt amit viselt. Akaratom ellenére , felidéződött bennem néhány korábbi beszélgetésünk. Annyi féleképp , annyi eltérő hangulatban láttam már … hihetetlen , hogy mint ahogy a színész a szerepeit úgy váltogatja ő is azt mit mutat a világ felé . Volt , hogy engem is megijesztett. Volt hogy azt hittem , nagy hibát követtem el mikor ,nem fordítottam neki hátat az első adandó alkalommal. Most még is , ahogy félelmemre gondoltam , harag fogott el magam iránt. Erik most nem különbözött senkitől. Ahogy csöndesen szemlélt engem , nem volt abban semmi , ami miatt félnem kellett volna. És nem is tartottam tőle. Most úgy éreztem, végre az ül előttem aki valójában volt. Amilyen lehettet volna ha nem azt a nehéz utat járja be ami kijutott neki. Úgy éreztem , ez ő . És hirtelenjében utálatosnak találtam azt a félelmet , ami ismeretségünk kezdetén mindig megkörnyékezett. Valahogy igazságtalannak és ostobának éreztem magam , amiatt , hogy nem voltam képes hamarabb meglátni azt az embert aki most helyet foglalt velem szemközt.
– Ostobaság . – Csúszott ki a számon önkéntelenül. - Ahogy az én félelmem is ostobaság volt …
Erik tűnődve kereste tekintetem.
– Nem. – Jelentette ki határozottan. – A félelem , Laura soha sem ostoba. Nem szabad figyelmen kívül hagyni ! Uralja , de soha se fojtsa el ! Mert nincsen indokolatlan , vagy ahogy ön mondta , ostoba félelem .
Hátradől a pamlagon és két karját összefonta mellkasán , sötétkék mellénye fölött . De tekintetét nem vette le rólam.
- A temetőben megriasztottam. És mikor elvittem kocsikázni , akkor is világosan ott ült az arcán a tőlem való félelme. És ez ostoba félelem volt ? – Tagadóan intett fejével .- Tekintve, hogy mi mindent tudott meg rólam , nagyon is helyén valónak tűnik , nemde ?
Tekintete váratlanul rendkívül komollyá ,súlyossá vált.
– Egy gyilkossal utazott és egy gyilkossal társalog most is . - Mondta ki jelentőség teljesen. – Az ölés pedig , már korántsem olyan riasztó , ha belejön az ember … Morbid igazság , de való. Perzsiában pedig volt lehetőségem gyakorolni …
Váratlanul ismét előre hajolt, térdére támaszkodott és még közelebbről tanulmányozta vonásaimat.
– Most fél ? – Kérdezte , de szinte biztosra vettem , hogy pontosan tudja a választ .
A félelemnek az a jól ismert fajtája , amit vele összezárva a kocsi utasterében éreztem , már nem volt jelen bennem. Még is nagy levegőt kellet vennem , hogy kimondjam a választ.
– Már nem félek. Féltem … de ön biztosított afelől , hogy nincs félni valóm …
Erik szeme nevetett, kissé talán gúnyosan , de mosolygott.
– Hinni egy gyilkosnak ? Nem gondolja , hogy ez a nagyobb ostobaság …
Nem tudom miért , de úgy éreztem ellent kell mondanom.
– Nem félek öntől. – Jelentettem ki nyugodtan. – Erik , most önmaga …
- Önmagam volnék ? – Kérdezett vissza különös hangsúllyal. - Erre még magam sem vennék mérget … Homlokom ráncoltam , mert nem igen értettem.
- Ez talán csak az egyik önmagam… egy a sok közül…
Különös töprengő hangulatba került hirtelen , és úgy tűnt az utolsó kijelentést inkább magának szánta, mint nekem.
- Most szívesen néz rám Laura … - Szólt ismét hozzám, halkan. – De én egyetlen önmagam sem látnám örömmel … - Hangjából merengő keserűség csengett. – Ha lehetséges volna hogy mindennel , mindennel aki , ami csak valaha voltam, szembeálljak …
Karja megfeszült térdén ujjai pedig görcsösen szorultak ökölbe. Aztán mélyet sóhajtott.
– Tehát , ön szerint , most volnék önmagam ?
Némán , önkéntelenül bólintottam. Egy pillanatra megint úgy tűnt mosolyok a maszk alatt. De aztán tekintete ismét elkomorult.
– Szeretné , igaz ? De el kell keserítsem … mert a tévedés veszélye erősen fennáll … jobb ha nem keresi ki vagyok … a valóság már eltorzult és magam sem lelem …
Ismét összekulcsolta ujjait és az asztalra könyökölt.
– Jó volna tudni ki voltam … de még azt sem állíthatom , hogy tudom , most ki vagyok … - Mondta elgondolkodva. – Voltak akik kikiáltottak magának az ördögnek … de az voltam-e mindig … az vagyok-e … a jó és a rossz arca közül , melyik lehet az amelyiket csak mint maszkot viselem és melyik amellyel világra jöttem ?
Kezével megérintette az álarcot mint egy illusztrálva mondandóját. Majd a maga előtt szétterített kártyákra pillantott. Önkéntelen követtem tekintetét. Nem tudom , miféle kártyák lehettek , de gyanúm szerint talán egy tarot paklit teregetett ki elénk. Figyeltem , ahogy találomra kiemel egyet , a sok lefordított lap közül. Egyiken sem lehetett látni , a ráfestett képet. Erik még is , határozottan emelt ki egy lapot. Nem tétovázott , nem is gondolkodott. Mintha pontosan tudta volna, a szemem láttára megkevert pakliból is , hogy az a lap kell most neki. Felemelte , és két hosszú ujja közé fogva , felmutatta , hogy jól láthassam én is . A kártyán , halvány színekkel megfestett angyal volt látható. Szárnyait bearanyozta a glóriájából áradó fény .
De a képet nem sokáig nézhettem. Erik ugyan is szabad kezével eltakarta a lap megfestett oldalát .
– Ismerem az illúziót . – Mondta halkan . – A mestere vagyok .
Egy másodperc alatt , elsuhant keze a kártyalap előtt. Egyetlen egy pillanatig takarta el csupán előlem az angyalt. De az is elég volt , hogy valami egészen elképesztő változás álljon be a rajzon. Az angyal már nem volt egészen angyal. Szárnyai megmaradtak , de glóriája eltűnt . És helyébe az ördög szarvai kerültek. Groteszk keveredése tárult hát elém a jónak és a rossznak. Pokoli angyal vagy angyali ördög ? Hogy mi is volt eredendően, hiába láttam amit láttam , már nem mertem volna mérget venni az állításomra.
Elképedve néztem Erikre.
– És még is ;a bűvész saját maga rejtélyét sem képes megoldani.
Azzal mint egy beletörődve, hanyagul az asztalra ejtette a kártyát.
Hátradől a pamlagon és két karját összefonta mellkasán , sötétkék mellénye fölött . De tekintetét nem vette le rólam.
- A temetőben megriasztottam. És mikor elvittem kocsikázni , akkor is világosan ott ült az arcán a tőlem való félelme. És ez ostoba félelem volt ? – Tagadóan intett fejével .- Tekintve, hogy mi mindent tudott meg rólam , nagyon is helyén valónak tűnik , nemde ?
Tekintete váratlanul rendkívül komollyá ,súlyossá vált.
– Egy gyilkossal utazott és egy gyilkossal társalog most is . - Mondta ki jelentőség teljesen. – Az ölés pedig , már korántsem olyan riasztó , ha belejön az ember … Morbid igazság , de való. Perzsiában pedig volt lehetőségem gyakorolni …
Váratlanul ismét előre hajolt, térdére támaszkodott és még közelebbről tanulmányozta vonásaimat.
– Most fél ? – Kérdezte , de szinte biztosra vettem , hogy pontosan tudja a választ .
A félelemnek az a jól ismert fajtája , amit vele összezárva a kocsi utasterében éreztem , már nem volt jelen bennem. Még is nagy levegőt kellet vennem , hogy kimondjam a választ.
– Már nem félek. Féltem … de ön biztosított afelől , hogy nincs félni valóm …
Erik szeme nevetett, kissé talán gúnyosan , de mosolygott.
– Hinni egy gyilkosnak ? Nem gondolja , hogy ez a nagyobb ostobaság …
Nem tudom miért , de úgy éreztem ellent kell mondanom.
– Nem félek öntől. – Jelentettem ki nyugodtan. – Erik , most önmaga …
- Önmagam volnék ? – Kérdezett vissza különös hangsúllyal. - Erre még magam sem vennék mérget … Homlokom ráncoltam , mert nem igen értettem.
- Ez talán csak az egyik önmagam… egy a sok közül…
Különös töprengő hangulatba került hirtelen , és úgy tűnt az utolsó kijelentést inkább magának szánta, mint nekem.
- Most szívesen néz rám Laura … - Szólt ismét hozzám, halkan. – De én egyetlen önmagam sem látnám örömmel … - Hangjából merengő keserűség csengett. – Ha lehetséges volna hogy mindennel , mindennel aki , ami csak valaha voltam, szembeálljak …
Karja megfeszült térdén ujjai pedig görcsösen szorultak ökölbe. Aztán mélyet sóhajtott.
– Tehát , ön szerint , most volnék önmagam ?
Némán , önkéntelenül bólintottam. Egy pillanatra megint úgy tűnt mosolyok a maszk alatt. De aztán tekintete ismét elkomorult.
– Szeretné , igaz ? De el kell keserítsem … mert a tévedés veszélye erősen fennáll … jobb ha nem keresi ki vagyok … a valóság már eltorzult és magam sem lelem …
Ismét összekulcsolta ujjait és az asztalra könyökölt.
– Jó volna tudni ki voltam … de még azt sem állíthatom , hogy tudom , most ki vagyok … - Mondta elgondolkodva. – Voltak akik kikiáltottak magának az ördögnek … de az voltam-e mindig … az vagyok-e … a jó és a rossz arca közül , melyik lehet az amelyiket csak mint maszkot viselem és melyik amellyel világra jöttem ?
Kezével megérintette az álarcot mint egy illusztrálva mondandóját. Majd a maga előtt szétterített kártyákra pillantott. Önkéntelen követtem tekintetét. Nem tudom , miféle kártyák lehettek , de gyanúm szerint talán egy tarot paklit teregetett ki elénk. Figyeltem , ahogy találomra kiemel egyet , a sok lefordított lap közül. Egyiken sem lehetett látni , a ráfestett képet. Erik még is , határozottan emelt ki egy lapot. Nem tétovázott , nem is gondolkodott. Mintha pontosan tudta volna, a szemem láttára megkevert pakliból is , hogy az a lap kell most neki. Felemelte , és két hosszú ujja közé fogva , felmutatta , hogy jól láthassam én is . A kártyán , halvány színekkel megfestett angyal volt látható. Szárnyait bearanyozta a glóriájából áradó fény .
De a képet nem sokáig nézhettem. Erik ugyan is szabad kezével eltakarta a lap megfestett oldalát .
– Ismerem az illúziót . – Mondta halkan . – A mestere vagyok .
Egy másodperc alatt , elsuhant keze a kártyalap előtt. Egyetlen egy pillanatig takarta el csupán előlem az angyalt. De az is elég volt , hogy valami egészen elképesztő változás álljon be a rajzon. Az angyal már nem volt egészen angyal. Szárnyai megmaradtak , de glóriája eltűnt . És helyébe az ördög szarvai kerültek. Groteszk keveredése tárult hát elém a jónak és a rossznak. Pokoli angyal vagy angyali ördög ? Hogy mi is volt eredendően, hiába láttam amit láttam , már nem mertem volna mérget venni az állításomra.
Elképedve néztem Erikre.
– És még is ;a bűvész saját maga rejtélyét sem képes megoldani.
Azzal mint egy beletörődve, hanyagul az asztalra ejtette a kártyát.
Valami hihetetlen mennyire jól tudod érzékeltetni a hangulatot! Legalább is számomra... Mintha ott lennél. Olvasva pedig olyan mintha filmen látnám a jelenetet... :) Ez nálam már erősen kóros,de megint Ben jutott eszembe. A keze főleg és a hangja, a hangsúllyozása... Szóval lenyűgöztél! :D í3
VálaszTörlésKöszönöm :) Örülök , hogy a te számodra láthatóvá vált :) Nálam már nem mindig történik meg , hogy látom is amit leírok ... de reméljük ez csak átmeneti állapot :)
VálaszTörlés